HELLO AUSZTRÁLIA!

MONSTERA DELICIOUS

2012-02-20T22:24:00.001+10:00

Egyik nap a kollégám egy meglehetősen furcsa gyümölccsel állított be a munkahelyre. Kb 25 centi hosszú lehetett, henger formája a két végén kissé összeszűkült.

Kisméretű, de vastag pikkelyszerű héját egyenként bontogattuk le, amely alatt világos szürkés-sárgás, kis ékszerű gyümölcshús darabok voltak egymás mellett. Az íze édes volt, kicsit talán nagyon érett körtére hasonlít, de csak kicsit :)

A gyümölcsöt egyébként csak akkor lehet fogyasztani, amikor már teljesen megérett, mert nyers állapotában irritálja a nyelvet és a gyomrot magas oxálsav tartalma miatt.

A dolog érdekes része most következik. A gyümölcs neve Monstera Delicious (a Wikipedia szerint a következő nevek is ezt a növényt takarják: Ceriman, Monsterio Philodendron, Swiss Cheese Plant (or just Cheese Plant), Fruit Salad Plant, Monster fruit, Monsterio Delicio, Monstereo, Mexican Breadfruit, Monstera, split-leaf philodendron, Locust and Wild Honey, Windowleaf, Delicious Monster, Balazo and Penglai Banana). A lényeg, hogy ezt a növényt szinte biztosra merem venni, hogy minden Magyarországon élt ember ismeri, sőt mi több (ha most nem is, de) 15-20 évvel ezelőtt 100% hogy volt a lakásban. Magyarul ezt a növényt könnyezőpálmának hívják.

Eredetileg Közép- és Dél-Amerikában honos, de manapság már a világ számos pontján megtalálható, a trópusokon kint a természetben is valamennyire elterjedt. Magyarországon valószínűleg elég ritkán hoz termést, hisz a megfelelő napsütés és pára tartalom fontos hozzá. Kíváncsi lennék, hogy valaha valakinél Magyarországon volt-e termése és ha igen, megkóstolta-e...

GONDOLATOK IBOLYÁTÓL

2012-02-14T18:22:00.003+10:00

Szeretek blogot olvasni. Az egész akkor kezdődött, mikor kb. 3 éve egy kedves ismerősöm és családja elhatározta, hogy Ausztráliába költöznek. Ekkor hirtelen megvilágosodtam, hogy ez nekem eddig hogy-hogy nem jutott az eszembe?? Vadul kerestem az információkat a neten, közben számos jobbnál jobb blogra bukkantam, többek között a Tiétekre is.

Nagyon sok hasznos információt, személyes élményt és tapasztalatot osztottak meg ezek a blogok, amiért köszönet jár. Beengednek az életükbe, időt és fáradságot nem kímélve életben tartják a blogot, reagálnak a kommentekre, miközben nap mint nap meg kell küzdeniük valami új dologgal. Mert nem hiszem, hogy az élet egy másik földrészen csupa móka, kacagás, kirándulás és barbi. De nagyon jó érzés azt látni, hogy vannak olyan bátor emberek, akik belevágtak az ismeretlenbe, kockáztattak és sikerülhet felépíteni egy új életet.

Magamban, legbelül kicsit irigyelem őket, amiért ilyen bátrak, és sajnálom, hogy nekem már nemigen lesz lehetőségem erre, így Ausztrália csak a nagy álom kategória marad. Majd a gyerekeim..., remélem.

Általában a napi rutin része, hogy kedvenc blogjaimat megnézem, és nem kis izgalommal várom, mi történt velük. Szinte személyes ismerőseimnek tekintem őket, hiszem némelyikükről többet tudok, mikor a velem szemben ülő kolléganőről. Akikkel pedig valamilyen szinten felvettem a kapcsolatot, azokban kivétel nélkül kiváló és értékes emberekre találtam Cairns-ben (szia Gréta!), Ausztrália egyéb vidékein (szia Ági!, szia Tünde!) és pl. Angliában (szia Hella!) is.

Ha jól emlékszem, először akkor vettem a bátorságot, hogy írjak Nektek, amikor a cairns-i könyvtárról szóló bejegyzés készült. Merthogy én is könyvtáros lennék Budapesten, és a könyvtárak témája általában nem egy központi témája a blogoknak. Mintha személyesen nekem íródott volna a bejegyzés, nagyon nagy örömet okozott a könyvtár fotójával illusztrált kis tudósítás. El is képzeltem, milyen lehet ott dolgozni..., megnéztem a honlapjukat, szóval sokat kaptam ettől az írástól és természetesen nagyon kedves választ kaptam Tőletek a kommentemre.

Ahogy említettem, napi szintem követem az életeteket, így értesültem róla, hogy Csilla egyik fotóját beválogatták egy magyarországi fotópályázatra. Különösen érdekelt a dolog, mert egyrészt én is nagyon szeretek fotózni, másrészt mindig nagyon figyelemre méltó felvételek kerülnek a bejegyzéseitek mellé.

Munkám során a nemzeti könyvtárba beérkező könyveket dolgozom fel, adatbázist és bibliográfiát készítünk. Így nagyon sok könyv átmegy a kezeim között, évente akár 15ezer is. Közülük nagyon sokra emlékszem valami miatt, még akár olyanokra is, amik évekkel ezelőtt voltak soron. Amikor a múlt héten feldolgozásra megkaptam az aznapi adagot, csak egy pillantást vetettem rá, hiszem a leírás során úgyis alaposan át kell forgatnom minden dokumentumot. És amikor a kezembe vettem az Ausztráliáról és Új-Zélandról szóló képes albumot (amiket egyébként is szeretek átlapozni magáncélú érdeklődésből is, nemcsak szakmai szemmel), fura izgalom töltött el. Azonnal a tartalomjegyzékhez lapoztam, és igen, ott volt az ismerős név: Lőrincz Csilla. Azonnal ismerős volt a fotó, hiszen a blogon is látható volt, és bár jobbnál-jobb fotó kerültek be a könyvbe, számomra a Barron Falls-ról készült kép a legszebb és legkedvesebb, mindig oda lapoztam vissza. A szerkesztőnek is bejött a kép, hiszen a borítófedélen is ott van, szembetűnő helyen.

Gyorsan készítettem pár képet és gondoltam, elküldöm Nektek, hogy megosszam az örömömet Veletek.

Külön köszönet érte Nektek, hiszen Nélkületek ez a könyv is csak egy lett volna a sok közül, de így különös gonddal készítettem el a munkát. (Egyébként is, de ez most mégis más volt). És most itt vagyok, hiszen kaptam egy nagyon kedves felkérést ennek a bejegyzésnek az elkészítésére. Örülök, hogy ily módon én is része lehetek a blognak, és kicsit közelebb érzem magam Ausztráliához és hozzátok. És nagyon remélem, hogy még nagyon sokáig olvashatok érdekes dolgokat szebbnél szebb fotókkal illusztrálva Veletek kapcsolatosan.

A legjobbakat kívánom Nektek, hozzá egészséget, kitartást!

Szeretettel: Ibolya

A bejegyzést írta: Szopkóné Lázár Ibolya

-------------------------------------------------------------

A SZABAD MINDENT PROJEKT EGY SOROZAT, MELY KERETÉN BELÜL BARÁTAINKAT ÉS ISMERŐSEINKET KÉRJÜK MEG EGY TÖRTÉNET ÍRÁSÁRA, EZZEL GAZDAGÍTVA ONLINE NAPLÓNK SOKSZÍNŰSÉGÉT. A VENDÉGBLOGGEREK ÍRÁSAIT IDE KATTINTVA LEHET MEGTEKINTENI.

VAN EGY KÉK TÓ A FÁK ALATT...

2012-02-07T22:09:00.003+10:00

A trópusokra kellett eljönnünk ahhoz, hogy felnőtt fejjel kiéljük újfent a farsang nyújtotta izgalmakat. Hiszen a helyi magyar szervezet ismét kitett magért egy szuper kis estével.

Hetekkel az esemény előtt már gondolkoztunk mik legyünk, Csilla esetén szinte minden lehetséges dolog előkerült, de az én személyem sem volt egy könnyű dolog. Aztán egy este Csilla bedobta, legyek pap. És lettem! Na jó, ennyire azért nem volt egyszerű, hiszen csuhát kell varni, meg azon is filóztam, mivel lehet feldobni a jelmezt. Mindenképp akartam valami apró csavart, valami kis interkativitást, valami pluszt:). Végül az internet segített, fillérekért beruháztam egy "köpenyre" és egy hozzáillő parókára. Miután megérkezett és felpróbáltam, volt ám móka, Csilla meg sem akart puszilni, mondván ő egy pappal nem csókolózik :))).

Csilla időközben nagyon erősen hajlott afelé, hogy punk csajszit alakítson, de az utolsó pillanatban győzött mind annyiunk által kedvelt pókerarcú énekesnőnk, Lady Gaga. Bejárta a fél várost megfelelő ruháért, parókát és szemüveget szerzett, sőt karaokezással készült a legjobb alakításra. A farsang estéjén felkerült még egy jó kis smink is, hogy teljes legyen az összhatás.

Én a már említett ruha és paróka mellé kreáltam gyorsan egy bibliát, hungarocell dolgokat ezüsttel lefújva "rózsafüzért" is csináltam, sőt az utolsó pillanatban egy műanyag cső, kilyuggatott karácsonyfadísz, ragasztó, festék és töltetként víz segítségével meg is lett a kis interaktivitás, amivel a bulin javában áldottam az elém kerülőket. Szuper kis este volt, ettünk finomakat, táncoltunk (úristen, táncoltam - jó, csak 2 percet, de akkor is :), sőt Csillával még elkaraokéztuk a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerekét. Emlékeztek rá, énekeljük el együtt :)

A dologhoz még az hozzátartozik (hogy egy kicsit dicsekedjek is), a farsang királya címet, ami a a többiek szerint legjobb kosztümös fiúnak jár, én kaptam meg :) Csilla is egyébként jól szerepelt, ő a lányok között a harmadik helyen végzett :) A buliról készült képek egyébként itt megtekinthetők.

A KÖNYV

2012-02-04T16:56:00.003+10:00

Igen bezony, egy könyvről írok, de nem akármilyenről. Őszintén, erről a könyvről már közel fél éve akartam írni, amit Ausztráliába érkezésünk második évfordulójára kapott Csilla tőlem, de közben kiderült, hogy ez a könyv lesz a szülei karácsonyi ajándéka is, tehát a blog írás elnapolódott karácsonyig. Amikor meg karácsonynál voltunk, el is kezdtem írni, viszont a könyv bejárt egy kisebb körutat a barátainknál, ezért akkor sem sikerült a bejegyzés. Tegnap viszont (hogy végérvényesen-e azt nem tudom, de) ideiglenesen hazakerült a könyvecske. Gyorsan csináltam is két fotót róla; de lássuk, miről is van szó:

Egyébként alapvetően semmi különös az egész, egyszerűen az első két évünket meséli el a könyv, a blogunkon megjelent bejegyzéseken és képeken alapulva. Szép sorjában dátum szerint minden írás, sok-sok hozzászólással megspékelve és még több fotóval kiegészítve.

A blogunk könyv formában egyébként sokkal személyesebb képet mutat, teljesen más élmény az egészet nyomtatott formában látni. Megy egy picit büszkeséggel is tölt el a látvány :) De hogy készült az egész?

Először is kerestem online DIY könyv nyomtatási lehetőséget, ahol akár 1 példányt is lehet rendelni. Néhány verzió közül végül a www.blurb.com weboldal lett a befutó. Több féle szerkesztési lehetőség van (pdf átkonvertálása, template alapján, letölthető program segítségével egyedi szerkesztés vagy a nagyon ügyesek Adobe InDesign kiegészítővel teljesen egyedit is alkothatnak). Én személy szerint letöltöttem a Blurb könyvszerkesztő programot, ahol oldalról-oldalra haladtam a könyv létrehozásával. A teljes feltöltendő fájl végül fél GB lett, a kész könyv 33*26 cm-es, 228 oldalas, kemény borítós.
Rengeteg méret közül lehet választani egyébként és akár saját betűtípus is használható (én a Museo-t választottam). Copy/paste a szöveg a weboldalról, a képek nagy felbontású verzióját megkerestem a gépen, kicsit megszerkesztettem azokat majd a megfelelő helyre mind bekerült. A borítóval voltam a legnagyobb gondban, abból készült legalább 8-10 verzió, mígnem a végleges megszületetett :). Jó néhány éjszakán át készült, Csilla nem egyszer rám szólt hajnali kettőkor hogy "menjek már aludni", de én azért is kitartottam, időre kész kellett lennem. Az utolsó 3 bejegyzést (amit a könyv tartalmaz), azokat előre megírtam, úgy időzítettem a blogon a megjelenést, hogy az harmadik írásom azon a napon jelenjen míg, amikor oda Csillának a könyvet. Volt ám meglepetés az egészből, örült neki, úgy láttam :)

200 oldal alatt amúgy lehet rendelni többféle papír típussal, minőségi és szín különbségek vannak asszem. Nekem 200 oldal felett csak az alap maradt, de ezzel is tökéletesen meg vagyok elégedve, úgymint az egész könyvvel is. Árban nagyon nagy a szórás természetesen, a miénk az 200 dollárból meglett postaköltséggel együtt. A Blurb weboldalán egyébként meg is lehet venni (nem mintha akarnám, h bárki meg is vegye), de arra jó, hogy megnézhessetek egy kis mintát IDE KATTINTVA.

DRIVE IN

2012-01-31T23:25:00.005+10:00

Már nem is tudom mit nem próbáltunk ki a környéken, annyi fele voltunk. Sőt, amióta autókázunk, távolabbra is merészkedünk, kettesben új helyeket fedezünk fel. így történt ez az egyik pénteken is: a 70 km-rrel arréb fekvő Mareeba városkájának autós moziját vettük célba. ígéretes programnak néztünk elébe, tekintve, hogy Csilla még sosem volt ilyen helyen előtte, én meg szerintem vagy 15-16 éve, még a nagytarcsai autós moziban a haverokkal. Egész jó áron lehet egybként mozizni, $12 a belépő, mellyel kettő, de néha három, egymás után következő filmet lehet megnézni. És nem 1-2 éves filmeről van szó ilyenkor, szinte premier filmek (is) vannak műsoron, mi pl. a Happy Feet második részét néztük.

A mozi egyébként őrzi azt a feelinget, amiért az ember autós moziba megy. Kicsit lepukkant épületek, egymástól 3-4 méterre álló fém oszlopokon leakasztható fém, vízálló (sztereó!) hangszórók, repedezett beton szőnyeg, retro életérzés teljesen. Parkolás után kicsit adtunk a diétánknak a helyi specialitásokkal, Csilla fish&chipssel én meg egy jófajta hotdog&chipssel kezdtük a mozizást. Érdekes volt, hogy a nézők nagy része székeket, asztalokat a kocsi mellé/elé pakolva helyezte magát kényelembe, míg néhány "kényelmesebb" típus maradt a kocsiban, letekert ablak mellett, az autórádió használva. A letekert ablakon hát persze hogy bejött egy tízcentis szöcske, de Csilla sikeresen megmentette az életünket :)

Néha ki-ki tekintettem az ablakon, ahol csodaszép százezermillió csillag alatt szuper másfél órát töltöttünk el, igazi élmény volt, amit tuti meg fogunk ismételni. Egy 40 évvel ezelőtt készült filmben találtam egy rövid részletet a szóban forgó moziról, íme egy kis snapshot a helyszínről:

TÉR

2012-01-31T00:08:00.002+10:00

A munka helyem és a lakásunk között kb. 300 méter van amit kedvtől és időjárástól függően 3-6 perc alatt teszek meg. Ezalatt az út alatt néhányszor felettébb érdekes dolgok történnek.

Amikor kilépek az iroda ajtaján egy nagy kertben találom magam, tele pálmafával, sokszor vernyákoló madarakkal és kengurukkal. Az úton elhaladva mandarin, licsi, csilaggyümülcs, banán, fekete datolya szilva és mangófák sorakoznak. Ezután egy kb 60-70 méteres aszfaltos úton elérek a highwayhez, aminél magvárom, amíg semmi sem jön, hogy szabálytalanul (de gyorsan) átrohanjak a túloldalra. Az út azon felén hatalmas fehér törzsű fák vannak, amin jó pár hónapja pillantottam meg fekete kakadukat rikácsolva, amit elmesélve ismerősöknek akkoriban senki nem hitt el. Ezután jobbra kanyarodva elmegyek egy nagy piros postai postaláda mellett, és szembe találom magam a komplexummal, ahol lakunk. Pár méter a járdán és már bent is vagyok, egy kanyar erre egy meg arra, át hídon, fel a lépcsőn, HOME.

Inger szegény útnak hangzik így leírva. Kanyarodjunk vissza ahhoz a 60-70 méter hosszú aszfaltos úthoz egy kicsit, hisz ez a jelenet ott játszódik. Megint, hiszen ezt a felvonást már néhányszor láttam.

Az út mellett egy hatalmas füves réten pár mászóka és pad mellett egy kapu is található. Nem is nevezném kapunak, egyfajta védő funkciót ellátó szerkezet, ami megakadályozza hogy krikettezés közben a labda a szomszédban landoljon.

Mi a krikett? A kollégám megkövezett amikor azt mondtam, hogy hasonló mint a baseball -ütő, labda, futkározás-. Jó, ennyiben ki is merül a hasonlóság, de nem ez a lényeg.

A tér mellett leparkolva 2-3 autó. A téren pedig 4-5 srác játszik. Dobálják a labdát, visszaütik a labdát, futnak, röhögnek, dumálnak. Amikor kikanyarodok a gyümölcsfák övezte utamról és meglátom az út mellett parkoló autókat ~~hevesebben kezd verni a szívem~~ tudom már, a srácok játszanak. Mindig hátranéznek valamiért, ha jön valami, mindig látnak engem is, amikor tekerek. Szinte az útra nem is figyelek, csak nézem, ahogy a srácok ön feledve dobálják a labdát, vetődnek utána, ordítanak és mókáznak.

Lúzerség, félelem, bizonytalanság, nyelv, hiba, tudatalatti vagy tudatos. Bármi is ez, nem új az életemben, több mint két éve tart.

AUSTRALIA DAY

2012-01-26T21:49:00.010+10:00

Csabi leszidott, hogy Karacsony ota nem irtam. Pedig sok minden van, amirol irni akarok es bevallom a bejegyzesek a fejemben mar szazszor megszulettek (legtobbszor munka kozben), aztan gepkozelbe kerulve valahogy mindig mas kerul a lista elejere: allasokra jelentkezni, emailekre valaszolni, sulit intezni, otthoniakkal skypolni vagy epp szallast foglalni....

Na de kezdjem az elejen. A Jezuska gyonyoru ajandekokkal lepett meg iden (is). Tobbek kozott egy par napos Sydney-i kiruccanassal, varosnezessel februar elejen, szoval nagy az izgalom, mert ez lesz az elso utunk oda, es epp nagyban tervezgetjuk, hogy hova menjunk, mit nezzunk meg, hol szalljunk meg stb. Ugy tervezzuk, hogy ha mar ott vagyunk, akkor Canberrat is celba vesszuk, szinten varosnezes es konzul latogatas miatt is. A kellemeset a hasznossal, ugye:)

Aztan szinten februar elejen kezdodik a sulim is, igeeeen, vegre elerkezett ez az ido is, beiratkoztam a TAFE-re, ahol egy even keresztul egeszsegugyi adminisztraciot fogok tanulni. Majd ha mar tudok tobbet a bevezeto ora utan, a tantargyaimrol stb. arrol kesobb beszamolok. Orulok es izgatott vagyok, de ugyanakkor parazok is, fokent a nyelv miatt. Vissza az iskolapadba...atyaeg! Egy masik ajandek a karacsonyfa alatt nem hiaba egy iskolakezdesi csomag volt, pink tolltartoban pink parker toll, ceruza, radir:D

Munkateren is sikerult egy kis valtozatossagot beiktatnom, most eppen felszolgalok, pincerkedek. A kinai uj ev alkalmabol Cairnsbe latogato napi kozel ezer kinai vendeg kiszolgalasarol most inkabb nem irok. Inkabb soha. :)

Amugy a munka nem jelent nagy kihivast, de elvezem, sok uj ember megismerhetek es viszonylag jo hangulatban telik el a nap.

A mai nap fokent jobban telt, Ausztralia nap leven tobb kollega arcan ausztral zaszlos matricaval jelent meg ma reggel, de elo kerultek zaszlok is, kalapok, lufik es senki nem akart hazamenni a munka befejeztevel, mivel ket- es felszeresevel tobb oraber fizetest kapunk mara, unnapnap leven. Itthon folytattuk az unneplest, Csabi steak-et sutott,(ami egyre jobban megy neki, nagyon finomra sikerult) volt bors martas es hasab krumpli es salata is. Koccintottunk is egy pohar borral.

HAPPY AUSTRALIA DAY!

GONDOLATOK GÁBORTÓL

2012-01-21T11:30:00.003+10:00

Kell egy csapat

Csaknem húsz éve, hogy feleslegessé nyilváníttattam Magyarországon, és szerencsétlen családomat magammal vonszolva elkezdtem bolyongásaimat a különböző földrészeken. Persze alakulhatott volna rosszabbul is a sorsunk, mindenekelőtt akkor, ha nem rúgnak ki. Önszántamból sose hagytam volna ott ezt a lángokkal ölelt, árvalányhajas, bokrétas kis országot, így aztán otthon ennénk a belső száműzöttek keserű kenyerét, mert képtelenségnek tartom, hogy az oly hően várt rendszerváltás utáni bármelyik kurzus mellé szegődtem volna - anélkül meg, úgy tűnik, nehéz boldogulni arrafelé. Egyre nehezebb.

(Történetem egyébként emlékeztet Maugham templomszolgájára, aki tizenhat éven át hiba nélkül végezte a munkáját, mígnem az új plébános kiderítette, hogy nem tud írni-olvasni. Azonnal kirúgták. Hazafelé ballagva egy trafikot keresett, hogy keserűségében- szokása ellenére - rágyújtson, de a hosszú főutcán egyet sem talált. Szöget ütött a fejébe, és másnap szerény megtakarított pénzéből kibérelt egy kis helyiséget, beindította az üzletet. Felesége először zsörtölődött, templomszolgából trafikos, micsoda szégyen, de aztán beindultak a dolgok, egyre több és több üzletet nyitottak. Végül már csak annyi munkája maradt, hogy a heti bevételt elszállítsa a bankba. Egy nap a bankigazgató személyesen fogadta: hatalmas a vagyon, be kellene fektetni, csak egy aláírás szükséges. Hát ez a probléma... Te jó Isten, döbbent meg az igazgató, írástudatlanul milliomos lett... mi lehetett volna önből, ha megtanul írni! "Mi? templomszolga.")

Az ilyen kényszerű távozásnak előnye az is, hogy megkíméli az embert az erkölcsi dilemmától, és nullára tompítja az érzelmi kötődést. Dánia, ahol három napon belül igent mondtak az álláspályázatomra, más módon is segített leküzdeni a nemlétező honvágyat: hihetetlen ellenpólus volt, nyugalom, béke, hagyták az embert dolgozni, élni, mindennek megvolt a kialakult formája, nem volt más dolgunk, csak elfogadni és megnyugodni.

Ez persze egy magyarnak sose megy. A kétszer hat év, amit ott töltöttünk, életünk egyik legboldogabb időszaka volt, felhőtlennek mégsem nevezhetném. Iszonyatosan felhős, szeles, esős, sötét és hideg volt. Nem ez volt az egyetlen ok, ami miatt eljöttünk onnan, de talán a legfontosabb.

Ha napfény, akkor Ausztrália? Logikusnak tűnik, de nem tudatos választás volt, inkább sorozatos véletlenek összjátéka, persze mi is igyekeztünk, Utólag nézve hihetetlen szerencsénk volt a papírokkal, a város kiválasztásával, meg sok egyéb dologgal.

Sok más dologgal viszont nem. Amire legjobban számítottunk, amiért az egészbe belevágtunk, az nem jött be. Ez a váratlan fordulat elég sok nyűggel jár mindmáig, de kezdjük megszokni.

Viszont - és tulajdonképpen erről akarok írni. Bejött más. Extra ajándék, bonuspont a sorstól, nem tudom, hogy nevezzem, Mindenesetre ha valamire nem számítottunk itt, a világ legeslegvégén...

Amikor az első nehézségekkel szembekerültünk (mondjuk az első hét után), és beugrottunk a András túristairodájába, mondjon valami ötletet, ő egy bizonyos Bálintot emlegetett, a piacon, hétvégéken, mindenki ismeri, mindenkit ismer, satöbbi... ja, hát ezzel ki lettünk segítve... de jobb híján, mégis megpróbáltuk.

A Rustyt meglátni és megszeretni - lehet, hogy más embernek egy pillanat műve, nekem kellett hozzá vagy fél év. Elsőre inkább menekülni akartam, de nem szeretek meghátrálni. Amikor már a tizedik ember csóválta a fejét az állítólag mindenki által ismert Bálint nevének hallatán (ma már tudom, Valentino után kellett volna érdeklődni), bedühödtem: ha a fene fenét eszik, akkor is megtalálom. Végül, fél óra keresés után ránkkiáltott valaki: "na, ti vagytok azok a híresek... Te meg szintén Bálint vagy, igaz?" fordult a fiamhoz. aztán megjelent Ervin (vagy Egon vagy bármi E-betűs) atlétatrikóban, kopasz feje mellett egy kétakkora dinnyét cipelve, odabiccentett, és ennyi volt a szertartásos bemutatkozás. Óvatosan előadtuk, hogy problémák vannak a bútorokkal, túl sok, amit hoztunk - "nem gond, jövünk, megoldjuk". Udvariasan bólogattunk, aztán inkább csak húztunk elfelé. Feleségem a kocsiban megjegyezte, nagyon nem szívesen venném, ha ezek az emberek bejáratosak lennének hozzánk. Hümmögtem.

És ez csak a kezdet volt.

Ma már Bálint nekem éppúgy a "testvérem", mint többszáz ausztrál magyarnak (néha hajlok rá, hogy azt higyjem, egy kicsit még jobban). Nem múlik el családi ünnep nélküle, nincs hét, hogy ne látnánk vendégül, van úgy, hogy hetente ötször (nb. mindig sokkal többet ad, mint kap, de nem - csak - ezért szeretjük). És a bútoreladás ürügyén Bálint, András, Ervin (vagy Egon, vagy bármi E-betűs) összehozott bennünket a cairnsi magyarság krémjével. Zoliékkal, Zoltánékkal, Zolival (meg lehet bolondulni). Krisztinával, aki arab is, ausztrál is, de konok következetességgel őrzi nevének magyar helyesírását. Éli, aki nem ás hanem buszt vezet - vagy Nissan Patrolt, negyvenfokos lejtőkön, sikoltozó utasokkal. Van, akinek az igazi nevét nem is tudjuk, csak haja színét, és van, akit epitheton ornans nélkül sosem emlitünk. Van egyik Tibi, másik Tibi, CsillaCsabi (ketten), KatiSanyi (a távolban). A hallgatag udvarias Gábor és a talpig úrinő Lili. Ajrén(e), meg Eddie, Judit, Blanka, akik Butchkok vagy Butchyk, de attólmég igencsak magyarok.

Itt álljunk meg egy szóra. Magyarországon is voltak jóbarátaink, de ritkán láttuk egymást, mi faluhelyen éltünk, ők Budapesten, vagy szanaszét az országban. Dániában néhány környékbeli dán család, de az ottani szokásoknak megfelelő, kissé szertartásos (pontosan érkezem, pontosan távozom) kapcsolat. Ottani magyarokkal semmi. Már korábban, Amerikában megfogadtuk, hogy attól még, hogy valaki magyar... és ezt tizenöt évig konok következetességgel betartottuk (nb. nem volt marha nehéz, egy magyar familia élt a környékünkön, az is minek). Zárt volt a mi családunk, négyen jóban-rosszban, aztán valahol messzire a többiek. Cairnsben sem számítottunk másra, bár tudtuk, a négyből nagyon hamar három, aztán kettő lesz, sőt, hagymázos munkarendem miatt inkább csak másfél. Tudtuk, változás kell, de hogy pont a magyarok? Cairnsben? András hirdetése a bolt előtt ("Magyarul beszélünk") mosolyt fakasztó kuriózum volt, és nyilván nem a helybélieknek szólt. Ki a fene jönne Magyarországról ide - lakni? Felfelé zsákutca, lefelé kétezer kilométer az első civilizált hely, jobbra tenger, balra outback... reménytelen.

Lehet, hogy ez volt az ok? Hogy ide már csak azok, akik...? Az előretolt helyőrség?

Remélem, nem sértek meg senkit, de Rejtő Jenő fantáziája szánalmasan eltörpül a mi kis magyar gyülekezetünk mögött. Van itt szökött katonatiszt és cápavadász, popsztár és bevándorlásügyi menedzser, falfestő sárkányrepülő, disztingvált jólöltözött középkorú úriember, aki életének jelentős részét - általam csak részben ismert és itt nem részletezhető okokból - egyedül töltötte a dzsungelben. Van aranyásó és opálbányász. Van, aki, ha megkérdezed, mivel foglalkozik, csak annyit válaszol "ezzel is, azzal is" és nagyon érezteti, ne légy kíváncsi a részletekre. Jó, kőfaragó és balettáncos (még) nincs. De van Hegesztő T. aki, úgy hírlik, egyszer gázpalackokkal és szendvicsekkel megpakolva egyedül bement egy hajó belsejébe, és csak akkor jött elő, amikor befejezte a munkát. Egy hét múlva. Van, egy kedves hölgy, a légynek nem tudna ártani, ő évekig üvöltözött lelki megtisztulás céljából egy japán buddhista gyülekezetben. Egy másik törékeny lány tizenöt évet töltött egy csaknem színtiszta abo településen, tőlünk hétszáz kilométerre, ahova az év hat hónapjában csak repülővel lehet eljutni - ha el lehet jutni, ha valaki egyáltalán el akar oda jutni. Van, aki hónapokat tölt postaládák fényképezésével, mások szerelmesei az elviselhetetlen kabócareszelésnek, százhatvannal hajtanak a Kurandai hajtűkanyarokban és pontos időrendben őrzik a teraszukon költő madarakat. Multbéli triatlonosok és korábbi testsúlya felére fogyott hosszútávfutó.

Mind magyar, és soha eszünkbe nem jut egymás közt angolul megszólalni. Én, akinek Cairnsben nincs munkahelye, hónapokig csak egy fél sort ismételgetek ("no cash out", "check account", "thanks"), és ha a telefonon valaki ausztrálul szól be, csapom le a kagylót. Mi dolgom lehet velük.

Talán egy tablelandi kirándulással kezdődött, aztán jött pár barbecue, kölcsönös meghívások, aztán egyre inkább a mi házunk lett a központ, nagy a tér, kevés a lakó, és közel vagyunk mindenkihez. Szilveszterek, születésnapok, gulyás, halászlé, meg csak úgy. Aztán jött az ötlet a később megválasztott Elnök Úrtól, alapítsunk egyesületet. Viták névről, cimerről, de minden a legjobban sikerült. Nem hiszem, hogy van még egy emigráns magyar szervezet a világon, mely ennyire harmonikusan működik, amelyiknél a vezetőség ennyi szeretettel és önzetlenséggel alakítja a közösséget. Három titkunk van: nincs politika, nincs vallás, és legfőképp nincs nosztalgia, meg hazafias busongás. Csak vidám együttlétek, változó köntösben. Mikulás, Farsang, magyarországi művészek, szervezett és ad hoc programok, és egyentrikós-sapkás felvonulás a nemzetiszínbe öltöztetett Porsche mögött a Cairnsi Fesztiválon.

Kell egy csapat.

Tizenöt év telt el úgy, hogy sosem éreztük a hiányát. Most, hogy megtaláltuk, el sem tudjuk képzelni, mi lenne nélküle. Sajnáljuk, ha valaki visszamegy, vagy más városba költözik, igyekszünk ezekben a nehéz időkben is Cairnsben tartani mindenkit. Változó sikerrel. De aki végül eltávozik, bárhova, ezt a hangulatot sehol nem találja meg.

Idegen tollakkal ékeskedem. Az egészben nekem vajmi kevés szerepem volt. Folyton csavargok a világban, így eleve ki kellett, hogy maradjak a vezetésből (amit senki sem sajnált, mert családunkat sokkal rátermettebb egyén képviseli). Főzni nem tudok, pincérnek sem szerződtetnének, egyedül a rendrakásban igyekszem segíteni. Továbbá nem vagyok csillogó társalgó, néha azt se tudom, miről beszélnek körülöttem (hivatkozhatnék a fülemre, bár sokszor egyszerűen csak elbambulok).

De, jó tudni, hogy ennyi jó ember van körülöttünk. Jó érezni, hogy ha baj van, ennyi emberre számíthatunk (mint épp egy éve, a ciklon idején, ami elől én Magyarországra menekültem, családom az alagsorba, és utána az egyesület fele a kertünkben kármentett - örök hála Mindannyiatoknak).

Van egy csapat.

Maradjon igy, sokáig.

A bejegyzést írta: Vajta Gábor

-------------------------------------------------------------

A LEGUTÓBBI HUSZADIKA

2012-01-20T14:01:00.009+10:00

Juj hát megkaptam a fejemre, hogy nem írtam a buliról. De hát én akartam, de hát én akartam. Mentség nincsen, elfelejtettem, meg ugyebár az alkalom is olyan volt, amit inkább elfelejt az ember (?), bár a vége meg olyanra sikeredett, amire mindig fog emlékezni az ember. Nocsak, rápillantottam most a naptára és pont huszadika van. Esküszöm, nem direkt csináltam, de hát ha már így alakult, akkor az egy hónapos fordulón, engedtessék meg, hogy írjak pár sort a harmincadik születésnapomról, kétezertizenegy december huszadikáról.

Kezdődött minden azzal, hogy Csilla azért is akart valamiféle bulit, hogy ha már íly kerek szám elé nézek, az azért legyen megülve, úgy emlékezetesen.

Hetekkel előtte már beszélgettünk róla, hogy legyen a parton egy barbecue, legyen nálunk egy vacsora, mehetnénk barátainkhoz vagy egy étterembe; vagy egyszerűen ne csináljunk semmit. Természetesen párom hajthatatlan volt a semmittevés ellen, ezért egy újonnan felismert (hát hogy is mondjam, bár-pizzéria-pub-étterem kereszteződéséből leszármazott), kedves kis helyre szervezte az ominózus estét. Előtte volt ám készülődés, sütött-főzött itthon, nagy lufit fújatott, ide-oda rohangált, gyönyörűre varázsolta magát, majd autóba pattanva, a lufit útközben néha elhessegetve a helyszínre érkeztünk. Ott már Happy Birthday felirat, készülő étkek és minden egyéb kellék várta a szülinapost, jó magamat.

Lassan kedves vendégek is szállingózni kezdtek, akik (így utólag is megköszönve) szuper ajándékokkal is kedveskedtek. Szép toll, szuper könyvek, finomságok és jó italok mellett jó sok minden mással is megleptek a barátok, sőt egy bungee jumping (!!!) utalvánnyal is gazdagabb lettem :)

No meg egy hatalmas élménnyel. De ezért kicsit REPÜLJÜNK vissza az időben, kor reggelre. 7 óra lehetett, amikor Csilla kelt álmomból "Csabi, ébresztő, indulás van". Mit sem tudva a célról, magamra kaptam a ruhát, kocsiba pattanva irányt vettünk a város felé. Csilla jó navigátor szerepében mondta "most egyenesen, itt balra, ott jobbra...". Végül pedig kilyukadva egy épület mellé, belépve a recepciós hölgyikéhez minden világossá vált: helikopteres városnézéssel indul a szülinaposok reggele. Csúcs szuper élmény volt, csodaszép időben egész Cairns-t a levegőből néztük, miközben izgultam, hogy is fog repülni ez a szerkezet. A legjobb meglepi a világon :)

Visszatérve az esti bulihoz: rengeteg kaja és szülinapi torta után este el kellett azon gondolkoznom, hogy a harmadik x-et átlépve, jó helyen vagyok-e. Nem is helyileg, hanem inkább lelkileg. De amint a kérdés felötlött bennem, a választ meg is kaptam magamnak. Köszönöm még egyszer ezt a napot, a köszöntést azoknak is, akik nem voltak ott, de gondoltak rám.

GONDOLATOK JANITÓL

2012-01-11T23:49:00.004+10:00

Ausztrália....

Huszon éves álmaim egyike Ausztrália...korábban mindig halogattam a döntést, hogy kiutazzam a "kenguruk földjére"...vagy azért mert nagyon jól ment az üzlet vagy ahogy odaát mondják "business" vagy mert épp rosszul ment és nem volt rá "keret".:) De végül is 2009-ben megszületett a döntés: "Nincs több kifogás, Reszkess Ausztrália, megyek!"

Elkezdtem tervezni...2010 karácsonyán bejelentettem a családnak az ünnepi vacsoránál, hogy szándékomban áll elhagyni az országot és "szerencsét próbálni" külföldön...azt gondolom nem kell ecsetelnem hogyan fogadták a hírt a szeretet ünnepén..:) Hosszas utána járás és ügyintézés után 2011. augusztus 11-én landolt a gépem Cairnsben. Hogy miért épp Cairns, az állítólagosan "kígyókban, krokodilokban, jellyfishekben, cápákban" bőven ellátott terület - mert ugye bennünk magyarokban akik még nem jártak ezen a földrészen ez a közhiedelem él..-, amikor nekem köztudottan beteges hüllő iszonyom van, ami azt jelenti hogy ha a tévében megláttam egy kígyót már is csatornát váltottam, vagy egy béka láttán hidegrázásom volt , olykor még komoly hányingerem is??? A magyarázat roppant egyszerű, azt gondoltam "kutya harapást szőrével" és vagy megszokom vagy megszököm. A másik ok pedig a barátok! Tibi, Csilla és Csabi. Mert ugye egy idegen országban elindulni, beilleszkedni..egyedül, barátok nélkül nagyon nehéz és küzdelmes dolog. Igazuk is volt!

Tibi a „mókamester” aki a folyamatos jókedvről gondoskodott sajátos humorával, Csilla aki kiváló szakács tudományával „vigyázott arra ne hogy lefogyjak” és Csabi a „program felelős”, aki a netet és a helyi újságot figyelve szervezte a jobbnál jobb programokat és ezen felül tálalta a csodálatos sajátkészítésű Sushikat, bizonyítva, hogy a konyhában is megállja a helyét. Nagyon jó volt úgy megérkezni, hogy már vártak rám, örömmel fogadtak, segítettek és egyengették az utamat. Jó volt tudni hogy számíthatok rájuk, ha problémám akadt és azonnal ott voltak.

Iskola....érdekes és mulatságos történet...Nem tudom eldönteni a mai napig sem hogy az a jó ha valaki beszél angolul és úgy megy ki, vagy egyáltalán nem és ott tanul meg. Én beszéltem - legalábbis azt hittem- de ott kint az első hetekben az ellenkezőjét éreztem...az ausztrál angol totálisan más, tele szlenggel saját szókészlettel és akcentussal, aminek a megértése nem kis időbe került...de a 4 hónap végére már elég jól ment és remélem ez a továbbiakban is így lesz. Csodálatos egy ország, az ott élő emberek nagyon barátságosak, segítőkészek és tele vannak életkedvvel - ami nem csoda hisz egész évben süt a nap és mint tudjuk mindig könnyebb élni a "napos oldalon"...:) Ott lakni olyan mintha egész évben nyaralnál szinte nincs különbség a hétvége és a hétköznap között..., mert mind egyformán jó! Amikor még Budapesten éltem és dolgoztam, alig vártam hogy hétvége legyen és pihenhessek, de ott szinte minden szombaton – és olykor még vasárnap is – dolgoztam, ami nem esett nehezemre, sőt még élveztem is…persze ennek meg volt az a hátránya hogy nem mindig tudtam kirándulni a barátokkal akik többnyire akkor voltak szabadok. De olykor sikerült összeszervezni és így Csabiék jó voltából közelről láthattam krokodilt, kígyót, koalát és még kengurut is etethettem:) Tibi elvitt szép helyekre, ahol megcsodálhattam a szinte érintetlen természetet, az esőerdőt a vízeséseket.

Az ott eltöltött 4 hónap feledhetetlen élmény marad és csak remélni tudom, hogy még gazdagodni fogok emlékekben, ugyanis jelenleg Magyarországon várom az engedélyt, hogy visszautazhassak és akkor már nem tanulóként, hanem „helyi lakosként” kezdjek egy új életet! És ahogy a filmek végén szokott lenni: „Ez a levél nem jöhetett volna létre ha nem támogatnak a barátok” Hálásan köszönöm, Csilla, Tibi és Csabi! Búék!!!

A bejegyzést írta: Hegedűs János

-------------------------------------------------------------
A SZABAD MINDENT PROJEKT EGY SOROZAT, MELY KERETÉN BELÜL BARÁTAINKAT ÉS ISMERŐSEINKET KÉRJÜK MEG EGY TÖRTÉNET ÍRÁSÁRA, EZZEL GAZDAGÍTVA ONLINE NAPLÓNK SOKSZÍNŰSÉGÉT. A VENDÉGBLOGGEREK ÍRÁSAIT IDE KATTINTVA LEHET MEGTEKINTENI.

PAMPARARARAPAMPAM...

2012-01-06T22:40:00.004+10:00

pararapampam... Az első bejegyzés 2012-ben. Hú de izgi, miről is írjak :) Eltelt a múlt év olyan gyorsan, hogy nem is tudom követni még most sem a sok történést. Év végére már annyira összesűrűsödött minden, hogy nem volt egy szabad percünk sem, állandóan mentünk mindenhova, csináltuk a dolgainkat. Szilveszterkor ez meg is játszódott, a barátainkkal voltunk néhány órát, majd tűzijátékot néztünk aztán meg ágybadőltünk. Kifáradtunk, így év végére. Csillánál az év végi/eleji holiday-ek miatt sajnos még mindig nincs megállás, szinte minden nap dolgozik, ellenben velem, hisz mi 1 hónapra bezárunk mindig, és ez most sem történt másképpen. Nekem még 2 és fél hét van addig, amíg az ezévi munka elkezdődik. Ki is használom, nem kelek fel 9-10-nél korábban. :)

Csinálom a magán projektjeimet is teljes erőbedobással, például ez a weboldal a napokban készült el, de van egy nagyon fontos is ám, a 365CAIRNS. Erről már írtam korábban, de csak rébuszokban :). Ez arról szól, hogy körbebiciklizem a várost, elmegyek mindenhová, minden utcába és minden portál megnézek. Ha találok egy érdekes postaládát, lefotózom. 2012-ben pedig ezen a weboldalon (és Facebookon és Twitteren) közzéteszem a 365 legjobbat, minden nap egyet, egy éven keresztül. Jó hobbi, magányomban tudok gondolkozni, megismerem a várost töviről-hegyire, egy napi fotózás alkalmával akár 80-120 km-t is letekerek, tehát jó edzés is. Sokan néztek már hülyének, mi ez a furcsaság, de én élvezem és ennyi nekem elég :)

Megnéztem a blogunkat, hogy s mint voltunk az elmúlt 2 évben, a hasonló napokban. Érdeekes volt visszaolvasni :)
2009-ben például szintén tűzijátékoltunk, de annyira szétáztunk, hogy még a ***ról is folyt a víz. Aztán első napokban elmentünk Kuranda-ra. Érdekes, hisz holnap ismét Kuranda-ra készülünk (micsoda egybeesés:), csak ezúttal vonattal, ami eddig kimaradt az itteni létünkből.
2010-ben délebbre tőlünk hatalmas árvizekkel kezdték az évet sajnos, mi pedig a "szomszédban" előbukkanó krokin csodálkoztunk.

Kíváncsian állok a 2012-es év elé, elég sok mindent tervezünk (már megint) idénre, meglátjuk majd, hogy mi lesz belőle :)

CHRISTMAS ON THE ISLAND

2011-12-31T17:27:00.004+10:00

Az egész úgy kezdődött, hogy 2009-ben hívtak minket az akkor még számunkra "helyi magyarok" pár napos karácsonyi kiruccanásra. Érkezésünk után néhány hónappal még fel sem eszméltünk, anyagi és vízum ügyben sem voltunk még sehol, ezért akkor úgy döntöttünk, hogy "most nem, majd legközelebb". Na de nem így történtek a dolgok idén. Ebben az évben ismét meg lett szervezve egy hasonló kirándulás, amire végül közel 20-an mentünk. Karácsonykor. Hajóval. Egy szigetre. Kempingezni.

De kezdjük az elején. Már szenteste napja is meglehetősen zsúfolt volt, kaja készítés estére és a kirándulásra, ajándékcsomagolás, díszítés meg ugye a "kötelező" esti teendők, amit végül egy hajnali 3 órás elalvással zártunk be . Reggel 6-kor kelvén mit sem kívánhattam volna jobban, mint egy puha ágyat a következő 8-10 órára, de mire realizáltam, hogy most napokig nem lesz puha ágyikó, Csilla már keltett... Mint ahogy korábban írtam, többed magunkkal mentünk egy 45 perces hajóútra lévő szigetre, névszerinti a Fitzroy Islandre. Már a felpakoláskor kiderült, hogy nem lesz egy egyszerű menet, hiszen hűtőládák és táskák sokasága kerítette körbe a társaságot. Aztán minden nehézséget legyűrve már a kemping rész felé gyalogoltunk, kellemes idő lehetett, de valahogy én úgy izzadtam máris mint egy ló. Gyakorlott kempingezőkhöz :))) méltóan mindenki megteremtette saját otthonát, aztán nagyot nézve észrevettük, hogy itt már bizony laknak valakik.

A sziget egyébként kontinentális sziget, ami annyit jelent, hogy régen egyet alkotott a szárazfölddel. Kb 8000 évvel ezelőttig (a jégkorszak végéig) a helyi aboriginal közösségek még vadászni jártak erre a részre saját lábukon (melyet legendák elmondása alapján ismerünk). A jégkorszak végével a vízszint megemelkedett és jelenlegi sziget és szárazföld közötti völgyet elöntötte a tengervíz, ezzel végérvényesen elzárva e kis földdarabot.

A nem túl távoli múltban kínaiak karantén állomásaként, misszionárisuok iskolájáként, a világháborúban pedig parti őrhelyként funkcionált. Ezek után építették a világítótornyokat, egyet a szigeten, egyet pedig a sziget melletti aprócska sziget maradványon.

A sziget ma kizárólag turistacélponként szolgál, a szigeten a közelmúltban hotel is épült, de megtalálhatóak a régről megmaradt szállások maradványai és egyéb, kisebb kiszolgáló egységek is.

Visszakanyarodva az megelőző gondolat menethez, a sátor felverés közben megpillantottunk egy élőlényt. A szigeten él többedmagával első látásra számomra ijesztő kinézetű -Ausztráliában egyébként őshonos- goanna. Ezek a példányok viszont már annyira hozzá vannak szokva az ember közelségéhez, hogy akár 1-2 méterre is meg lehet őket közelíteni. A méretük egyébként 1-2 méter közöttiek... Igen méretüK, hisz pár perc múlva egyszerre 3 mászkált a sátrak között/mellett. A szigeten szerencsére kígyó nem található, ellenben a hüllők szép számban képviseltetik magukat, főleg gyíkok minden méretben.

Később irányba vettük a boltok egyikét, hiszen esős évszak lévén a tenger hemzseg medúzában, ezért egy vékony, nyúlós lyrca ruhát veszünk fel, hogy megelőzzük a csípésüket + még béreltünk snorkel felszerelést is (békatalp, úszószemüveg és pipa), mert a sziget környékén csodaszép korallok és halacskák élnek. Én még béreltem magamnak mentőmellényt is, mert hát fő a biztonság :)) Úszkálás közben derült ki, hogy Csilla nagyon sokat fejlődött, mert ő már mentőmellény nélkül úszkált a mélyvízben. Mindig hálát adok, hogy a Nagy Korall Zátony mellett lakunk, annyira gyönyörű (és még a legszebb részén nem is voltunk).

Az első esténk mit se mondjak meglehetősen emlékezetes marad. Sötétben az őserdőben, egy szigeten. Lefeküdtünk, a távolban a társaink nevetgélése hallatszódott. Egyszer valami mozgott a bokorban balra, egyszer jobbra. Egyszer recseg a fa felettünk -hogy ne kapjak frász én ilyenkor? Mindezt tetézve a camping területén egy pici légmozgás sem volt, ezért a full páratartalom és a 26-28 fokos éjszakai hőmérséklet megtette a hatását -izzadtunk mént addig még soha éjjel.

Másnap a csapat egy része felvette a túracipőt, a 270 méteres csúcsra egy kanyargós úton jutottunk fel. Volt ám közben csodaszép kilátás az óceánra, láttuk a már említett világítótornyot, másztunk pici sziklákat. A meleg ellenére mindenki jól bírta a 2-3 órás kirándulást. Az útról csináltam is videót, ami végül elég unalmasra sikeredett, de amint elérhető online, közzéteszem -a zene legalább szuper :). Természetesen ezek után sem maradhatott el némi "búvárkodás", sőt délután még számháborúztunk is. Hát az nagyon jó volt :) Este meg italos játék zárta az eseménydús napot :)

A következő nap már kicsit nyugisabban telt, de azt hiszem az egyik legegyedibb karácsonyunk volt mindannyiunknak ezen a kis trópusi szigeten. Szuper társaság, szuper hangulat és fantasztikus környezet. Remélem mindenkinek boldogan teltek az ünnepek, ezúttal is Kellemes karácsonyt kívánunk és hát mi más mondhatnék még, mint hogy BOLDOG ÚJ ÉVET :)

MERRY CHRISTMAS!

2011-12-24T17:23:00.002+10:00

HAPPY BIRTHDAY TO ME!

2011-12-20T00:01:00.004+10:00

"The only time you really live fully is from thirty to sixty. The young are slaves to dreams; the old servants of regrets. Only the middle-aged have all their five senses in the keeping of their wits."
Hervey Allen

Happy Birthday to me!

ÉN ÉS A KARÁCSONY

2011-12-17T22:47:00.005+10:00

Karácsony. Érdekes egy része az évnek ez a néhány nap, már csak azért is, mert amennyi ember, annyi féle érzést, emléket, hangulatot vált ki ez a néhány nap. Az ellen talán nem is tud az ember sokat tenni, hogy ez az ünnep nagyon összeforrt a piac gazdasággal, nincs olyan része kereskedelemnek, ami ne használná ki a karácsonyi készülődés minden egyes momentumát.

De hát ez napjainkban így van jól, mindenki maga dönti el, milyen részét vesz ki ebből a nagy herce-hurcából. Cairnsben (és az egész országban) a karácsonyt az emberek már december elején elkezdik "ünnepelni", hiszen a hónap első napján fel van állítva a karácsonyfa a szobákban, ki van díszítve a ház stb stb...Kis városunkban minden évben még versenyt is rendeznek azok között, akik a portáljukat legszebben (vagy inkább mondhatnám leggiccsesebben) kidíszítik. Hát, mit se mondjak, párat mi is megnéztünk, ámultunk az biztos, de hogy a szépségtől vagy az ájulattól, már magam sem tudom... :)

A karácsony egyébként egész életemben a magam módján meghatározó volt. Az egyetlen és örökérvényű dolog az a születésnapom, hiszen ezt a napot és karácsonyt csak néhány nap választja el, ezért a "Boldog születésnapot... és karácsonyt" kezdetű mondat az ajándék átadásakor meglehetősen gyakori volt, amit nagyon utáltam -főleg gyerek fejjel ellehet képzelni, milyen rossz volt csak egyszer ajándékot kapni :).

Emlékszem minden ünnepkor apukám halászlét főzött, amit én nem szerettem, hisz tele volt szálkával, anyukám meg csinálta a székely-vagy töltött káposztáját. Tipikus, nem? Nem igazán szerettem a karácsonyfáinkat, mert mindig a legotrombábbakat sikerült kiválasztaniuk. Azt sem értettem, hogy miért a vendégszobába kellett tenni mindig (ahol bár nem volt fűtés és nem hullott le hamar) de sosem láttuk, mert a hideg szoba miatt csukva volt az ajtó. Szinte minden évben a nagynénémékhez sétáltunk át a nagy hóban, ott a felnőttek dumcsiztak én pedig az uncsitesóimmal játszottam.

Lehettem már vagy 13-14 éves, amikor családi gondok miatt elmaradt szinte minden a fentebb említett dolgokból. Mondhatni ekkortól én vettem meg a fenyőfát, én díszítettem (szigorúan 24-e előtt, hogy azért se legyen olyan, mint azelőtt). Sőt, ekkor már a kinti hófödte fenyőre is felaggattam egy izzó sort, mert az olyan menő volt akkoriban. Nem szerettem ekkortájt az ünnepeket, mert mindenről szólt de nem szeretetről, nem a családról. Ajándékozás volt, de nem olyan, amire egy tini vágyik. Akkoriban vehettem meg én magam életem első ajándékát valakinek. Emlékszem anyukámnak az akkor még újdonságnak számító Silan öblítőből vettem vagy 3 üveggel. Jahj de ciki így visszagondolva.

Sok-sok évnek el kellett telnie, amikor ismét valamiféle igazi karácsonyom volt. 2001 volt azt hiszem amikor az akkori barátnőmmel és annak családjával ünnepeltem, de nem tartott sokáig az öröm, pár napra rá szakított velem. Ezek után meg mindig a kereskedelemben dolgoztam valamilyen módon, ezért a karácsony egyenlő volt nekem a sok munkával.

Egyszerűen nem érdekelt már ez az ünnep, a korábbi évek érzelemtelensége valahogy a karácsony napjait is a szimpla hétköznapok és hétvégék közé sorolta. Jó persze, voltak barátok, munkatársak meg egyebek de ez rész nem az, ami a karácsonyt kiemelné a mindennapok közül. Volt olyan év, amikor még karácsonyfám sem volt. Volt olyan év, amikor egyedül voltam, bár ekkor már nagyban tombolt a mobilkorszak és tízesével jöttek az idétlen sms-ek olyan emberektől is, akiket szinte nem is ismertem. A karácsony egyszerűen kimúlt és számomra nem volt több holmi kényszernél.

Aztán jött 2008. Ebben az évben jött a képbe Csilla, aki totálisan felforgatta (jó értelemben) az életemet. Minden megváltozott és a sorból a karácsony sem maradhatott ki. Kezdődött azzal, hogy két héttel szenteste előtt pár napos kirándulásra mentünk Ausztriába. Linz után (ahol fenséges, máig nem tudom miféle forró sajtos-baconos kenyeret ettünk) következett Bécs. Bécs, ahol a híres adventi időszak az elmondottaknál is szebb. Igen, tudom, hogy itt is a pénz körül forog sok minden, de most ezt félretéve, én nagyon élveztem az ott eltöltött időt a szerelmemmel a másik oldalamon. 3

Gyönyörű fények, érdekes vásárok, koncertek, díszítés és temérdek finom kaja és forralt bor. (Az a forralt bor, amit a trópusi ozzi kollégáim szentségtörésnek gondolnak). Ezek után természetesen a karácsony nem maradhatott el. Karácsony olyan formában, mint ahogy annak lennie kellett. Bár nagy gyakorlatom nem volt benne, de közösen a világ legszebb, szeretettel-szerelemmel teli ünnepét varázsoltuk akkor a szobába a vacsora, az ajándékozás, az esti programok és az éjféli mise által.

A következő karácsony az mindenféle szempontból rendhagyó volt, hiszen nem volt hó, nem volt fa, nem volt hideg. Ahogy akkor írtam: "34 fok, beach és karácsony". Két éve az ünnepet már Cairnsben töltöttük, totálisan felforgatva a bennünk korábban kialakult ünnepi képet. Bár nem álltunk (még) anyagi helyzetünk magaslatán, de megszokott töltött káposzta nem maradhatott el az asztalról, bármilyen is volt az idő kint, mi ketten a lehetőségekhez mérten megteremtettük magunknak a második közös karácsonyunkat.

Tavaly már egy nagy lépcsőt lépve, a jelenlegi lakásunkban, szép díszek között ünnepeltünk. A szentestét megelőzve a helyi ünnepi koncerten mi is lengettük a gyertyát és próbáltuk énekelni a számunkra elég ismeretlen dalokat. Az elmaradhatatlan töltött káposzta a la Csilla és a mákos/diós bejgli a la Csabi akkor sem hiányzott.

Idén talán megint másképp lesz valami, talán megint egy új elemmel bővül az ünnep. Az biztos, hogy karácsonyfánk (azaz valami afféle valami) lesz, az is biztos hogy ez lesz az első évvége immáron 30 év fölött sőt kis szigeten sem ünnepeltünk még, de ez is megváltozik ebben az évben. Ellenben nem fog elmaradni a már szokássá vált töltött kápi, meglesznek az ajándékok és itt lesz velem életem párja is, aki nélkül nekem nincs igazi, az a szívet melengető igazán igazi karácsonyom.

ADVENT KEPEKBEN

2011-12-14T20:14:00.003+10:00

En nagyon szeretem a Karacsonyt. De meg jobban a varakozast es a keszulodest.

Hiszem, hogy a hangulatot mi teremtjuk.

GONDOLATOK ZOLITÓL

2011-12-12T17:52:00.004+10:00

A Legendás 60 Százalék

Kifejezetten követelőzős fajta a magyar, közte én magam az egyik legkövetelőzőbb. Naponta elmondtuk még otthon, mikor az étteremben nem volt tökéletes a kiszolgálás: “bezzeg nyugaton a vevő a király, még a seggét is kinyalják”. Ugyanis mi magyarok mind meg vagyunk róla győződve, hogy ha egyszer a nehezen megszerzett pénzecskénket valakinek önként odaadjuk, akkor annak kutya kötelessége lemenni kutyába a 100 forintos megtiszteltetéstől. Így aztán kifejlesztjük ezt az elvárás-rendszert, hogy ha már egyszer én fizetek (30 forintot egy pogácsáért), akkor az márpedig legyen frissen készítve Jamie Oliver keze által és beszéljen hét nyelven, különben az rablás lenne. Gilti ez csardzsd, én is így éltem, így gondolkoztam.

Aztán az ember megjön ide, Ausztráliába. Hát ha azt hitted, hogy itt a vevő a király, akkor nagy pofáraesés lesz. Pont ahogy én is pofáraestem. A végével kezdem: Ausztráliában az elfogadható határeset: 60%. Nézzük a példákat.

Bár. Barátainkkal az éjszakában, én kértem egy tequilát. Ki is hozták, így magában. Mondom a pincérnek: kaphatnék egy gerezd citromot meg sót? Persze. És mit hoz ki? Egy gerezd citromot meg borsot! És mi úgy röhögtünk, ahogy csak egy elkényeztetett európai tud. Eltelt még fél óra, a hely zárni készült, ekkor megszólal David barátom: szóval akkor a hot chocolate shot-omat már nem fogom megkapni – ugyanis bő 40 perccel korábban ő ezt rendelte.

Innentől kezdve elkezdtem figyelni. Ingatlan ügynökség, kislány kérdezi tőlem: kávé vagy tea? Mondom neki: kávé feketén, no sugar. 5 perc múlva megjön egy fekete teával, se cukor, se tej. Ekkor kezdtem kigyúrni az elméletet. Ha hozott volna nekem egy kiflit, akkor nincs meg az 50%, mert nem folyékony. De mivel folyékonyat hozott, ez már legalább 50%. Még koffein is volt benne, legyen akkor 60%. És ha a 60% megvan, akkor már nagyjából ki lettél szolgálva, és pofa be.

Nem sokkal ezután be kellett állíttatnom a futóművet. Visszakaptam a kocsit és a kormány olyan 5 fokkal balra állt. Gondoltam magamban: hát először a kormányt hozzuk egyenesbe, utána kezdjük a futóművet hozzáállítani. Vissza is mentem a műhelybe, hogy a kormány nincs középen. Ők meg nem értették. „Húz a kocsi valamerre? Nem húz. Akkor mi a baj? Hát hogy a kormány nincs középen. Hát, nem értem, de ha akarod, megcsináljuk újra.” És meg is csinálták. Elölről az egészet. Visszakaptam, és a kormány (láss csodát) most 5 fokkal jobbra állt. És nem viccelődtek, nem gúnyolódtak, hanem frankón megcsinálták újra. Ekkor már sejtettem, hogy vissza kell venni az elvárásokból.

Innentől kezdve már figyeltem, és nem is nagyon vártam több, mint 60%-os találati arányt. És tudod mit? Működik. Ez egy más kultúra. Itt nincs az a precíz, kritikus elvárás. Ne azért menj étterembe, hogy lenyűgözzenek és elkápráztassanak, mert nem fognak. Menj azért, mert szép helyen van, mert gyönyörű a háttér, és számíts rá, hogy a kaja valszeg elég szar lesz. De nem kajálni járunk étterembe (itt), hanem mert szebb, mint otthon. És itt indul a hozzáállás transzform.

Aztán amint lezajlott a culture shock, az ember az új szemszögéből máris máshogy látja a dolgokat. És máris a magyar alaposság és igényesség néz ki olyan szőrszálhasogatásnak, mintha az étteremben a kólát is úgy kérné az európai, hogy az legyen 6 fokos, és ha 5 vagy 7, akkor máris lehet felháborodni, hogy nem vagyunk rendesen kiszolgálva.

És ha őszinte akarok lenni: 5 fok vagy 7 fok, tényleg olyan fontos a különbség? Ha Ausztráliában akarsz élni, akkor meg kell tanulnod úgy látni, hogy 5 és 7 fok között nincs nagy különbség. Tea vagy kávé, elég közel vannak egymáshoz. És ha a kormány 5 fokkal balra áll, akkor az semmi gond, hiszen a kocsi legalább nem húz egyik irányba se. Ez a titka a 60%-nak.

A lusta/alul képzett/igénytelen ausztrál nem is fogja érteni, hogy mi a bajod, ha nem elégszel meg egy 60%-os sikerrel. Mert itt az egy teljesen elfogadható és tiszteletre méltó sztenderd.

Szóval mit jelent ez minden egyébre is vonatkoztatva? Azt jelenti, hogy ha mindent csak 60%-osra csinálsz, akkor örökre megbecsült leszel a munkádban. És ez elég nagy kedvezmény, ha az ember szeretne egy kicsit lazítani. Éljen Ausztrália, éljen az igénytelenség és a kényelmes meló! :-)

A bejegyzést írta: Zoltan Vandulek

-------------------------------------------------------------

AZ ELMÚLT NAPOK-HETEK

2011-12-08T23:21:00.005+10:00

Fú, jó rég nem írtam élménybeszámólót a mindennapokról. Kicsit be kell hoznom magam a blog írásban is, de hát annyi dolgom van, egy csomó privát munkát csinálok mostanában, minden időm elviszi... De hát ez mondjuk nem akadályoz meg abban, hogy ne csináljunk ezt-azt, járkálunk ám mindenfelé. Már csak 3 hét van az évből, de még mindig annyi teendőnk van idén, hogy nem is tudom hol áll a fejem :-). Na de a jövőről most nem akarok írni, ám a múltról annál inkább...

Volt úgy pár hete, hogy Port Douglasben maratonfutás volt, ahová Tibi barátunkat elkísértük, szurkoltunk neki ezerrel. A két napos kiruccanás alatt ismét megállapítottuk, hogy a Peppers nagyon jó kis szálloda, de a város néhány nap után elég unalmassá válhat.

Láttunk az utcán kígyót tekergőzni a fán, megnéztük a napfelkeltét kora reggel az óceán felett, koktéloztunk, fürcsiztünk, jó volt. Aztán az egyik nap elmentünk sátrat venni (mert majd szükségünk lesz rá hamarosan), amit ki szerettünk volna próbálni egyik hétvégén.

Végül nem jött össze a hétvégi kiruccanás, ellenben vasárnap azért se ültünk a seggünkön, és neki vágtunk az útnak. Végül a mindenki áltat szeretett Tablelands-en kötöttünk ki, pontosabban egy farmon, ahol sok féle érdekességgel szembetalálkoztunk. Gallo Dairyfarm-on van állat simogató mindenféle érdekes csirkével, báránnyal, bocikkal és sok-sok marhával. Megnéztük azt is, hogyan fejnek meg egész csorda tehenet: meglehetősen érdekes, ahogy a egyedek egymás után állnak be egy hatalmas forgó szerkezetre, miközben a tehenek alatt egy emberke pakolja fel a polipok karjához hasonló vákuumos szívóizéket a tőgyekre... Mindezalatt a várakozó marhák végzik a dolgukat éppen ahol vannak, mit se mondja, nem egy gusztusos ez a marhalét...

A fejés után irányunkat a késztermékek felé vettük... Azaz majdnem, mert útközben esett még egy ablakkal teli folyosó is, melyen lenézve (ha szerencsénk lett volna) a sajt gyárat, magát láthattuk volna, de vasárnap délután lévén csak egy takarító leányka tett-vett. No de végül tényleg eljutottunk a legjobb részhez, az ételekhez :). Szuper sajtokból, kekszből és gyümölcsökből összeállított sajt tál volt a legjobb, de rengeteg féle csoki közül is lehetett választani.

Ugorva pár napot, múlt héten az egyik tavat vettük vettük célba Cairnstől nem messze. Volt ám jópár km-en szerpentin, néhol elég keskeny. Jó volt gyakorlásnak, a váltással nem lesz soha gondom szerintem :) Jó meleg volt, sétáltunk egy jót erre-arra, meg kihasználva a szabad bbq sütőket, jól meg is ebédeltünk :)

Aztán még az is hozzátartozik a friss élmények közé, hogy a napokban ünnepeltük kis barátunk, Pepper második születésnapját. Volt ám finom vacsora, ajándékozás és torta, ahogy kell. Bár a gyertyát nem ő fújta el, de asszem a lényegen nem változtatott :)))

BOGÁR ÉS BOGÁR

2011-11-28T01:30:00.002+10:00

Az elmúlt hetekben már harmadjára tapasztaljuk meg azt az érzést, amit Magyarországon általában május környékén éreztünk. Valami tipp? ... Bogarak... A trópus egyáltalán nem marad el bogár választékban a korábban tapasztaltakhoz képest, és hát ha már utáltam a cserebogarakat otthon, itt is kell utálnom valami hasonlót, természetesen :)

Év vége felé közeledve mindig megjelenik az ún. Christmas beetle nevű szépség. Egyébként e bogár társai nem csak felénk, de szerte Ausztráliában (főleg a nedvesebb terülteken) megtalálhatóak ez idő tájt.

Ha most kimennék a bejárathoz, biztos látnék min 20-30 db-ot szerte széjjel a környezetemben, a folyosó világítás miatt előszeretettel telepszenek meg a falra, korlátra, bicikli kerékre tapadva. Némelyik szerencsétlenségére hátára fordul, ekkor ha nincs valaki segítség, még el is pusztulhat. Undorító egy jószágok amúgy, észre sem veszed hogy ha rád esik a fáról, csak akkor eszmélsz rá, amikor valami szúrós vackot érzel a hajadban... Grrr...

Van ám még egy csúfság, akiről szót kell ejtenem, ő pedig a Rhinoceros beetle (magyarul orrszarvú bogár). Ez az akár 6 centisre is megnövő egyed az egyik leglátványosabb faj Ausztráliában, mely egész évben látható, de leginkább Queensland északi és középső részén, karácsony környékén aktív, ekkor párzik. Jellegzetessége a különleges orrszarv szerű nyúlványa, melyet többek között harcra is használ. Továbbá van még egy érdekessége ennek a bogárnak: ha verekszik, udvarol vagy éppen valamelyik kisfiú cseszteti egy fa ággal, elkezd szakaszos sziszegő hangot kiadni, szabályos kis fújásokat lehet hallani.

Az alábbi videóban figyelmesen hallgatva többször is észlelhető eme fújtatás.

Egyébként egyik nap mentem biciklizni, teszem fel a bukósisakot. Pár méter után érzem, hogy a sisak lyukain átjön a szellő -mondom de jó-, hisz mozgott a levegőtől a hajam kicsit. De hát mondom magamnak, eddig még sosem éreztem ilyet... Gyors gondolat menetet annál gyorsabb sisakföldredobás követett: az érzésem beigazolódott: egy Christmas beetle fészkelt be a sisak egy lyukába, aminek felvételekor azon nyomban éreztem -nem a levegő, hanem -szúrós lábai mozgását... Ahjj, szörnyű volt :)

GONDOLATOK TIBITŐL

2011-11-22T22:05:00.002+10:00

Hat sziasztok!

En is sorra kerultem am! Megtiszteltetes, bar nagy feladat szamomra. Nem vagyok egy iros tipus jobban szeretem szavakban kifejezni magam, de ha baratokrol van szo mindenre kepes az ember. Voltak kulonbozo otletek es ajanlatok mirol is lehetne regenyt fogalmazni, szavakba foglalni egy aprocska darabot az eletembol. Hosszas ragodas utan ugy gondoltam irok par sort a vagyakrol es az elhatarozasokrol, es mit erhet el az ember az eleteben ha nagyon akarja.

En iszonyatosan sovany kis srac voltam, szegeny anyukamnak ugy kellett beleimatkozni a falatot a szamba, majdnem hogy venasan taplaltak, ez tartott addig, amig nem keztem ovodaba jarni, ott kezdodott az egesz! Ahogy lattam hogy az ovistarsak joizuen tomik a falatakot az arcukba en is kedvet kaptam a falatozasra. Anyukam iszonyatosan boldog volt. Szerintem osszefogta az osszes verebet a hetedik keruletben! Mondta szegeny "Ovono, adjanak repetat a Tibikenek"! Hat Olga neni szeretett nagyon, ami egy ido utan a polom meretein is meglatszott. Meg hat ugye ott voltak a nagyinal, a draga nagyinal toltott hetvegek, jaj de szerettem, meleg kakao reggelire es vajas lekvaros zsemle..olyan harom.

Hat 10 eves korom korul, amikor olyan 65-70 kilos lehettem, szegeny szuleim kicsit ketsegbe estek, mi lesz a Tibikevel? Engem ugyan semmi sem zavart, amig megkaptam a napi adagomat, “repetaval”… Anyukam gyorsan beiratott birkozni, amit az elso fel ora utan meguntam es teljesen megvoltam sertodve, hogy elvisz valahova ahol szetvernek, hat anya az ilyen?-mondtam neki. Foci az kivolt zarva alapbol, feltem a labdatol, mint a tuztol, amiutan fejberugtak, meg regen. Hat mas nem maradt mint az uszas, az tetszett is, mindenki boldog volt egeszen addig, amig fel nem keltem ejjel es ki nem ettem a hutobol mindent amit talatam.

Akkor mar nem volt mit tenni, vittek a korhazba, milio vizsgalat 24 oras vernyomasmeres, vervetelek, diabetikusok, pff nagy tortura volt. Mindegy, a nagyokosok megallapitottak, hogy semmi bajom nincsen,
marmint hormonzavar vagy ilyesmi, javasoltak a szuleimnek, kuldjenek be a korhazba egy hetre, es majd ok megprobaljak a lehetetlent, persze engem ez sem zavart mert tisztaban voltam vele, hogy a korhazban eleg kaja van, es suliba sem kell mennem, cool:) Azok a szemetek alig adtak enni, de en szemetebb voltam naluk éjszaka atlopoztam a masik osztalyra es ellopkodtam a szegeny beteg haldoklo gyerekek csokis kekszet, vanilias karikajukat es az osszes olyan dolgot ami fincsi es eheto volt. Igy hat persze ott sem fogytam.

Ez addig huzodot amig 20 eves koromra este 11-kor harom gyros volt vacsorara, egy kis csokis fornetti desszertnek (kb 300g), a testsulyom pedig kozel jart a 130 kg-hoz. Semmihez sem volt kedvem, allandoan faradt es ehes voltam, ha szabadnapos voltam ettem es aludtam, meg a cipofuzomet sem tudtam liheges nelkul bekotni, a farmer meretem 36-38-as volt. Most 30-as.

Hogy hogy ertem el????? KITARTAS, KOPLALAS, AKARATERO, ES SPORT. Atkellett alakitanom az egesz etrendemet, felejto volt minden tesztafele, rizs, krumpli, csoki, ropi, mogyi.

Megbaratkoztam azzal az undok, de egeszseges salataval, meg a zoldsegekkel, és ugye ott voltak azok a mezedes gyumolcsok es sok mas finom kaja ami nem hizlalt. Elkezdtem futni, kristalytisztan emlekszem nem tudtam korbefutni egy focipalyat, feluton elkezdtem sirni, hogy ez nem elet es miert pont velem tortenik ez, en miert nem ehetek annyit, mint azok akik semmitol sem hiznak, rohadjon meg mindenki aki jobban nez ki nalam.

De valami megis ott volt es osztonzott, hogy ne adjam fel es csinaljam, menjek, fussak, koplaljak, es meglett az eredmenye! Igaz hogy osszesegeben majdnem 10 ev volt hogy erre a szintre eljussak, de basszus eljutottam, tulvagyok egy palsztikai muteten mert a sok extra bort nem tudtam hova rakni a hasamrol. Ugy nezett ki a hasam mint egy sharpei kutya. Sokszor ujra kezdtem es kudarcot vallottam, sokszor a McDonaldsban kottottem ki egy egy szarult sikerult randevu utan. De a lenyeg az elhatarozas es ha elcsuszol, tudni kell felallni, nem szegyen elcsuszni, csak allj fel, nem szamit hanyszor kezded ujra.

Buszken mondhatom hogy mostmar hosszutavu futo vagyok, imadok futni, teljesen urra lett rajtam a futas, es par hettel ezelott futottam le az elso fel maratonomat, ami 21 km volt, 37-ik lettem a 303 versenyzobol. Es ez csak az elso volt . Ezuton szeretnem megkoszonni a barataimnak, Manyusnak es Pocoknak, es baratomnak Davidnek, aki megvaltoztatta az eletem, akivel kozosen tervezzuk a jovonket. Koszonom hogy ott voltatok es szurkoltatok, nagyon jol esett es nem is gondoljatok mennyit jelentett ez nekem. THANKS GUYS!

Koszonom, hogy adtatok lehetoseget, hogy en is nyomot hagyhassak a blogotokban. Akik pedig ugy gondoljak, hogy nincs eleg akaraterejuk…… .En is igy hittem, de kiderult, hogy nem igaz.

A bejegyzést írta: Rozsa Tibor

-------------------------------------------------------------

KALKULATOR

2011-11-21T20:52:00.009+10:00

3 honap, 6 nap es 340 dollar.

Lassuk csak, hogy is volt ez az egesz. Aug. 12-en megkaptuk a Pr vizumot, ami azt is jelentette, hogy maximum 3 honapon belul ki kell csereltetnem a jogsimat ausztralra, tehat ujra le kell vizsgaznom. Online elkezdtem gyakorolni az irasbeli tesztre, ami 30 kerdesbol all es osszesen 3 hibat szabad ejteni. Elmentem az elso irasbeli vizsgamra, 3 hibam volt, de sajnos az sem mindegy, hogy hol hibazol... A felosztas a kovetkezo: az elso tiz kerdesben egy hiba lehetoseg van, a masik husz kerdesben pedig ketszer lehet hibazni. Mondanom sem kell ugye, hogy mindharom hibam a masodik reszben volt ($20). Masodjara egyetlen hibaval megcsinaltam a tesztet($20). Ezek utan kovetkezhet a gyakorlati resz, a vezetesi vizsga. Vettem ket ora vezetest egy maganoktatotol (2x $55 ). Ezutan kovetkezett ket sikertelen vizsga egymas utan (2x $45) es vegul most penteken a sikeres harmadik ($45) es kezhez kaptam az ausztral jogsim (3 evre $55). JOGSI KIPIPALVA:)

ÁLOM

2011-11-19T18:44:00.005+10:00

Egy régi álmom válik valóra azzal amire, már hetek óta készülünk (legalább is én lelkiekben biztos): elmenni sátorozni. Meg is tettük a tőlünk telhetőt úgy két hete: vettünk egyet. Nem óriási, nincs előtere, de két embernek kényelmesen elég, sőt a külső borítás teljesen levehető, így ha nem fog esni, a párás meleg éjszaka jobban elviselhetővé válik. Legalábbis ezt gondoljuk, meglátjuk majd, ha eljön az ideje. Az ideje igen, hiszen az elmúlt időszakban sosem tudtunk összeegyeztetni két olyan napot, amikor egyikünk sem dolgozik és nincs rossz idő sem. Mostanáig. két napja kiderült, hogy egyből három nap is jutott, szóval tudtunk választani péntek-szombat vagy szombat-vasárnap kombó között. Pénteken elég sokáig bicikliztem, meg még csináltunk ezt-azt, szóval úgy láttuk jónak, hogy maradjon a hétvége a sátrazásnak. Szombat kora reggel (ha már mind a ketten itthon voltunk) körbenéztük a helyi garage sale kínálatot, hátha van valami érdekesség... Majd a körút végén az egyik beachen jól megreggeliztünk ... de jól esett :) Már az autóban egy kellemes szorongás fogott el, hiszen sok-sok éve nem aludtam sátorban, főleg nem a trópusokon, főleg nem esőerdő és/vagy tengerpart közelében. Tovább megyek, Csilla még az egész életében nem próbálta a sátorozást, szóval Ő tán még izgatottabb lehetett. Ahogy vezettem hazafelé, már járt az agyamban miket kellene venni ehhez a meglehetősen hosszú "egyéjszakás kalandhoz" (valami konzerv, esetleg bbq husi, zöldség meg itóka, sőt jól jöhetnek egy nagy kanna víz (hátha nincs csap), meg a Bunnings (helyi Obi) is eszembe jutott egy kis tűzifa gyanánt. Hazaérve letelepedtem a gép elé, a korábban átnézett kemping helyekből néhányat kiválasztottam Csillának, hogy döntsük el, tengerpart, esőerdő, tó vagy mi legyen. Valamiért a döntés sajnos nem volt olyan egyszerű mint először hittem, ezért ledőltem az ágyra én is kicsit elmélkedni.

"Ahogy rakom be a sátort a csomagtartóba, eszembe jut, hogy még egy dolog hiányzik: valamiféle alvó alkalmatosság, ami puhán tart az álmunk alatt. De hát -gondolom magamban- majd a nézünk valami vastagabb füves részt, mégis csak az esőerdő közepén fogunk aludni. Pótruha, póttányér, pótpokróc és pótelem -minden megvan vajon? Egy üres hűtőláda is még bekerül a dolgok mellé, amit útközben megtöltünk némi élelmiszerrel és egy üveg finom borral. Útközben még egy köteg tűzifa, gyújtó folyadék és gyufa is bekerül -reménykedve a tűzrakóhelyben. Meleg van, a nap nagyon erősen besüt az ablakon, miközben vezetek a kezem lefagy a légkonditól, a fejem meg izzad a napsugaraktól. Szól a zene ...You shout it loud, but I can't hear a word you say I'm talking loud, not saying much..., gyönyörő zöldek a fák, kék az ég, kirándulunk, ja de imádom ezt az érzést. A cél egyébként a Lake Tinaroo, annak is egy apróbb félsziget része, ahol gyönyörű környezetben lehet a város zajától mentes időt eltölteni. Ahhoz, hogy oda eljuss, meg kell tenni egy kb 15-20 km-es útat, hegynek felfele, telis-tele éles kicsi és nagyobb kanyarokkal. Ez sosem volt a kedvenc rész, elég hányingeresek vagyunk mind a ketten. Na de a cél, az mindenek felett. Már vagy egy órája vezetek, amikor is előkerül a piknik kosárból egy kis csokis keksz. A harapással egy időben a Lake Tinaroo is megmutatja első arcát némi láp és mocsár formájában. Meg is állok egy kicsi nézelődni. Rengeteg csodaszép madár, üldögél a korhadt fák törzsén, a riadt kacsák ugranak a partról a vízbe és úszkálnak a biztonságot nyújtó nádasok közelébe. Szerencsénk van, hiszen a partról nem messze egy kis édi teknős dugja ki a fejét a kristály tiszta vízből -ne vessetek meg, de az éhező szemeit látva oda kell adnom a maradék kekszemet, amit azon nyomban be is fal-.
Kicsi kocsinkat igazán kihasználva tovább autókázunk, immáron már földúton. Kicsit persze eltévedünk, de nemsokára már jelzőtábla segíti a tájékozódást és hamarosan megérkezünk a táborhelyünkre. A kemping bejáratánál van egy doboz, ahová a belépő díjat kell saját magad beraknod, de ha karasz telefonon is foglalhatsz (otthonról, mert a tó körül nincs térerő) vagy online -ahogy én is. Hatalmas nagy terület, fák, oltári nagy, rikító zöld, park szerű részt látok magam előtt (egy két virágzó fávalÖ olyan mint egy Margitsziget a trópus közepén. Továbbhaladva a távolban egy-két lakókocsi táborozik a kristálytiszta tó partján. Hamar mi is megtaláljuk a nekünk való helyet, egy apró kis dombon, két fa között eszméletlen kilátással. Ez a természet, gondolom magamban, mennyire imádom ezt az érzést.
Hát jó, cuccoljunk ki. Sátor felverés elsőre elég jól sikerül (természetesen nincs mivel leverni a vasakat, ezért a kerék kulcsot hívom segítségül). Amint elrendeztünk mindent, elkezdtük körbejárni a környéket. Kulturált WC 100 méterre, néhány infopont a túloldalt, tűzrakóhely két lépésre, ez mekkora!!!
Már esteledik, amikor újra a sátorhoz érkezünk. Előveszünk mindenféle világító eszközt, bogár riasztót és Csabi akkor rakjunk tüzet -intézik hozzám a felkiáltást. Rakjunk! -mondom, és elkezdem csinálni :). Nem telik el sok, amikor már forró lángok mellett falatozzuk a vacsorát, a sátrunk mellett, egy tóparton, az esőerdő közepén. Fantasztikus érzés. Előkerül a maradék, megolvadt csokis keksz, majd a műanyag poharak társaságában az üveg bor is. Jó késő lehet, amikor befészkeljük magunkat a kissé kemény sátorba, melyen pokróccal próbálunk segíteni. A meleg nem a barátunk éjszaka -ezt tudom mióta kijöttünk Ausztráliába- ezért jó nagy ablakokat csinálva, de a hálót szigorúan a helyén hagyva szundítunk el az őserdei állatok és bogarak hangja mellett.
Valószínű fáradtak voltunk, a fekhely vagy a környezet az oka, de reggelig meg sem moccanna, kipihenve, boldogsággal az arcon ébredünk. Reggeli séta a hűvös tóparton, köszöntjük kómás szomszédainkat, elkészítjük a nescafet és bereggelizünk az előre csomagolt croissant-ból. Egy kis heverészés és elmélkedés után cicamosdás a maradék vízünkkel, majd sátorbontás és irány hazafelé vezető út -némi kitérővel. Ha már itt vagyunk útba ejtjük Herberthon városkáját, ahol minden hónap harmadik vasárnapján helyi marketet tartanak."

Késő délután lehet már, amikor furcsa beszédet hallok, valaki sikongat vagy énekel -magam sem tudom eldönteni-, kinyitom a szemem, a szomszéd kislány játszik. Kinézek az ablakon, érzem magamon a nap melegét és eszembe jut az a két nap, amire oly régóta várok. Ránézek az órára, 5 óra is már elmúlt. Ez a sátorozás most elmaradt, de bízom benne, hogy lesz még az esős évszak beköszönte előtt arra lehetőség, hogy az álmaim beteljesüljenek.

GONDOLATOK MESÓTÓL

2011-11-14T20:15:00.002+10:00

" Who's the best? "

A távolságok ellenére az emberek ebben az internetes világban mégis egymásra találnak. Ennek bizonyítéka Csillus és Csabi blogja. Ti ketten bebizonyítottátok, hogy bizony elutazni, elköltözni a világ másik részére nemcsak egy új élet kezdetét jelenti, hanem egy óriási nyitottságot ad arra, hogy emberek egymásra találjanak.

Nagyon nagy megtiszteltetés nekem egy pár sort írni ebbe az élménynaplóba, és bizony elmondhatom, hogy nekem ti voltatok az inspiráció arra, hogy a sajátomat elkezdjem írni. Ezzel sok sok olyan ember bele láthat abba, ami számunkra fontos, érdekes, más, néha nehezebb, mint a múltban.

Számomra Angliában élni sok sok változást hozott és a blogotokat olvasva segít mindig a jó dolgokat megkeresni a hétköznapi életben, hisz az a sok élmény, amit megmutattok azt az üzenetet hozza magával, hogy mindig az élmények megkeresésével, a szép kifejezésével segítjük meg azt, hogy értékelni tudjuk mindazt, ami körülvesz.

Nagyon örülök nektek, minden egyes bejegyzéssel közelebb érezlek magamhoz és köszönettel a nyitottságotoknak segített újra egymásra találnunk hosszú évek után Csillussal és Csabival :)

Nagyon örülök nektek és nagy örömmel olvasom a bejegyzéseiteket, csak így tovább!

A bejegyzést írta: Peter Emese

-------------------------------------------------------------

SZAVAK

2011-11-08T19:00:00.002+10:00

Vannak olyan helyzetek az életben amikor az ember úgy érzi, igaza van, de akivel szemben gondolja ezt, az meg egy köcsögnek tart. Meggyőzni nem lehet, hiszen ész érveket felhozni vagy folyamatos nyomással az igazunkat erőltetni nem mindenki erőssége. Az enyém sem.

Az emberek általában tisztelik a tanárokat, hiszen sok gyerek fejlődése tőlük függ és általában ugye okosak is. Tisztelik az orvosokat, mert gyógyítanak, tisztelik az asztalost, meg gyönyörűeket alkotnak egy darab fából. Tisztelik a mozdony vezetőt, mert hogy mennyire "erős", és tisztelik a tűzoltókat mert bátor mindegyik. És ez így is van jól, minden szakma egy kihívás és egyedi nehézségekkel kell megküzdeni nap mint nap.

De mi a helyzet azokkal, akik nem a fát munkálják, akik nem vívnak élet-halál harcot a tűzzel vagy nem állnak készen megoperálni egy lábtörött emberkét bármikor? Jelenleg én is ezek közé tartozom (akik asztal mellett dolgoznak, még ha ez nem is volt mindig így), de az elmúlt években a munkám nagy része kétségtelen, hogy ülve (kisebb része fekve vagy sétálva) történt.

Csak azért, mert kizárólag az agyamat, ceruzát és számítógépem használom a munkám elvégzéséhez, kérdem én, kevesebbet ér az én szakmám? Kevés olyan szakmát tudnék említeni például, ahol a legnagyobb ellenség az idő. Az enyém hatványozottan ilyen. Időre kell mindent csinálni, az idő gyors, szigorú és nem áll meg akkor sem, ha nincsen egy épkézláb gondolat sem. Újat létrehozni, újat kitalálni, átgondolni, tervezni és megvalósítani közel nem annyira könnyű, gyors és egyszerű mint néhányan azt gondolják. (Itt egy video, amit a napokban találtam, pont idevág)

Rajzolni kell valamit? Megvan percek alatt. Mit kell ezen dolgozni heteket -kérdik sokan. De közülük senki sem lenne képes létrehozni minőséget. Az iskola egy dolog, más a gyakorlat. A tudás, amivel komplex dolgokat lehet megtervezni minden egyes tervező legeslegfontosabb értéke, legdrágább, megfizethetetlen eszköze.

Azaz más szempontból nézve igenis megfizethető. De ezt sem gondolják sokan így. "hé haver, dobj már össze egy logót, legyen már benne az meg ez meg kék pötty és és egy vonal + még azt is oda kéne írni, 10 perc az egész, ugye barátom"? És ezek után hogy magyarázzam el, hogy az 1 perc az napok, hogy a "barátom" az meg 200 dollár? Egyszerű erre a magyarázat "némi kattintgatás, egér ide-oda", hát akkor ne kérjen már senki pénzt érte, főleg, ha havernak lesz. Egy laikus így látja.
Még ha élvezettel is dolgozik nagyon sok ember a saját szakmájában, ez az a pont, amikor az erőfeszítések és a beleadott munka honorálása elengedhetetlen. És itt természetesen nem az előre letárgyalt baráti munkákról van szó, melyek teljesen más lapra tartoznak.

A készség és ismeret, ami a mindennapokban grafikai tervezéshez kell, az hosszú évek és kemény munkák sorozata alatt formálódott (és formálódik folyamatosan). A szép grafikában nem csak az a pár óra vagy nap van, amit beleölünk, hanem több száz óra, amennyi idő alatt mi arra a szintre képeztük magunkat. Ötleteket, érzéseket vizuális tervekké alakítani nem egyszerű dolog, hiszen látni és érezni kell, ami az adott feladathoz a leges legjobb.

A bejegyzést írta: Csabi
Dátum: 2011.11.08.

HÁROM DOLOG

2011-11-07T23:54:00.006+10:00

Kerteszkedtunk kicsit a hetvegen es az olyan jo. Az egesz egy garage sale-en beszezett, csinos kis hordo aljnal kezdodott. Ugyanis piros muskatli illett hozza. Elmentunk hat venni, mondanom sem kell, hogy nem csak azt vettunk. Csabi kerteszkedese itt veget is ert, mert a tobbi munka mar ram vart. En ultettem, atultettem es szortiroztam, amig helyere nem kerult minden. A kis zoldfuszeres lada viszont a Csabi tulajdona -ezt allitja, hisz o valogatta bele a novenyeket:D

Az orchideam tovabbra is gyonyorusegesen pompazik :)

Visszaugorva egy kicsit a Gold Coast- Brisbane-i kiruccanasunkra egy par szot szerettem volna en is megemliteni az en latoszogembol. Gold Coast engem teljesen lenyugozott, a Surfers Paradise, a felhokarcolok latvanya a tengerparton, a fiatalos pezsges, a Sea world, az akvarium, ahol egy egesz napot tudnek eltolteni. Voltunk egy ropke bevasarlason is, sokkal nagyobb kinalat fogadott, amihez ugye itt a kisvarosban szokva vagyunk, az elelmiszerek tobbsege olcsobb es a ruhavasarlas sem okozna ott kulonosebb gondot. Az Aldi egy masik jo dolog, jo termekekkel es nagyon jo arakkal, ez szinten hianycikk itt Cairnsben. Voltunk magyar cukraszdaban is, de nehez is valasztani dobos torta vagy eszterhazi kozott vagy inkabb fekete erdo torta...:)

Brisbane-be a kiralynovel egyszerre erkeztunk:) Ugyanazon a nap volt ott latogatoba, mar a vonatbol lattuk, hogy lezarasok es oriasi tomeg all a megallokban. Vegig az az erzesem volt, hogy mindenki rohan, az autok dudaltak, hat igen, elszoktunk a big city life-tol. Ami tetszett az a South Bank, gyonyoruen nez ki a lila viraglugas es jo hangulata van az egesznek. Amugy az a par nap alatt eleg baratsagtalan arcat mutatta a varos. Aztan amikor az Ikea fele vettuk az iranyt, mar nem szegte semmi jokedvunk, meg az elottunk halado kocsi hatsojara felragasztott nagy, Ausztralia alaku matrica sem, amin ez allt: "F*ck off, we're full!"

Jogsi ugy. Ugye eljott az ideje, hogy atvaltsam a jogsimat ausztralra, kotelezoen immar, hogy PR-ok lettunk egy ideje. De az sincs ingyen sot en mar ugy erzem tobbszorosen megfizettem erte es meg mindig nincs meg:( Mindket ilyen csalodas utan, lebiggyesztett szajjal es nagy sohajjal, visszaulok a kocsinkba es hazavezetek....

A bejegyzést írta: Csilla

Dátum: 2011.11.08

GONDOLATOK MÁTÉTÓL

2011-11-05T13:12:00.003+10:00

"Ez nekem Ausztrália és a repülés, na meg a csillagok"

Nos, Csabi és Csilla felkérését, hogy én is írhatok nagyszerű blogjukba, örömmel és köszönettel fogadom! Ez elmúlt pár hétben sokat gondolkoztam mit is oszthatnék meg Veletek, mi legyen a téma… Arra gondoltam, annak a három dolognak a kapcsolatát vetem „papírra”, mely oly sokat jelent nekem gyermekkorom óta, mondhatni álmok, melyek már teljesültek.

Kiskoromban - ki tudja hány évesen- is már valami különös varázserővel kápráztattak el a térképek, a földgömb, a csillagos ég, a repülők és az űrhajók. Csupa távoli dolgok… A térképeket lapozva mindig a távoli országok és kontinensek elérhetetlen mivolta nyűgözött le és készetetett arra, hogy amit csak lehet, minél többet tudjak meg ezekről. Nappal a repülők kondenzcsíkjait követve gépekre irányítottam kézi távcsövem, melyet „szakszerűen” támasztottam meg ablakom tokján, háta sikerül a gép farkáról leolvasni annak hovatartozását, vagy megállapítani annak típusát. Irigyeltem az utasokat, kik ott lehetnek, több ezer kilométereket tehetnek meg egyik országból a másikba, kontinenseket, időzónákat átszelve. Este ugyan ezzel módszerrel a csillagokat fürkésztem, vagy szabad szemmel olyan csillagképeket kutattam fel, mely nem csak innen, hanem a Föld déli féltekéről is látszanak. Hogy mi értelme volt ennek? Nem tudom megmagyarázni, de valami közös kapcsolatot, közös pontot kerestem a távoli világ lakói és a szobám közt.

A repülés iránti vágyam nem tudtam magamban tovább elfojtani, biciklire pattanva mentem ki a határba, hogy meglessem a nyaranta pár hétig itt dolgozó permetező repülő munkásságát. Képes voltam sok-sok órát a fel és leszállás helyszínén ücsörögni, tátott szájjal figyelni, ahogy az AN-2-es duplafedelű orosz repülőgép, hatalmas nemzeti színű zászlóval a vezérsíkján elhagyja a lucernakifutót, majd nemsokára vissza is tér rá. Minden nap kimentem, egyre közelebb merészkedve az általam csodának vélt gépmadárhoz, meglepetésemre nem zavartak el onnét, pár alkalom után már a pilóta bácsit is feltarthattam pár mondat erejéig. Örömmel konstatáltam magamban, hogy beszélhettem egy igazi pilótával.

Egyik nap szintén ott ültem órákon keresztül a fűbe borított piros kempingbicajom mellett, figyelve és élvezve a helyzetet, mikor a pilóta, - sose felejtem el - zöld színű overalljában közeledett felém. A maga egyszerűségével megkérdezte: „jössz egy körre?”, közben fejével biccentve a gép felé. Álmodni sem mertem volna róla, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. Egyből felszaladt az adrenalin bennem, szerintem idiótának tűnő vigyorral válaszolhattam, hogy „Persze!!!”. Közeledve a géphez egyre inkább éreztem, hogy most tényleg valóra válik egy régi álmom, valóban el fogom hagyni a talajt, melyen már vagy 9 éve élek, abból a perspektívából tekinthetek majd lefelé, melyből természetüknél fogva csak a madarak meg pár bogár képesek. Na meg a denevérek. Öröm volt a javából! A pilóta a repülés elején két fontos dolgot mondott. Első, ha bármi bajom van, ne az előttem lévő kormányba kapaszkodjak, mert baj lehet belőle. A másik pedig - egy nejlonzacsit lengetve a kezében- , ha szükség van rá, akkor ebbe ürítsem ebédem.

Emlékszem a kilenchengeres csillagmotorra, mely a gombok sorozatának megnyomására reagálva, fülsüketítő dübörgéssel forgatta meg a fülke előtt lévő négyágú hatalmas légcsavart. Nem tudom milyen képet vághattam, de arra emlékszem, semmi félelem nem nyomasztott, maximum a helyzet izgalmas mivolta miatt lehetett 130 körüli a pulzusom. Elindultunk, majd felemelkedtünk az égbe. Kb. tudtam, hogy mire lehet számítani, egy hiperbrutális égi hullámvasutazásra, ugyanis ezek a gépek pár méterre repülnek permetezés közben a növények felett, majd a szántóföld végén „tökig” húzva a kormányrudat meredek emelkedésbe, majd egy éles 180°-os fordulót követően zuhanórepülésben, újból megközelítik a talajt. Néha jött egy-két villanypózna, vagy fasor, melyeket szintén hullámzós manőverrel felülről megkerülve, szó szerint gyomorforgató érzés. Állítólag több potyautas használja a zacskót, de nekem nem volt rá szükségem, élveztem a repülés minden egyes pillanatát. Büszkén tértem haza „repülős múltammal”. Szüleim mikor kérdezték merre jártam, a pilótához hasonló nemes egyszerűséggel jelentettem ki: „Repülni”! Nem csoda, hogy kikerekedett a szemük. Napokig hatása alatt voltam beteljesült álmomnak, el is döntöttem, lesz ennek még folytatása!

Visszatérve az akkori szobámba… A földgömböm a szekrény tetején mindig úgy volt beállítva, hogy Ausztrália látszódjon rajta. Magyarázata szintén az lehetett, hogy oly távoli, számomra annyira elérhetetlenül fekszik ott benne a hatalmas óceánban. Rengeteget olvastam az országról és a kontinensről, egyre inkább ástam bele magam a téma, lebilincseltek a képek, az érdekességek. Eldöntöttem: el akarok egyszer jutni oda! Emlékszem, bekamuztam az általános iskolai alsó tagozatos tanáromnak, hogy voltam Ausztráliában. Le is rajzoltam neki a Concord-ot amivel mentünk. :D Persze nem voltam tudatának akkor annak, hogy Concorde sosem repült Ausztráliába menetrendszerűen, de annak sem, hogy ezt tuti nem vette be.

Szóval sok-sok időt töltöttem a déli világ megismerésével, mialatt egyszer a postás hozott egy levelet. Édesapám nagyon megörült, mert vagy 20 év is eltelt, miután utoljára hallott az Ausztráliában élő rokonainkról, ők küldték. Micsoda??? Rokonaink Ausztráliában??? Nem is tudtam róla. Én is nagyon megörültem, sokszor nézegettem az angolul írt levelet, ugyanis semmit nem értettem belőle. Mintha az égiek egyengetnék utam, úgy voltam ezzel a levéllel, azt gondoltam, hogy mostantól semmi akadálya nem lehet, hogy eljussak egyszer oda. Egy-két levelezés, és vagy 10 év eltelte után, elérkezett az internet kora… kinyílt a világ. E-mailben már sokkal egyszerűbb volt velük tartani a kapcsolatot, jött is egy meghatározó levél tőlük. Szeretnék, ha az egyik lányukat vendégül fogadnánk kb. egy hétig. Hihetetlen öröm volt ez is, melyből logikusan következtettem ki önző és aljas módon (na jó ez csak vicc, de van alapja), hogy tuti visszahívnak! Karnyújtásnyira tűnt a 16 ezer km és egy fél világot átszelő repülés valami hatalmas utasszállítón.

Lucy itt járt nálunk jó volt, természetesen megbeszéltük, hogy legközelebb én megyek. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna Ausztráliára… komolyan. Neten sok-sok infót gyűjtöttem, vízummal és kiutazással kapcsolatban. Kinn élő magyarokkal is e-malieztem. 2001-ben elérkezett az „igazság” pillanata! Turista vízum-kérelmet adtam be a Nagykövetségre, meghívólevéllel, sok-sok dokumentummal kiegészítve. Felkészültem 22 évesen életem első igazi nagy útjára, álmaim országába. Talán egy hónap elteltével kellett visszamennem a követségre, eredményhirdetésre. Megkaptam a lezárt borítékot, melyet remegő kézzel téptem fel. Benne volt az útlevelem és egy elutasításról szóló dokumentum. Pfff… egy világ tört össze bennem. Éveket vártam erre, sok-sok e-mail, levél, álmodozás ment a süllyesztőbe egy pillanat alatt. Végem volt. Most nem részletezem miért utasították el, régebben ez sokkal bonyolultabb és nehezebb dolog volt, mint ma. Le is tettem róla, csalódottság, vagy csak a dac miatt.

Eltelt pár év, de a földgömböm még mindig ugyan abban a pozícióban állt, vágytam Ausztráliába ugyan úgy, mégpedig egy hatalmas Jumbon. 2008-ban megtudtuk, hogy Világifjúsági Találkozó lesz Sydney-ben, könnyített online vízumok, toleránsabb elbírálási helyzet stb. Gondoltam itt az alkalom és az idő! Unokatestvéremet megkeresve, feldobtam neki a témát, hogy mi lenne, ha kimennénk Ausztráliába?! Nem gondolkozott sokat. Menjünk! Újból előtörtek belőlem a régi vágyak, de már kicsit óvatosabban kezeltem a dolgokat, megpróbáltam nem beleélni magam annyira.

Regisztráltunk, vízumkérelem be, majd vártunk. Pár nap alatt jött az e-mail, adrenalin fel… MEGKAPTUK! Jupíííí, az első repülésem örömét is felülmúlta azt hiszem. Nekiálltunk szervezkedni, repülőjegy (szigorúan, hogy Boeing 747 Jumbo is legyen benne, ablak melletti üléssel), majd számoltuk vissza a napokat. 2008. június 28-án felültünk a gépre, melynek kerekei mikor elhagyták a kifutót, az egy újabb, megvalósult álom kezdetét jelentette számomra.

Egy hónapra indultunk. Útközben Londonban átszálltunk a Jumbo-ra, nem felejtem el, mikor a pilóta ütközésig tolta a gázkart, a 4 hatalmas Royce-Royce hajtómű miként rezgette be a 70 méter hosszú géptestet. Újabb álom, ráadásul egy nap leforgása alatt… nem rossz. Már rég eldöntöttem, hogy Pink Floyd-ot fogok hallgatni a felhők felett, miközben bámulom az alattuk elsuhanó világokat. Így is történt, átadtam magam érzéseknek. Lassan, nagyon lassan érkeztünk meg Szingapúrba, kisebb halálfélelmet átélve a Bengáli-öböl felett, azt hiszem egy durva vihar visszaadta a kiskoromban át nem élt első repülés félelmét sokszorosan. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hatalmas gépet, ahol tízen ülnek egy sorban az utasok, nem képes dobálni a szél. De képes… nagyon is. Nem csak egyszerű turbulencia volt, amibe kerültünk, hanem egy viharzóna, amiből 90°-os irányváltoztatással „léptünk” le. Az ülésbe szerelet audio-vizuális dolgokon is csak a térképet lestem, jól követhető volt a manőver. Szingapúrban 4 napot voltunk, nagyon érdekes és szuper, furcsa volt az egyenlítőtől csak pár száz km-re északra tudni magunkat.

Emlékszem, Ausztrália északi partjait éjszaka értük el, leírhatatlanok az érzések, melyek átjártak engem azokban a percekben, nem is próbálkozom vele. Broome-nál léptünk be a kontinensre, átrepülve keresztben egész Ausztráliát, a reggeli Sydney-ben találtuk magunkat. Jó volt, nagyon jó volt, még a leírhatatlan fáradtság ellenére is maximálisan tudtam örülni neki.

Végigjárt az érzés, az a hosszú idő, melyet kiskorom óta tápláltam Ausztrália és a repülés felé, megértettem és felfogtam, hogy ITT VAGYOK, csak nagyon akarni kellett. A repülőtér termináljából kilépve egy darabka földet vettem a kezembe az egyik virágágyásból, megérintettem Ausztráliát, az megérintettem engem.

Megköszöntem az égieknek, hogy lehetőséget adtak arra, hogy itt lehetek, úgy éreztem megérdemlem, sokat vártam rá. A földgömböm a szobámban ugyan úgy, és én rajta azon a szép nagy vörös kontinensen… ott vagyok.

Este még tartogatott számomra egy fontos dolgot, feltekintettem a saját Földünk görbületétől eddig elrejtett, soha nem látott déli égboltra, s ott ragyogott a Dél-Kereszetje felettem, melyet már oly régóta szerettem volna látni… sose felejtem el!

A bejegyzést írta: Nógrádi Máté
Dátum: 2011.11.05.

--------------------------------------------------------------
A SZABAD MINDENT PROJEKT EGY SOROZAT, MELY KERETÉN BELÜL BARÁTAINKAT ÉS ISMERŐSEINKET KÉRJÜK MEG EGY TÖRTÉNET ÍRÁSÁRA, EZZEL GAZDAGÍTVA ONLINE NAPLÓNK SOKSZÍNŰSÉGÉT. A VENDÉGBLOGGEREK ÍRÁSAIT IDE KATTINTVA LEHET MEGTEKINTENI.

PILLANATKÉPEK

2011-10-29T15:39:00.001+10:00

"Péntek van, közeledünk az éjfélhez, de még semmi sincs bepakolva a holnap kora reggeli induláshoz. Itt ülök a gép előtt és még a feltorlódott munkahalmaz egyik elemét pofozgatom, de látom ebből már nem lesz semmi. Csilla ide-oda rohangál, hol egy ruhadarab, hol egy fogkefe van a kezében -ő már pakol. Közben becsekkoltam, és én is "összedobáltam" a fontosabb cuccokat. Kell is, mert már hajnali egyet ütött a falióra."

* * * * *

"Berreg ez az idétlen ébresztő, amióta megvan az új telefonom minden reggel vagy 20 évvel ezelőtt divatos csörgő órára ébredek, vagy valami hipermodern ufóleszállás fültanuja vagyok. Vagyunk, hiszen Csillát sem lehet alva hagyni ezekkel a dallamokkal. Na de most nem is alhatunk, hiszen közeledünk a fél5-höz, kemény 4 óra alvás után, kinti sötétségben kómás szemekkel kéz a kézben sétálunk. Nagyon reggel van még, madarak közül is már csak (még csak?) a curlew-k sikongatnak, a bőröndünk műanyag kereke minden huplin nagyot ugrik Tibi autója felé menet."

* * * * *

"Az első repülős élményünk azóta, amióta elhagytuk Magyarországot. Az első alkalom, hogy nagy város felé tartunk Ausztráliában. Autókáztunk már sok száz kilométereket Cairnstől északra és nyugatra is, de ott mindenhol a természet fogadott minket.

Ezúttal a cél Gold Coast reptere volt. Lett volna, ha a Jetstar nem törli a járatunkat. Brisbaneben landolunk, majd vonaton másfél órán át csücsülve végül "idegnevezetőkicsitnáthás Ervin" és "istenicurryfőző Erika" lakájos és hotelt megszégyenítő minibárral ellátott szobáját birtokba vesszük."

* * * * *

"Álmosság van bennünk egy rakat, de a kirándulásokkor megsokszorozódó andrenalin mégiscsak ébren tartott."Pingvinek -ők voltak az első állatok, akiket megpillantottunk a SeaWorldben. Rettentően aranyos és felettébb kíváncsi lények ezek. Eredményesen csinálunk minimum 25-30 képet izgatottságunkban, de "az üveg fal nem barátja a vakunak" címszóval lényegében a képek bennünk élesebbek lesznek, örökre:).

Sétálunk, leülünk, eszünk, ráját simogatunk és cápával, halakkal és korallokkal teli akváriumot tanulmányozunk kint és bent, fönt és lent. Böködünk szerencsétlen tengeri csillagokat, nézünk ásítozó jegesmedvéket, ámulunk a világ legokosabb delfinjeinken és jókat kacagunk pályát tévesztett, rendőr nyomozót játszó fókákon. Nagyon élvezzük, meg is éhezünk egy kis fish&chipsre. Morbid, nem? :)"

* * * * *

"Új nap, új terv. Gold Coaston több mint félmillió ember lakik, és köztudott hogy ennyi ember közül vannak olyanok, akik inkább felfelé mennek lakni, mint széltében. Látunk is jó néhány felhőkarcolót, egyre fel is merészkedünk, név szerint a Q1-re mely a maga 323 méterével és 78 emeletével Ausztrália legmagasabb épülete. Kötelező fotózkodás közben néha elámulunk, "hogy a fenébe lehet egy ilyet felépíteni". Körbe nézve mindenhol házak, kisebb nagyobb folyók (csatornák) hosszan elterülő, gyönyörű tengerpart tele emberrel. Le is ülünk közéjük egy kis csemegézésre. A városban sétálva és a külvárosokban autókázva valahogy Cairns érzésem támad kevesebb madárral, nagyobb, szebb és nyüzsgőbb belvárossal, több emberrel. Csilla még hozzáteszi, hogy "nagyobb és jobb ruha választékkal".

"Kora délutáni falatozás után éppen a Story Bridge-en sétálunk át (immáron Brisbane-ben). Autók, emberek és biciklisek mindenhol. Rohannak mint az őrült. Kicsit szürke ez a város -mondom Csillának, mire ő kontrázik "mit szürke? büdös is...". Tény, hogy a kifinomult, 2 éves trópusi orrunk nem ehhez van szokva -tudjuk be ennek."

* * * * *

"Ha nem lenne új telefonom, nem tudnék a fűben ülve bicikli bérléshez regisztrációt csinálni. Már ezért megérte. Kellemes csalódás, hogy 10 percen belül már mindketten a Lipon Ice Tea reklámmal díszített sárga biciklinkkel tekerünk a Brisbane folyó partján, sőt az időközben defektessé vált első kerék Csillánál meglehetősen jól bírja az utat. Aztán persze, hogy nem találunk egy újabb bicikli állomást sehol, pedig a Southbank elvileg a központja ennek a városnak nevezett élőhelyen."

* * * * *

"Jaj de izgi, hajókázunk -gondolom magamban és leülök egy árnyéktól védett helyre a CityCat, folyón közlekedő vizibusz egyik kényelmes ülésére. Az izgalom hamar alább hunyt, hiszen a belváros érdekességét felváltotta a külváros egyhangúsága, no de sebaj majd délután -gondolom magamban. Aztán a nap végére konstatáltuk mindketten, hogy a "város vibráló szívében" lévő leírhatatlanul szép virág lugason kívül nem sok szépet és jót találtunk. Na jó, a felhőkarcolók és a belváros esti fényekkel megtűzdelve szintén jó pont. De az már nem, hogy egy brisbane-i programok után kutatva nem igazán találtam semmit 50-60 km-es körzeten belül."

* * * * *

"Ez már az utolsó ittalvós nap, ezért a hűvös estét ki kell használni valamire. Fel is keressük a napok óta szemmel tartott csokibárt s lélegzetet és nyál termelést elfojtva várunk az utcáig kígyózó, hosszú-hosszú sorban. Sűrű és dark -én már kigondoltam előre, melyet meg is kapunk egy szuper formájú bögrében. Szívem szerint visszamennék a sorba és a következő napot ott tölteném minden egyes fogást megkóstolva -na de a fogyó kúrát se adhatom fel teljesen, maradok a seggemen:)"

"Életünk első autóbérlését és "autópálya kijárat megtalálási problémáit" leküzdve még meglátogatunk pár suburb-öt, sőt egy régi, kedves emlékeket felidéző pénz költési állomást is megcélzunk -igen, az IKEA-ra gondolok. Sétálva a Magyarországon megszokott stílus között, lélek melengető húsgolyókat tunkolva az áfonyaszószba rájövök, hogy néha olyan jó a nosztalgia."

* * * * *

"Hát persze, hogy a bőröndünk súlyát 4 kilóval átléptük (kellett nekünk vásárolni). Ez kiszed, az bemegy, összecsuk, tuszkol, gondolkozik és számol. Persze minden sikerül végül, persze a repülő majd egy órát késik, persze hajnali kettőig nem alszunk és persze egy nagyon élvezetes, élménnyel és tanulsággal teli kirándulást hagytunk magunk mögött".

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.10.29

.

GONDOLATOK GÁBORTÓL

2011-10-28T10:10:00.010+10:00

There's nothing like Australia

Ez egy Ausztráliát népszerűsítő reklámfilm szlogenje, amit a kiérkezésem után nem sokkal a moziban láttam a film előtti hirdetés-blokkban. A kicsit butácska dal az ország egyedülálló vonásit hangsúlyozza, és amilyen egyszerű a lényem, valamiért megtetszett, és azóta is rendszeresen eszembe jut, valahányszor valami szokatlannal szembesülök Ausztráliában.

Lefelé kapcsolva felgyulladó lámpák; utcasarkon szembepattogó kenguruk; U-alakban vigyorgó hold; egyformán ejtett 'A', 'E', és 'I' betű; vagy a tanga, amit a világon egyedüliként itt a lábfejen hordanak az emberek... there's nothing like Australia, indeed.

Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos dolgokról le kell mondanunk, amik a világ egyéb tájain pedig megtalálhatóak (evidens, különben máris lenne más is olyan, mint Ausztrália), és ezek közül számomra talán a legfájóbb a nagymacskák hiánya. Értük ugyanis egyfajta csendes áhitattal rajongok, azon belül is leginkább a leopárdokért és az oroszlánokért, és még inkább a kisleopárdokért és oroszlánokért. Magyarországon rendszeresen jártam az Állatkertbe, ahol képes voltam szó szerint órákon át elnézegetni őket a kifutóikban, majd ha körbe is szaladtam később az egyéb, egyszerűbb állatokat is megtekinteni, utána a lábaim újra visszavittek a macskákhoz egy kis ráadásra.

Ezek után talán nem meglepő, hogy az volt az egyik álmom, amit az életem során mindenképpen meg kellett valósítanom, hogy játszhassak egy kicsit egy kölyök leopárddal vagy oroszlánnal. A kettő közül az utóbbi aztán be is következett a kiutazásom előtt pár héttel, amikor két kedves ismerőssel leutaztunk Abonyba, ahol a helyi Állatpark arról nevezetes, hogy az újonnan született kisoroszlánjainkat engedik szabadon interaktálni a közönséggel. Akkortájt volt is épp egy néhány hetes oroszlánjuk, és miután illedelmesen hátraállva kivártuk, hogy a párszáz kisiskolás látogató végigsimogassa szegénykét, eljött végre a mi időnk is. Mindhárman "megkaptuk" a kis Shone-t fejenként több percre, és kézbe-ölbe véve szabadon játszhattunk vele, dögönyözhettük, és hagyhattuk, hogy a már kicsiként is meglepően erős fogait kipróbálja mindenünkön (szegény Jancsi mellbimbója...)

Úgy szokott ez általában történni, hogy ha az ember valamire hosszú időn át nagyon erősen vágyik, akkor azt annyira felnagyítja képzeletben, hogy amikor végül bekövetkezik, a tényleges élmény már nem képes felérni ehhez a belső fantáziáképhez. Most viszont erről szó sem volt, mert ez a nap minden várakozásomat maradéktalanul teljesítette, és amikor meghalok, és lepereg előttem az életem filmje, az biztos, hogy ehhez a részhez érve újra fülig ér majd a szám.

De hogy gyorsan visszakössem a témát Ausztráliához, ahol ha nem is kószálnak a szabadban nagymacskák, azért az állatparkokban tartott példányok itt is tudnak maradandó élményekkel szolgálni. A Cairns Wildlife Safari Reserve-ben például kötelező legalább egyszer megnézni az oroszlánok etetését, mert a 13-15 vadállat husiért folyó hörgő acsarkodása és verekedése karnyújtásnyi távolságból annyira intenzív és izgalmas élmény, hogy igazán nagy pupák, aki ezt kihagyja.

Aztán ki tudja, útközben talán még néhány tangát is lát az ember, mert (és most mindenki egyszerre:) there's nothing liiike Austraaaliaaaaa.

A bejegyzést írta: GÁBOR

Dátum: 2011.10.28.

--------------------------------------------------------------
A SZABAD MINDENT PROJEKT EGY SOROZAT, MELY KERETÉN BELÜL BARÁTAINKAT ÉS ISMERŐSEINKET KÉRJÜK MEG EGY TÖRTÉNET ÍRÁSÁRA, EZZEL GAZDAGÍTVA ONLINE NAPLÓNK SOKSZÍNŰSÉGÉT. A VENDÉGBLOGGEREK ÍRÁSAIT IDE KATTINTVA LEHET MEGTEKINTENI.

ELŐSZÓ

2011-10-26T18:55:00.002+10:00

Mar regota terveztuk, hogy kicsit kimozdolunk a cairnsi nyugalombol, hisz miota ide hozott minket a sors, sosem volt alkalmunk a nagyobb varosokat meglatogatni. Mert hat Cairns nem nagy varos, de nem am. Par hete kifogtunk az egyik legitarsasagnal jo aron jegyeket Gold Coastra es Brisbane-be, ezert a nagyvaros felfedezo korut elso allomasa ezen regiora esett.

Erika es Ervin gold coast-i hazaban toltottuk az elso felet a kirandulasnak, majd egy hotelben Brisbane-ben a masodik felet. Ez a 6 nap nagyon gyorsan eltelt, olyannyira, hogy most eppen itt ulunk a repteren, varjuk az indulast es kisse faradtan nezunk a het maradek, immaron dolgozos felere.

Majd lassan irogatunk az elmenyeinkrol, hiszen akadtak boven. Az biztos hogy meglepodesek, csalodasok, tatva maradt szajak, olcso es draga, nyugodt es felelmetes, unalmas es orokre megmarado elmenyekkel gazdagodtunk...

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.10.26.

GONDOLATOK ÉDESANYÁTÓL

2011-10-19T20:30:00.008+10:00

Hurrá, én vagyok az első! Az első vendégblogger!

Én, aki 2 évvel ezelőtt azt se tudtam hogy mi az a blog és mi az internet. Mostanig csak blog olvasó voltam, aki elolvasott minden blogot, ami a szeme elé került, most felkérésre írni fogok egy pár sort. Ne várjatok érzelgős mondatokat amiért a Csilla anyuja vagyok. Egyelőre csak annyit hogy általuk (Csilla és Emi) lettem internetező. Ők tanítottak és tanítanak szóban most is. Mindig mondják hol és mi van valami érdekes, amit érdemes elolvasni vagy ha fotók-videók megnézni.

Na, a kezdeti lelkesedésem lelohadt. Gondolatom volna még de megfogalmazni és leírni nem is olyan könnyű. Ezért maradok inkább hűséges blog olvasó, legyen az a blog magyarul akárhonnan (még Koreából irt blogot is olvastam). Könnyebb a más írását olvasni.....
Ja és Csabi - Csilla, köszi a felkérést.

Köszi, hogy vagytok Nekem/Nekünk!

A bejegyzést írta: ÉDESANYA

Dátum: 2011.10.19.

SZABAD MINDENT!

2011-10-16T21:46:00.004+10:00

"Egy blog a könyv alapú napló webes változata. Jellemzően egy szerzője van, aki a saját életének részleteit vagy aktuális, konkrét téma szempontjából nem kötött gondolatait osztja meg. Az emberek leírják a mindennapi tapasztalataikat, érzelmeiket, írásaikat és gyakran lehetőséget adnak az olvasóknak a részvételre."

Egyik este, kb úgy nézhettem ki mint a rajzfilmhősök, akiknek kis villanykörte van a fejük felett egy hirtelen támadt gondolatkor. Jött egy ötlet, melyen kicsit gondolkozva, Csillával átbeszélve és pár napot "ráaludva" ezennel szeretnék megosztani mindenkivel.

Ugyebár a blogunk anno az otthon maradt szeretteinknek és ismerőseinknek indult. A hónapok során sok ismeretlen csatlakozott az olvasó táborunkhoz, sőt néhány barátot is szereztünk az oldal által. A rengeteg történet, fénykép és elmélkedés sok-sok szereplőt vonz magával, akik számunkra valamilyen szinten fontosak, hiszen életünk (és ezáltal a blogunk) szerves részei.Nélkülük egyik bejegyzés sem lenne teljes, nélkülük egyetlen közösségi élményünk sem lenne az igazi.

A következő hónapokban a megszokott írásaink mellett heti rendszerességgel szeretnénk egy bejegyzést a soron következő barátunknak, családtagunknak, ismerősünknek szánni. A véletlenszerűen kiválasztottakat megkérjük, írjon nekünk, írjon a naplónkba valamit. Nincs téma, nincs megkötés. Szabad mindent :)

Mi nagy érdeklődéssel állunk az elkövetkezendő írók és írások elé, Te pedig nézd folyamatosan az email címed, hisz lehet, Te leszel a következő felkért szerkesztő :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.10.17.

ELET A PR UTAN

2011-10-16T21:45:00.003+10:00

Csabi fonoke mondta egyszer, hogy ne aggodjunk, inkabb elvezzuk a vizummal jaro bonyodalmakat es izgalmat , mert ha mar meg lesz minden papir, akkor hirtelen uresse fog valni az eletunk.

Hmm...mi mar tobb, mint ket honapja elunk ebben a gyonyoru vizum-gondokkal mentes idoszakban, de az uresseg nem kovetkezett be, sot meg jobban feltoltodve es naprol napra aktivabban eljuk az eletunket.

Szoval van elet a PR utan is (mosolygos jel).

Mara egy hegymaszos kirandulas volt a cel, a cairns-i Piramis, viszont az ejszakai kiados eso miatt vegul ez le lett mondva. Igy maradt egy itthonulos, sokaig lustalkodos, nyugis vasarnap. Egy kerekcsere, amiben csak szoban asszisztaltam es a medenceig lebattyogas volt mindossze a fizikai erofeszitese a napnak. A forma1-es autok bugasa megerositette, hogy vasarnap van.

Az elmult heten is minden napra jutott valami program, ha meg nem akkor gyorsan kitalaltunk valamit :) . Volt nem annyira kellemes fogaszat, de utana annal kellemesebb vacsora baratokkal (nagyon finom volt a rakott kelkaposzta, koszonjuk Anitanak :) papirsarkany roptetes Ellis beach-en, nyeremeny hajokazas+vacsora. Ez utobbi Csabi szerencsejenek koszonheto, o nyerte ezt a ket szemelyre szolo jegyet az Ocean Spirit Dinner Cruise-ra. Nagyon szep estenk volt, epp telihold volt, ami gyonyoruen kivilagitotta a tengert. Egy ket es fel oras hajokazas volt, svedasztalos, tobb fogasos vacsoraval es elo zenevel egybekotve. Nagyon romantikus volt az este es finom a vacsora.

Vegul pedig a csoda:

az elso orchideam, aki ugy dontott, hogy megmarad nalam es viragozni is fog.

A bejegyzést írta: CSILLA

Dátum: 2011.10.16.

BLOGBEJEGYZÉS

2011-10-12T17:56:00.008+10:00

Amikor elkezdődött ez az egész "Ausztrália mizéria", természetesen a személyes ismeretség után az internet volt az első információ forrás. Sok-sok weboldal, ügynökök és különböző cégek oldala és blogok. A legelső blog az a Calmblog volt, amit először olvastam (szerintem jó néhányan így vagyunk ezzel) és csak úgy ittam az infókat, helyeket, képeket, történeteket. Főleg mondjuk azért, mert ugyanaz a város volt a cél, mint ahol a Calmblog akkori története játszódott.

Volt egy érdekes dolog az első napokban, amikor Zoli barátunk furikáztatott keresztül a városon és a beacheken. Mondta, hogy "most elviszlek egy magyar párhoz, a lány aranyos és fodrász, a srác pedig magas, kopasz és jó fej". Az út közben beszélgettünk (pont blogokról) ami közben kiderült, hogy a beszélgetés témája az úti célunk. Ervin és Erika fogadott minket percek múlva, furcsa volt, mintha csak egy meséből pattantak volna elő, hús-vér emberré válva előttünk. Abban a pillanatban, biztos nem tudta Ervin, hogy többet tudunk róla, mint gondolná. Ez persze furcsa egy ilyen ismeretlen ismerős találkozásakor, végül a beszélgetés nem is a blog és az abból "tanultak" körül zajlott, inkább megettük életünk első passion fruit-ját közösen.

Volt egy hasonló eset, de az már fordítva. Többed magunkkal a parton voltunk, alkonyathoz közeledve mindenki vette elő a sütnivalóját, BBQ volt a program. Beszélgetés közben egy fiatal pár sétál a csapat felé. Magyarul beszélnek. Mint kiderült, ők az új magyarok kis városunkban, aznap érkeztek. Sorban mentek keresztül az embereken, kéz fogás, puszi "Szia Béla vagyok, örülök, hogy megismerhetlek" stb stb... amikor is a fiú sétál felénk... de már látszik, hogy ebből nem lesz se kéz fogás se puszi, hiszen megelőzi egy mondat: "Ti vagytok a Csilla meg a Csabi, óó hát titeket már ismerlek rég óta..." Ő volt az Eduárd (felesége Judit és kislányuk Blanka), akik a blogunkat elolvasva kerültek valamelyest közelebb Cairsnhez, akik a történeteinket és mindennapjainkat követve soha nem látott és soha nem ismert barátainkká váltak, mielőtt találkozhattunk volna. Aztán volt puszi és kézfogás amúgy :)

A napokban egy új szituáció ütötte fel fejét. Most már nem olvasunk az ismeretlenről, most már nem minket olvasnak az ismeretlen miatt, most azt olvassuk, amit már kicsit mi is átéltünk. Egy fiatal pár (Viki és Ákos) érkezett kisvárosunkba, akik (szerencsére) szintén blogot írnak, új oldalról közelítik meg azokat a dolgokat, amiket mi már ismerünk valamennyire. Nagyon érdekes olvasni az írásaikat, hiszen valahol melengető érzés tölt el, ha valami hasonlóságot, emléket vélek felfedezni a leírt újdonság varázsában.

Változik az idő, változnak az emberek, változnak a körülmények... de amiről írunk az mindig örök marad: az élet ami körül vesz minket.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.10.12.

I'M CHANGING...

2011-10-05T23:22:00.000+10:00

..de hát ki nem. Főleg ha új a környezet, új az ország, új a nyelv, új A Minden. Nem számot vetek, egyszerűen csak körbenézek. Atya világ, csomó minden apró dolog máshogy van mint évekkel ezelőtt. De hát mik is ezek?

Kezdjük a kajánál. Régen sem voltam egy nagy malacevő, de mióta itt vagyunk a malac igen csak lekerült az étlapról, szerintem 2 havonta esszük a disznaját... Pulykahús volt nekem otthon az egyik fő hús forrás, de itt még kapni sem lehet (legalábbis én nem tudok róla). így került a csirke az első helyre, a másodikra a hal és a dobogóra még felfért a boci... Nemzeti hús itt a birka, de valahogy nem tartozik a kedvenc ízeim közé... Aztán ott vannak a csokik. Mióta itt vagyunk, szinte nem is eszek csokikat. Eleinte még volt TimTam (ez olyan csoki bevonatos kekszes valami), de amúgy ez teljesen kihalt. Otthon hetente többször is falatoztam kedvenc rudimból, balaton szeletemből stb... Aztán itt vannak a gyümölcsök. Otthon szinte sosem kóstoltam az avokádót, mangót, papayát (hogy csak az ismertebbeket említsem). Talán ez volt az oka, hogy az első hónapokban undorodtam a mangótól. Hú de utáltam. Aztán valami történt, és mostanra az egyik kedvencem... És most jön a szezon, juhéé :). Az avokádó más történet és még friss. El kellett telnie több mint egy évnek, hogy a számhoz vegyem, nagyon nem szerettem. Úgy éreztem, mint ha zsírt ennék. De mostanra, huhúú, már kanállal eszem a szendvicsem mellé :). A papaya az meg szegény még várat magára, az elmúlt 26 hónap sem volt elég, hogy megszeressem... Nekem büdös valamiért.

Aztán nézzük mi van az iwiw-vel. Semmi sem. Két éve még naponta beléptem. Mostanra ha 2-3 hetente odatévedek, az már nagy szó. Nem tudom, hogy ezzel csak mi vagyunk így (idekint) vagy otthon is így van, de nálunk a Facebook a menő :))

Megtanultam vezetni. Bár hiányzik a tömegközlekedős nyüzsgés, de ez is változás, még akkor is, ha otthon már majdnem meglett a jogsim. Mondjuk az autó az tényleg változás, hisz a szűk családban sem volt autó soha...De hát ez itt másról szól.

Aztán nézzünk magunkba. Nyitottabb és érzékenyebb lettem. Sajnos vagy nem, de ez utóbbit érzem magamon. Ha kielemezném magamat, valószínű tudnám miért lett így, de nem vagyok kíváncsi rá, mert most így élek. A barátok kérdése már más dolog. Ennyi idő után látom azt, hogy ebben az egész kivándorlásos dologban a barátok elvesztése a legnagyobb szerencsétlenség. Jó, lesz 100 új és jobb, de ez az 1 dolog soha a büdös életben nem lesz olyan, mint régen. És erre az ember felkészítheti magát, ígérgethet és "deháténmajdírok"-osgathat. Semmit sem ér. Ezzel a dologgal szembesülni kell. És fogsz is. Én is szembesültem. Változott-e valami? Természetesen hazudunk magunknak ilyenkor és azt mondjuk, dehogy változott. No more comment...

Ja hát és arról se feledkezzünk meg, hogy a párkapcsolat is változik. Sokan nem bírják, sokan ölik egymást, sokan elválnak. Szerencsére minket összekovácsolt ez a történet ...a legjobb változás ami történhetett volna.

Változott a világnézet is. A vágott szeműek már nem csak "kínaiak", nem zavar ha fekete bőrűvel beszélek és az sem lep meg, ha ruhaboltban 60 éves néni szolgál ki.

Szeretem a bal oldali közlekedést, imádom lekapcsolni a konnektort, jól esik hetente többször enni rizst, magától értetődik köszönni a buszon és nem furcsa az sem már, hogy egy idegen ember rám mosolyog. Elfogadtam, hogy hetente kapok fizetést, megbarátkoztam azzal is, hogy az Y helyén Z betű van a klaviatúrán.

Szeretek este úgy tévézni, hogy nem őrülteket nézek egy házba bezárva, hanem érdekes orvosi műsort izgulunk végig az ágyban fekve. Szeretem azt is, hogy az udvaron medence van és örülök annak, hogy mindezt a jót (a rosszal együtt) átélhetem.

NA ITT MINDEN VOLT

2011-10-02T22:13:00.005+10:00

Hát ez a hétvége már megint nem az otthonülős-nyugis kategóriába tartozott... Kezdődött az egész pénteken, amikor is a már napok óta Ebayről rendelt window tint került a kezembe. (window tint, hogy is mondjam magyarul, üveg matrica, amivel sötétítik az autóablakot... van ennek valami hivatalos neve?)...

Felkerekedtem és némi eszköz vásárlás után első körben a régit kellet eltávolítani. Barátok ajánlása és a Youtube volt segítségemre, de aztán a spontán tapasztalat is sokat segített. Rohadt egy munka a régi leszedése az már biztos, el is ment vele az egész délutánom (és egy utolsó ablak még meg is maradt).

Aztán viszont közeledett a 6 óra, mire már felöltözve kellett lenni, hiszen mentünk kicsit szórakozni: korcsolya pályát csináltak az egyik sportcsarnokban, hát gondoltuk korizni se sűrűn megyünk, ezért itt az ideje bepótolni az elmaradást. Néhány barátunk társaságában a jégen eltöltött másfél óra felemelő pillanatokat okozott mindenkinek. Csilla a végére szuperül belejött, sőt, én is bátrabban csúszkáltam az oldal palánkot fogva... Na jó, nem igaz, féltem és béna voltam :)

Szombat reggel korai keléssel indult a nap, ismét egy izgalmas 4WD kirándulás elé néztünk. Pár hete már voltunk ezen a terepen, de most szándékoztunk befejezni is. Odaérvén, teljesen elképedtünk, hiszen a táj, a dombok, az erdő (?) és az út mentén minden egyéb más volt. Fekete, kormos, és füstös.

A hetek óta tartó szárazság miatt elég sok erdőtűz alakult ki Queensland szerte. Mareeba határában lévő erdőség is igen csak megszenvedte ezt az időszakot. Utunkon haladva egy kietlen, világvége környezetben éreztük magunkat, ahol a feketére égett aljnövényzet között néha kibukkant egy-egy fehér törzsű fa, mely már ledobta a megperzselődött kérgét. Továbbiakban ez a hangulat tovább fokozódott, hiszen a fekete táj élővé vált. De nem a növényektől, hanem füsttől. Ahogy haladtunk, egyre több kisebb-nagyobb füstölgő, de néhol kis lánggal égő fa darabot láttunk, sőt volt pár élő hatalmas fa is, aminek a törzse egy része belül parázslott...

Az út a szárazság miatt még keményebb, a gödrök nagyobbak lettek, nem kímélvén az autót és minket, JAJ :) A tűz fittyet hányt mindenre fákat döntött az útra, volt olyan eset, amikor nekünk kellett odébb pakolászni a gallyakat... Csilla kezdte a kisebbekkel, de a végén már egy fél fa hevert keresztben.

A korai kelés korai véget is jelentett ma, hiszen az terepezésünk dél körül véget ért. Na nem azért mert nem tudtunk volna tovább menni, hanem azért mert valami keresztezte az utunkat:

És ha már így alakult, és Mareeba, természetesen "Igyunk már egy kávét" -ötlött fel mindenkiben. Ezúttal nem a Coffee Works törzshelyünket kerestük fel, hanem egy távolabb eső, SkyBury kávéfarm díjnyertes kávézójához vettük az irányunkat. Én kicsit túlrendeltem magam az Ice Chocolate - Pecan tart kombóval, de egyébként minden szuper volt, Csilla ma reggel a frissen vásárolt (és őrölt) kávéját itta.

Aztán ha már korábban hazaértünk, gondoltam befejezem az utolsó ablakot a kocsin és lekaparom a fóliát. Nem telt el pár óra, amikor már megint öltözni kellett, hiszen hivatalosak voltunk a helyi német klub Oktoberfest 2011 rendezvényére. Sramli zene, német kaja és különleges hangulat.

Azt be kell valljam, hogy a sör csak kellék, én utálom az összeset, csak kölcsönvettem a kép kedvéért :)

Néhány barátunkkal konstatáltuk, hogy ez nem nekünk való, szóval 8 körül leléptünk Tibi barátunkhoz. Csinált nekünk egy kancsó koktélt a kedvencünkből, aztán azt eliszogatva el is repült az az este.

Vasárnap Csillát a munka kötelessége hívta, én szabadnap révén gondoltam befejezem az autó matricázását. Ezúttal már az új tekerecsek kerültek a kezembe, melyeket türelmesen (szintén Youtube tanárúrnak köszönhetően) pár óra alatt fel is tettem. Egy kis hibát leszámítva egész jó lett, mindenesetre örülök, hogy végre készen van :).

De hogy ne unatkozzak, csináltam 2 rúd almás és 2 rúd sajtos-sonkás rétest is estére, hiszen hivatalosak voltunk Gábor barátunk bulijára, ahol megünnepeltük az újonnan megkapott PR vízumát, és nem utolsó sorban megemlékeztünk a másik 3 friss PR-osról is (Tibiről, Csilláról és Csabiról is :). Itt ragadnám meg az alkalmat és kívánunk még a Gulyás családnak hatalmas kalappal minden jót, ha jól emlékszem lassan el kell jönnie a Ti időtöknek is, drukkolunk mind egy szálig :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.10.02.

TELEFON

2011-10-01T00:20:00.005+10:00

2000 decemberét írunk. Havazik, hideg van, héven ülök. Kezemben egy discman, benne egy CD pörög. Nézek ki az ablakon és azon gondolkozom, hogy fog telni a karácsony. De hát hogy telhet egy karácsony? Családdal, fenyőillattal bejárt meleg szobában, étellel az asztalon. Ez egy olyan átlagos, ideális helyzet ugyebár. De az új évezred első karácsonya nekem nem olyan lesz mint az ideális. Hiszen egyedül vagyok és sosem töltöttem még egyedül ezt az ünnepet. Jó persze, az unokatesómék, barátok meghívtak magukhoz, de hát mégis, az olyan .... izé... Na mindegy, lesz valahogy.

Lassul a HÉV. Nincsenek sokan a kocsiban, 8-10 ember ülhet szerte szét, abból egy öreg néni már az előző megállónál felállt és beállt az ajtóba, hogy időben leszállhason. Én az ablak mellett a párkányon könyöklök. Bájos női hang mondja regedt hangszóróban: "Sashalom megállóhelyre érkeztünk". Szinte meg sem álltunk, mikor az idegesítő sípolásra az ajtók be is csukódnak. Kicsit ránt a hév, kattognak a kapcsolók a kocsik végében, ismét elindultunk. Még mindig bambán bámulok ki ablakon, át a túloldalra, ahol a sötétben meglátok egy zölden világító táblát. Jaj, új bolt nyílt, pont láttam a tévében tegnap a reklámot.

December volt, karácsony és születésnapom közeledett, fizetésem is holnap a bankszámlán lesz. Kikapcsoltam a discmant és gondolkodtam. Gondolkodtam egész hazáig. Gondolkodtam egész este, majd másnap a munkában a műszak végéig. Megint sötét volt, pedig még csak 5 órához közeledtünk. A női hang a héven ismét bemondta: "Sashalom megállóhelyhez érkeztünk". És leszálltam. Sosem szálltam még itt le. Átbattyogtam a túloldalra, benéztem a zöld táblás bolt kirakatába. És megszerettem. Első látásra. Igaz, hogy több mint egy heti fizetésembe került, de akartam azonnal. Ránéztem a karórámra (akkor még volt), 5 óra múlt 3 perccel. Ránéztem a táblára: nyitva 5 óráig. De nem hagytam annyiban, a kilincshez nyúltam. És kinyílt. Az eladó mondta, hogy zárva vannak már, de én erősködtem, hogy még engem, szolgáljanak ki, vásolni szeretnék. Fogok. Nekem könnyű választani.

Közel fél órás papírmunka után kezembe kaptam egy fehér nejlonzacskót, benne egy dobozzal. A dobozban benne életem első mobiltelefonjával. A legszebbel, amit addig valaha láttam. Szép formájú, vagány sötétszürke és antenna nélküli!!! Beleszerettem.

És aztán jött a karácsony. Szenteste kezemben fogtam a telefonom, melyet úgy szorítottam, mintha egy kapocs lett volna múltam és jövőm között. Egész este a markomban volt, vártam, hogy csörögjön a szentestére beállított karácsonyi dallam. Vártam, hogy felhívjanak, vártam, hogy kellemes ünnepeket mondjanak. Vártam, hogy hozzám szóljanak, vártam egy szót, melyet a szívem annyira kívánt. Természetesen tudtam, hogy nem fognak hívni, de lehetőség megvolt, hiszen megadtam. Úristen, mennyire szar karácsony volt az.

Sosem voltam megszállottja a mobiloknak, de szerettem ha szép az a kütyü. A második telómat ezért vásárlás után egy ismerős felturbózta, hogy a gyári sárgás-fehér világítás helyett KÉK fénye legyen. Nagyon vagány volt, imádtam sőt volt jó pár borítás is különböző színben, amit tudtam cserélgetni. Aztán egy saját házibulin lába kelt sajnos. Mondjuk az egyén, aki magáévá tette, okos volt, hiszen a töltőt is felmarkolta.

A szükség hozta vásárlást kihasználva fantasztikus telefon követte a kéken világító csodát: színes kijelzős mobiltelefon. Annyira hihetetlen volt, hogy ilyen lehetséges :))). Szép elegáns ezüst volt, kamera volt a hátulja. KAMERAAAA :). Tudtam vele wapolni, játékot letölteni. Nem tartott sokáig a PannonGSM sim kártya, hisz átpártoltam az újonnan bejött Vodafonehoz valamiért. Aztán ez a teló eladósorba került.

Ezek után pedig az a teló következett, ami már a Föld túl felére is elkísért engem. Sokat szolgált, rengeteget megélt eszköz volt, sok új "ruhát" vettem neki, párszor landolt a földön is... Szegény szerkezetet sok-sok éven át nyüstöltem, talán túl sokáig is, a végén már nagyon utáltam a nem -vagy alig- működő gombokat.

Aztán pár napja engem is utolért a technika :))) Okostelefon került a kezembe, sajnos már nem NOKIA, hiszen szerencsétlen cég nagyon lemaradt a versenyben. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre a piacon nem nagyon van szép okos telefon, ezért a választás könnyű volt. A legolcsóbb és leg "nem" csúnyábbra esett a választás. És ha Magyarországon élve a finnektől vettem, akkor Ausztráliában lakva döntsünk a tajvaniak mellett. Na jó, ez nem igazán így ment, a lényeg, hogy HTC lett a befutó.

Eddig jók a tapasztalataim vele, bár az telefon "okos" oldalát eddig nem nagyon használtam ki. Bár ma pont megnyertem a segítségével az Ebayen egy aukciót :). Meg egy kis nyomkodás után szinkronizált mindent mindennel, a kalendáriumom most tele van gmailes, iwiwes, facebookos meg az isten tudja milyen emberek születésnapjával. Tegnap megérkezett hozzá egy tok is, nehogy megismételjem a törés próbát a jövőben ;). Végezetül itt van a leírtak után képekben is az én telefon evolúcióm.

Mit se mondjak, érdekes látni így egyben "őket" :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.10.01

20 PERC CAIRNS

2011-09-28T20:23:00.001+10:00

Kicsiny városunkban szinte felüdülés, ha történik valami nem megszokott. Ilyennek mondanám a fesztiválokat, esetleges koncerteket, szabadtéri rendezvényeket. Nem vagyunk egy túl nyüzsgő város az biztos, de ha az ember nyitott szemmel jár, szinte mindig talál magának valamit. így történt ez ma is, miszerint Cairnsben és környékén néhány szabadtéri film vetítés lesz a közeljövőben (szabadtéri, már ha nem kezd el esni az eső, lassan, sajnos itt van az ideje).

Az egyik ilyen vetítés kezdetekor lesz egy rövidfilm az 50 évvel ezelőtti Cairnsről. Akit érdekel és nem tud eljönni, mert Gold Coaston, Sydneyben, Melbourne-ben lakik vagy esetleg Magyarországon, ha érdekelne de nem mennél el amúgy sem vagy ha csak egyszerűen érdekel, milyen is volt egy trópusi kisváros élete az 1960-as években, az alábbi videón némi betekintést nyerhettek.

Helyieknek különösen érdekes lehet, hiszen sok ismerős helyszín fellelhető benne, a belvárostól kezdve, a könyvtár melletti denevér fákon át egészen a kurandai utakig.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09.28.

KROKINAP

2011-09-26T18:42:00.002+10:00

Érkezésünk után 2 hónappal, egy iskolai kirándulás alkalmával történt meg az első, szemtől szembeni találkozás a krokodilokkal. Két éve, egy olyan telepen néztük a "jószágokat", ahol az állatkerteskedés mellett nagyban tenyésztik őket. Igen, hiszen törvényes keretek között nagyban folyik a munka a kroki vágóhídon, szinte minden porcikáját feldolgozzák. Több helyen is lehet a városban krokiburget kapni, de seafood shop kínálatában mi magunk is megvehetjük a kroki húst otthoni használatra. Egyszer már kóstoltuk, picit hal-csirke keverék íz jutott eszembe, de meglepő módon felettébb ízletes a krokodil hús.

Múlt hét hétvégén a közelben lévő, turistáknak szánt krokodilkertben voltunk. Volt ott ám a fenevadakon kívül többféle egyéb hüllő is, sőt koalák, madarak és az elmaradhatatlan kézből evős kenguruk is. A parkban van egy könnyű két kilométeres kiépített sétáló rész is, melyet elkerített részek, tavak és háznyi ketrecek öveznek. Volt ám krokodil etetés is, ahol szétmarcangolt csirke -tollastul, bőröstül- került terítékre, de letesztelték szemünk láttára a krokik támadó ösztönét is, továbbá megtanítottak minket néhány, a helyben élő kígyókkal kapcsolatos érdekességre is. Van a park közepén egy lagúna, amin hajókázás közben szinte testközelből megfigyelhettük a felénk úszó állatokat, félelmetes...

Meséljen tovább az alábbi videó, mely a helyszíni élményeinket összegzi:

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09.26

JOBB KÉSŐBB, MINT SOHA?

2011-09-22T23:31:00.003+10:00

Jajjj, hogy én mennyire utáltam. El sem lehet mondani. Iskolás koromban az osztállyal minden évben kellett menni, kötelezően senki sem hagyhatta ki. Emlékszem az egész épületre még most is, a beltérben lévő fehér laminált ülőkével ellátott székekre amit kopott króm színű csövek kötöttek össze. A falon gusztustalan ismeret terjesztő plakátok lógtak az ajtó mögül pedig néha-néha jajveszékelő ordítás és gépzaj hallatszott ki. Fogorvosnál voltunk.

Valamiért szerencsés voltam, mert nagyon-nagyon sokáig egy darab rossz fogam sem volt. Próbára tettem folyamatosan "őket", ettem (eszek?) én mindent ami finom :). Aztán néhány évvel ezelőtt arra keltem, hogy olyan irtózatos fogfájás gyötör, mint olyan nem is létezhet. De létezett, úúú de mennyire... Hónapok teltek el, hiszen én örököltem felnőtt fejjel is az a gyerekes vonást, hogy a fogorvostól félni kell!!! MUSZÁJ, hisz ő gonosz és fájdalmat okoz mindig. Na, erről a hülyeségről a kiutazásunk előtt pár hónappal sikerült egy másodpercre meggyőznöm magam, amikor ismért olyan fájdalom öntötte el az egyik hátsó fogamat, hogy ihaj. Elmentem a körzetihez, aki valami irdatlan módon egy megdagadt íny részt a kis eszközével elkezdett nyomni. Nyomta az mint ha ettől függne a saját élete. Adott gyógyszert, hogy a gyulladt íny regenerálódjon, meg mondott ezt-azt. Szerintetek elvette a kedvem az egész fogorvoslátogatástól?

Ez után volt még egy kör, de az már Csillával, nem körzeti, hanem magán rendelő, nem fehér padok hanem bőr kanapék, nem csúnya bibircsókos banya, hanem viccelődő bácsi. Itt csak a röntgenig jutottunk, mert bevallom férfiasan, megijedtem, hogy volt 2 lyukas fogam meg még fogkövet is akart eltávolítani. Erre aztán a régi élményeknek köszönhetően jól eltávolítottam én őt az életemből. Csilla jól le is ...szott... Körülbelül innentől kezdve valahogy rohamosan romlott egy-két fogam, ezzel együtt valami meg is változott bennem. Belül. Nem kell azt hinni ám, hogy fogatlan fekete maradványokkal a számban éltem, dehogy. Csak a tudat, hogy van valami gond azzal, amitől félek, rémisztő volt.

Ezek után jött ugye AU, jöttek a spórolós napok, hetek, hónapok, amikor még gondolatban sem fordult meg a fogorvos, a fogfájás néhány havonta elég volt. Aztán mostanra az egyik fogam, ami még látható helyen is van, valamiért lyukas lett, de olyan gyorsan történt minden, hogy magam sem hittem el. Fejbe rúgtam volna magam legszívesebben, hogy 29 évesen ennyire idétlenül viselkedtem és nem voltam képes túllépni a gyerekes félelmeimen. Aztán döntöttem. Kb egy hónapja egy többek által ajánlott lengyel doktornőt munkaidőben felhívtam, adjon már időpontot. Aznapra adott is. "Hohohooo, ennyire azért ne siessünk" -mondta a kicsi ördög a fejem fölött... Másodperc sem telt el, mondta, hogy mégsem jó, de két napra rá van időpont....

És aznap este már a váróban gondolkoztam, mi is következik. Féltem. Pedig csak egy felülvizsgálat lesz és röntgen, semmi más. Fél óra múltán elmondta a tény állást, pár lyukas fog, egy gyökérkezelés és sajnos egy húzás mindenképpen. Igen, azt kell húzni, ami anno, először életemben fájt. Örök emlék, csessze meg. Kifele menet már új időpontot is kértünk, legközelebb fogtisztítást csinál, hogy szokjam a szájban nyúlkálást. Ez után belevágtunk a közepébe, gyökérkezeléssel folytattuk.

Az érzéstelenítés beadása előtt Csilla segítségével a doktornő még egy ki babazselét is odakent, hogy az injekciót se érezzem. Finom volt, epres. Esküszöm, az egész alatt egy pici fájdalmam sem volt, sőt, utána sem. Pár napja A Bűnös Fogtól is megszabadított (ez a procedúra sokkal rosszabb volt mint az előzőek, de közel sem kibírhatatlan). Csilla még meg is jegyeztem hogy a kezelés után, a kasszánál történő procedúra sokkal fájdalamasabb... Hát van benne valami... Jövő héten még az egyik temporary tömést megcsinálja véglegesre, majd még 1x - 2x vissza kell menni, de kb ennyi.

A félelmem legyőztem. Utálom magam, hogy csak mostanra, de hát jobb később mint soha.
A leckét megtanultam.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09.22.

EZMEGAZ

2011-09-19T20:15:00.002+10:00

Mostanában elég eseménydús életet élünk. Nem mintha eddig unatkoztunk volna, de mintha az elmúlt napokban-hetekben ha nem lett volna valami, hát azért is összehoztunk egy "nemotthonlevős" délutánt/estét. De hát ezzel nincs is semmi baj :) Mozi tekintetében igazán oda tettük magunkat, az elmúlt hetekben megnéztük jó néhányat, pl. Mr Popper's Penguins, Red Dog, Smurfs 3D, Final Destination 3D és a legutóbbi a The Help. Ez utóbbit először kicsit kétkedve fogadtam, de a film végére igazán megszerettem az egészet, úgy ahogy van, főleg... ha...

Vannak olyan filmek, aminek szinte az egészét értem és úgy élvezem mint otthon, régen. Ellenben volt már példa olyanra, amit nem tudtam élvezni, hisz alig értettem meg. Sok szó ilyenkor oké, de összerakni a kifejezéseket valahogy már nem megy, ilyen volt például még múlt hónapban a Hangover 2. Na de hát azért ennyire nem szomorú a helyzet, hiszen ezzel szemben sokszor nincs pobléma... Lassan, de alakul ez is.

Aztán arról, hogy milyen kicsi a világ. Csillának volt egy fodrász ismerőse még Magyarországon, akivel egy utcában dolgoztak, évekkel ezelőtt. Ez az egyik szál. Két éve megismerkedtünk TIBI barátunkkal itt Cairnsben, akivel egy ideig együtt laktunk most meg szinte a szomszédunk. Őt előtt sosem ismertük. Aztán viszont kiderült, hogy a már korábban említett fodrász srác, nevezzük nevén: JANI, egy régi barátja a mi TIBInknek (aki egyébként hosszú évek után a napokban lett PR, gratulálunk itt is). A csattanó a történetben még csak most jön: egy hónapja, Ő is kijött Ausztráliába nyelvtanulás és munka reményében.

Jelenleg is abba a suliba jár ahová én jártam anno, hetente pár napokat már dolgozik, sőt szinte szomszédok is vagyunk. Üdv a kígyókkal, pókokkal és mindenféle jóval megáldott trópusokon :)))

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09. 19.

MY BIGGEST PROJECT

2011-09-09T03:25:00.001+10:00

Már több mint egy éve van egy ötletem. Vagyis kettő. De az első a lényeg, aminek a megvalósítása már hónapok óta zajlik. Izgatott vagyok, hiszen elég nagy volumenű az én részemről. Sokat kell bicikliznem érte, mondjuk úgy, hogy mindenhová a környéken, de úgy tényleg, MINDENHOVÁ A KÖRNYÉKEN.

A projekt neve 365 CAIRNS

Mivel a projekt maga 2012 elején indul élesben, ezért az online felületek még gyerek cipőben járnak, de heteken belül a kezdeti információk napvilágot fognak látni a facebook.com/365cairns és www.365cairns.com.au oldalakon.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09. 09.

FOTOPALYAZAT- A KIALLITASROL

2011-09-07T22:13:00.008+10:00

Ma nyitotta meg kapuit Budapesten az Utazas a vilag korul -2011- Ausztralia, Uj-Zeland es a Csendes-oceani szigetek cimu fotokiallitas, itt mar korabban irtunk, rola es buszkek vagyunk, amiert a mi fotonk is kiallitasra kerul.

A helyszín : Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Bp., I. ker., Corvin tér 8
A megnyitó időpontja: 2011. szeptember 7-én, szerdán 15 óra
A kiállítást megnyitja: Csaba Gábor úr, aki korábban a canberrai magyar nagykövet volt
A kiállítás látogatható: 2011. szeptember 15-ig, naponta 8.00-18.00 óra között

Kiállítók:
Albert Laura (Miskolc), Berendi József (Budapest) Biczok Eszter (Új-Zéland), Boda Gabriella (Budapest), Boda Petra (Pázmánd), Börzsey Bálint (Budapest), Czirják Gábor (Szeghalom), Czupper András (Új-Zéland), Cser Ferenc (Ausztrália), Csorba Károly (Budapest), Debreczeni Zsolt (Parádfürdő), Draskovits Ildi (Budapest), Dulai Dávid (Szentendre), Farkas Sándor (Paks), Dr. Fenyvesi Anna (Szeged), Gál Cecília (Eger), Gelencsér Laya (Budapest), Gellinek Jenő (Új-Zéland), Görbe Anita (Hódmezővásárhely), Dr. Grózli Csaba (Biatorbágy), Gubicak Sámuel (Ausztrália), Hága László (Tolna), Hága Lászlóné (Tolna), Heksch Éva (Budapest), Heksch Imre (Budapest), Hevesi Nelli (Budapest), Hum István (Ausztrália), Ittak Péter (Ausztrália) Jó Ilona E-MAFOSZ (Budapest), Juhász István (Fót), Juhász Júlia (Penyige), Kaprinay Éva (Új-Zéland), Kiss Noémi Eszter (Bicske), Koczó Ferenc (Budapest), Kósik Szabolcs (Noszvaj), Kovács Zoltán (Székesfehérvár), Kovács József (Ausztrália), Kozma Éva (Kistarcsa), Láng Tamás (Budapest), Lantai Ottó (Ausztrália), Liptovszky Mátyás (Gödöllő), Lőrincz Csilla (Ausztrália), Marko Milan (Új-Zéland), Nemesánszky Erika (Budapest), Nevelős Károly (Budapest), Oertel Nándor (Pécel), Pálfy Tamás (Ausztrália), Pallagi Edina (Szeged), Papp Szilvia - Herner Dániel (Budapest), Párizs Szabolcs (Szarvas), Román László (Eger), Simon Szilárd (Budapest), Szamosi Zsófi (Új-Zéland), Szatmári Zoltán (Budapest), Szeker István (Ausztrália), Szi Zsolt (Esztergom), Szoboszlai Ildikó (Budakeszi), Tajti Edit (Gyomaendrőd), Tatai Erika (Budapest), Temcsák Lilian (Százhalombatta), Torma Attila (Zalaegerszeg), Tóthpál László (Budapest), Uhrin Gábor (Budakeszi), Váczi Vincent Oscar (Budapest), Varga Judith (Új-Zéland), Varga Levente (Budapest), Varga Viktória (Budapest),

A bejegyzést írta: CSILLA

Dátum: 2011.09. 07.

JAJ MÁR MEGINT :)

2011-09-02T21:22:00.001+10:00

...ez az időszak mindig olyan sűrű, igen megint ünnepelünk, de most mást. Ma két éve, hogy nekivágtunk Az Útnak. Ilyenkor mindig nagy szavak jönnek a fejembe, de most azért sem írok olyanokat. Annyiszor végigrágtuk magunkat már ezen a csonton, hogy itt és most megígérem többé nem ünneplek. Na jó, hazudnék ha ezt be is tartanám :), nem kell minden évben "annyversary cake" meg helyehulyavigalom.
Egyszerűen kimegyek a tengerpartra, lehevered a homokba, becsukom a szememet. Tudom, hogy a legjobb ember mellettem van, tudom, hogy ha bármit is akarok, azt mi meg tudjuk csinálni. Tudom, hogy az otthoni barátok szeretettel gondolnak rám a hatalmas távolság fényében is. Sok ötlet és megvalósítandó gondolat van a fejemben, dolgozni kell érte sokat, de a lehetőség adott.

Minden rajtunk múlik.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09. 05.

2000 KM

2011-08-30T17:11:00.001+10:00

Már több mint egy hónapja megvan a kicsi kocsink. A kilométer óra tanúsága szerint közel 2000 km-t mentünk vele eddig. Hejj, de szuper. Nagy részben én vezetgetek egyelőre, kell ugye a gyakorlat, hiszen az elől és hátul található L betűmet (Learner), majd csak a 8 hónap múlva esedékes forgalmi vizsga után vehetem le (ahhoz meg ugye még fejlődnöm kell).

Úgy érzem, hogy egyre jobban megy, de hát még sok hiányosságom van, legfőképpen a parkolás terén. De hát nem az erősségem a sáv váltás, a gyors váltás sem, a körforgalom, az esőben való vezetés és az ismeretlen utakon lévő közlekedés sem... :))) Felmerül a kérdés, akkor miben vagyok jó? :))) Hehe... Szerencsére van önkritikám e téren, és úgy érzem a tőlem telhető legtöbbet megteszem, hogy fejlődjek és a fellépő hibákat megoldjam. vannak azért még olyan pillanatok, amikor valamiben nem vagyok biztos, ilyenkor a mellettem ülőt megkérdem vagy visszagondolok az igazi tanuló időszakomra, szerencsére jó tanáraim voltak...

Csillának -a PR vízum megkapása miatt- december 12-ig le kell vizsgáznia és azután kapja meg az ausztrál open license-t (a meglévő otthoni helyett). Neki is kell még gyakorlás, de nem féltem őt, hiszen ügyes lány.

A minap buszoztunk a városba és érdekesen konstatáltam, hogy az autó kényelmes és nem kell alkalmazkodni máshoz, de én továbbra is kedvelem a tömeg közlekedést. Lehet ufo vagyok :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.09. 01.

PARÁDÉZTUNK

2011-08-27T11:43:00.006+10:00

Van ugye itt ez a magyar szövetség Cairnsben. Már majdnem egy éve, hogy létezik és elég jó programokat szoktak csinálni. Aztán van minden augusztusban egy két hetes fesztivál Cairnsben, ami tán azért is áll hangyányit közel a szívünkhöz, mert amikor megérkeztünk, a kellős közepébe csöppentünk bele. Be mentünk a városba és az emberek egytől-egyig idétlen ruhákban mászkáltak (hát persze mint később kiderült, hiszen lóversennyel zárult a fesztivál, amire a meghívott emberek csicsás, már-már giccses ruhákban jelennek meg.

Ez a fesztivál egy parádéval szokott kezdődni, amin mindenféle helyi csoportosulás felvonul. Előadnak, zenélnek, menetelnek,jól érzik magukat. No, a helyi magyar szervezettel ezt csináltuk mi is a múlt vasárnap. A pólót és sapkát én terveztem az emberkéknek, szereztünk lufikat, zászlókat és még sokféle kis apróságot (többek közt egy zenét szolgáltató Porche-t is :).

Kicsit fura volt az elején, mert hát több ezer ember előtt felvonulni, csak azért mert magyar vagy, elég furcsának tűnhet. Legfőképp azoknak, akik otthon élnek, akiknek évekkel ezelőtt (vagy azóta is) a magyarkodó felvonulás egyenlő (volt) a vandalizmussal némi politikai fenn hang mellett...Na ez az a dolog, ami itt még fel sem merül a közösségben. Édes mindegy, hogy otthon ki mit csinált és mivel szimpatizált. Ahogy az association, úgy ez a felvonulás is méltón példázta, hogy tökéletes összetartó erő az, hogy egy nyelvet beszélünk. Rajtunk kívül egyébként számos nemzetiség is képviseltette magát, öröm volt látni a sok európai csoportot a cseh, szlovák és németek mellett természetesen ázsiai csoportok is részt vettek, mi például egy kígyózó kínai sárkány mögött ballagtunk.

Szóval a kezdeti félénkség pillanatok alatt elillant. Egy barátommal hordoztuk a szövetség zászlaját, mögöttünk gurult az autó magyar zenét bömböltetve, a sor végén pedig a kb 20 főből álló helyi magyar közösség egy része beöltözve, lufikkal, zászlókkal felfegyverezve táncikált és énekelt.

Hehh, szuper élmény volt, mindenkinek ajánlom, akinek egyszer lehetősége adódik, vegyen részt egy ilyen eseményen. A nap végén még beültünk egy thai étterembe, Csilla és én jól megettük a magunk chicken laksa levesét, közben pedig egy csodálatos tűzijátékot is végignézhettünk...

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.30.

ISMÉT EGY SZÜLETÉSNAP

2011-08-25T23:10:00.000+10:00

Annyi minden történt mostanában, hogy elfeldkeztem kedvenc online naplónk második születésnapjáról. Bezony, már több mint két éve írogatjuk rendületlenül a gondolatainkat otthoni barátainknak, magunknak és természetesen az összes ismeretlen ismerős rendszeres és rendszertelen olvasóinknak :) Ez a blog már sok érdekes és jó dolgot szerzett nekünk, sőt barátokat is szereztünk, azt az igazi hús-vér fajtát :). Össze sem tudom számolni már, hányszor írtunk ide, ezért ismét a kis online statisztikát hívom segítségül, hogyan is alakult az elmúlt 24 hónap.

217 bejegyzés született kezeink között, amit összesen 43967-en néztek meg. A látogatók fele Magyarországról, 40 %-a Ausztráliából, 6%-a Romániából a többiek pedig a világ minden tájáról (az USA--tól kezdve, Oroszországon és Japánon át egészen Brazíliáig...).

A látogatók nagy része direktbe jön az oldalra, de 10%-uk a google által talált meg minket, másik 10% egyéb blogokon lévő ajánlókból, másik 10% Facebookról.

A google keresések közül olyan találatokra jöttünk elő és kattintott valaki a blogunkra a keresési találatok között, mint pl. a "vegemite", "komszi komsza", "cheers mate", "csabi hülye" vagy például a "not tudáj".

A legolvasottabb bejegyzés a Yasi ciklonról szóló írásunk volt, és a legtöbben egy nap 227-en jártak nálunk.

A látogatók kedvenc böngészője továbbra is Firefox (40%), második helyen az Internet Explorer áll 27%-kal, harmadik pedig a Chrome 25%-kal. Az oldalt összesen 27 alkalommal látogatták meg mobiltelefonról.

Emlékszem, az első online napló ötlet még e blog létrehozása előtt hónapokkal megfogalmazódott bennem, de valahogy csak az Ausztráliába való indulásunk előtt egy hónappal született végül meg. Az idő során párszor design ránc felvarráson esett át, ahogy ismerem magam még néhányszor fog is... Happy Birthday még egyszer kedves naplónk, a jövőben továbbra is töretlenül töltünk fel téged a mindennapok jó és kevésbé jó, vicces, szomorú és érdekes történéseivel.

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.25.

HEJJJ, EZ AZTÁN AZ EMELKEDŐ

2011-08-20T19:00:00.001+10:00

Jaaaahj, korán reggel van már megint. Hohohohoooo, de kirándulás következik - zsupsz ki az ágyból, készülődés, sürgés-forgás és már úton is vagyunk. Néhány barátunkhoz ismét odacsapódtunk a mai napra, ismét egy 4WD-os (terepezős) kirándulást tűztünk ki célul.

Volt már majdnem 10 óra, mire a jó útra rátértünk, ki zsömlét ment venni, ki pedig tankolni... Azt a szüttyögő bandáját máár, hejj! No de mindegy. Mareeba és környéke volt most a cél, nem mentünk túl messze, hisz már késő volt a távoli célpontokhoz. No de hát ha Mareeba, akkor kávé, ha kávé akkor a Coffee Works.

Egy-két korttyal és répa torta falattal nehezebben az autókat irányba helyeztük, de nem telt el 20 oerc, amikor is egy helyes kis pataknál ismét pihenőt fújtunk. Ideje reggelizni :))). Előkerültek a bolti cuccok, a házi készítésű sütik és egy nagy kosár gyümölcs is.

Megyünk már vagy egy órája, eddig csak egy gátat értünk el, de a terepünk még mindig sehol. Őszintén megvallva, elvesztünk, Azaz nem is mi, hanem a terep tűnt el valahová. Visszafordultunk és a következő 1 órában vagy 5-6 magánutat próbáltunk a terepező helyünk bejáratává alakítani. Nem jött össze, a magánutak végén mindig egy házat találtunk. Bár a semmi közepén voltunk, de még kutyát is láttunk ám.

Már szinte feladva a pót helyszínünkhöz vettük az irányt, kb 60 km-rel északabbra lévő erdőséget szemeltük ki. Hejjjj, ez kezd alakulni, mondtuk egymásnak. Kezdődött azzal, hogy a mostanában leégett erdőben elég különleges autókázni, van egy hangulata az biztos. Valamiért percek múltán összefüggésbe került a zöldellő erdő az útunk nehézségével. Kis idő múltán nem volt egy nyugalmas másodpercünk, úgy rázott az autó, nem beszélve az elénk tárulkozó, hegy méretű, köves-sziklás-félmétermélygödrös emelkedőkről és föld utakról.

Szereztünk magunknak jó néhány kellemes percet pár, meglehetősen nagy (kb 30 fokos) emelkedőkkel, amiket egy útitárs nem annyira díjazott sajnos, ezért fél úton visszafelé vettük utunkat.

Sebaj, megvan a következő cél ;-)

Hazafelé még megnéztünk pár legelésző kengurut az erdő szélén, este pedig szokásunkhoz híven belesüppedtünk a pihe-puha paplanunkba. Kihasználjuk amíg lehet, hiszen a nyár már közeleg :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.20.

CORROBOREE

2011-08-20T00:05:00.012+10:00

Már párszor előfordult velem a munkahelyemen, hogy olyan ügyfeleket kapok, akiket a többiek nem nagyon szeretnek. Sokat dumálnak, komplikálnak, mindig változtatgatnak - én meg vagyok a legkisebb, az angolom sem tökéletes -úgyse értem, gondolják- meg aztán nekem még van mit tanulni ugyebár...

Elég sok indigenous ügyfelünk van, ezért velük nekem különösen nehéz, mert ahogy beszélnek az egy külön tantárgy. A minap is kaptam egy továbbított emailt, amiben a tárgyhoz kapcsolódó, de korábbi beszélgetés volt két "helyi" között. Annyit kivettem, hogy angol az alap, de a lényege az homályos maradt számomra (ilyen szavak voltak benne pl: ye, wiswei, bon, daya...).

Egy ilyen ügyfelet kaptam pár hete, akinek egy egyszerű logot kellett tervezni, miközben ő mellettem ül és mondja mit- és hogyan. Már az elején kiderült számomra, hogy Ő egy kicsit tanultabb osztályhoz tartozik, hiszen szépen beszélt, nem csámcsogott miközben az ajándék sütijét majszolta és még mellette öltönyt is viselt. A délután során jót dumcsiztunk, kiderült róla, hogy egy világhírű emberkét ismertem meg a személyében. David Hudson volt ő, aki az egyik leghíresebb "celebrity" aboriginal zenész a földkerekségen. Jó, lehet most feljajdul mindenki "én még sosem hallottam róla" (bevallom, én sem elötte), de a tény az tény marad.

Róla még annyi érdekes a történet szempontjából, hogy a Cairnsben lévő, Ausztrália szerte megbecsült aboriginal kulturális parkot, a Tjapukai-t ő alapította évekkel ezelőtt, aminek jelenleg is a főnöke.

Az elköszönéskor pedig -meglepetésemre- meghívott a Tjapukai Park esti showjára. Az idő úgy hozta, hogy arra a napra sikerült bookingolnunk, amikor a bálna nézést is terveztük. Az nap ugye érdekesen alakult, hiszen a bálnák utáni hazaérkezéskor értesültünk a PR-ról, majd fél óra múltán már az esti program felé tartottunk.

Kezdődött az egész egy beltéri előadással, ahol kapott mindenki egy-két festék csíkot az arcára, volt közben zene, tradícionális tánc és egy kis történelem is természetesen.

Ezek után kaptun két ütőfát, amivel egy kültéri dombot álltunk körbe a közönséggel. A dombon volt pár abó, akik megtanítottak minket egy dalukra, közben énekeltünk, körbe-körbe mentünk, zenéltünk. Ezalatt a domb szélén két másik emberke fadarabok és valami fű segítségével tüzet csiholtak, ami a végén kisebb tábor tűzzé fejlődött. Ez volt a tűz ceremónia (corroboree).

A kinti előadás után célba vettük a fedett részt, ahol fenséges finomságokkal megterített svédasztal fogadott minket. Annyi jóság volt ott, nem nagyon tudtam választani, legszívesebben megkóstoltam volna mindet :)

A vacsora közben a benti színpadon is volt előadás és mindez alatt természetesen a fantasztikus didgeridoo is szólt folyamatosan.

Este hulla fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagabban beestünk az ágyba, hogy a két nap múlva esedékes kirándulásunkra teljes fittségbe hozzuk magunkat :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.19.

CHARLIE

2011-08-14T20:26:00.006+10:00

Kezeket fel, ki az aki emlékszik az Óceán lánya című ausztrál ifi sorozatra? Én nagyon szerettem és minden szombat délután a Duna Tv előtt vártam, hogy kezdődjön.

Angi barátnőm! Tudom, hogy te emlékszel és akkoriban sokszor álmodoztunk arról, hogy milyen lenne egy szigeten élni, emlékszel? És, hogy milyen helyes fiú volt a Jason? :)

Akkor nem tudtam és nem is igazán számított, hogy ez Ausztráliában játszódik. Most találtam rá, hogy a filmet pont itt, a Korall zátony közelében és a körülvevő szigeteken forgatták. Ahol ma élek, az én Jason-ommal.

És volt a filmben az a bálna, Charlie.

És tovább ott folytatom, hogy pénteken ismét hajóra szálltunk, ugyanarra és ugyanazzal a céllal: bálnát látni, amíg még itt sütkéreznek a napon Cairns partjai közelében. Az idő csodaszép volt, lágyan hullámzó és egyre kékebb, ahogy távolodtunk a parttól. A Fitzroy szigetet is elhagyva, egy óra elteltével és egyre kevesebb reménnyel, hogy esetleg utunkba kerülne egy bálna szóba elegyedtem belga utas társainkkal, amíg Csabi fotózott. Épp azt mondtam nekik, hogy kicsit csalódott vagyok, amiért most sem látunk bálnát, amikor kiemelkedett a vízből A BÁLNA. És akkor mégegyszer és mégkétszer. Ketten voltak, tesók. Hatalmasak, habár a kapitány szerint ők még serdülnek, olyan 20 tonna körüliek és 15 méter hosszúak Együtt úsztak, néha együtt szaltóztak és spriccelték a vizet. Amikor alámerültek néma csend lett a hajón, mindenki várta az újabb felbukkanást. A hajón lejátszott bálna hang felvételekkel sikerült egész közel csalogatni a hajóhoz őket, egy másik is megjelent, aki a hajónk alatt is átúszott és egyszer úgy közel 2 méterről is megpillanthattuk aztán komótosan elúszott.

Tudom, hogy Charlie volt az.

A bejegyzést írta: CSILLA

Dátum: 2011.08.14.

A VÍZUM MIZÉRIÁT EZENNEL LEZÁRJUK!

2011-08-12T22:50:00.004+10:00

A mai napot kissé másként terveztük. Délutánra és estére volt program. Mind a kettőn túl vagyunk, szuperül éreztük magunkat (élménybeszámóló majd holnap talán). Viszont a kettő között történt valami! Olyan, amire nem igazán számítottam most.

E-mail érkezett. No de nem akárkitől ám és nem akármilyen tárggyal. A lényeg a csatolmányban volt. Egy pdf-ben:

"...visas have been granted..."

Igen, jól értettem. Közel két év herce-hurca után, 3 féle vízumot megjárva, sok-sok ezer dollárt beleölve a mai napon megkaptuk PR vízumunkat.

Azt a vízumot, ami az utolsó pont volt a vízum listán. Egy darab papír, de mégis a legfontosabb papír jelenleg. Hihetetlenül örülünk :-) !!!

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.12.

HANNA

2011-08-10T21:50:00.002+10:00

Olvastam én hideget-meleget erről a filmről, de másra nem szeretek hagyatkozni ilyen ügyben, hisz elég szélsőséges az ízlésem. Néha. Na de mindegy is, tegnap fogtuk magunkat, beültünk a kocsiba és irányba vettük a mozit.

Hanna egy fiatal kelet-európai lány, aki egy felnőtt elit-katona kitartásával és taktikai képességével rendelkezik. Ha csak ezt olvastam volna el a filmről, biztos nem nézem meg. De olvastam tovább...kezdett meggyőzni... Most, a film után egy nappal érződik, hogy egy fura film volt ez ám. Pozitívan ám! Kicsit akciós, kicsit üldözős, kicsit mesés, kicsit elvont. Szokatlan kép világ, nem a megszokott filmzene. Ezt már sokszor mondtam magamnak, ha egy filmen jó a zenéje, nálam már szinte nyert ügye van. Itt pedig a zene annál is jobb!!!
Szóval tetszett. És még Csillának is ám :)

Aztán hazafelé elmajszoltunk a frissen vásárolt kedvenc cukorkánkból, ezúttal passion fruitos ízben. Hát igen, egy kis édesség sosem árt :)

Ha már ilyen témánál vagyunk, eszembe jutott még egy dolog. Nem voltam/vagyok egy tévé előtt csücsülő típus, de esténként néha jó nézni elalvás előtt. Az elmúlt két évben sikerült megfigyelnem pár különbséget a magyar és ausztrál tv adások között. Például itt már nem egyszer találkoztam főműsoridőben igényes dokumentum filmmel olyan csatornán, ami "normál" kereskedelmi csatorna. Sorozatok és filmek tekintetében nem vagyok otthon, de pl van egy új, pár hete indult reality game, amiben emberkék újítanak fel kiválasztott házakat. Már a téma is furcsa lehet, de működik! Legalábbis nekem :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.10.

1 SZÁZALÉK

2011-08-01T19:20:00.003+10:00

Bálna. Ki ne ismerné a világ legnagyobb emlőseit. Jó, oké. Most nem a legnagyobbakról, hanem kisebbekről akarok mesélni. De ők is bálnák ám, és azért nem olyan kicsik 14-18 méteresek általában. A nevük pedig Humpback whale, magyarul hosszúszárnyú bálna. Ez a faj az év nagy részében a sarki vízekben él, ahol nem csinál mást, csak eszik. Amikor meg jön nyár, felkerekedik sok-sok társával együtt, akár több tízezer kilométert úszva a trópusokat veszi célba. Általában június és szeptember között vannak itt, semmit nem esznek, ez idő alatt egy dolgot csinálnak: szexelnek és szülnek. Ezt az időszakot a helyi utazási irodák is jól kihasználják, napi rendszeres hajót indítanak bálna nézésre, amikor is az állatok fantasztikus éneklése mellett ki-be ugrálnak a vízbe. Na és ez az a pont, ami a turistákat érdekli, ami minket is vonzott a múlt vasárnap.

Délután fél kettőkor már a hajón voltunk, mint az előzőleges időjárás jelentésből megtudtuk, kicsit felerősödött szél mellett a reggeli csapat látott sok bálnát és delfint, melyek közül néhányan a hajó körül úszkáltak. Bezony, mert ez úgy működik, hogy a tenger felszíne alatt úszik a bálna, néha vízet fú ki, néha a hullámok megtörnek rajta, ami ugye fehéres... Na ezt a fehéret veszi észre a hajó legénysége, odamegyünk, várunk, nézünk. A bálna jámbor, de kíváncsi állat, ezért hozza a barátait is elvileg, akik a hajó körül közelebb-messzebb úszkálnak, ugrálnak... Jó esetben még delfin is a közelbe téved. A nyílt vízen. Elvileg.

No hát nekünk kicsit máshogy alakult. A szél délután még erősebb lett, valami 30 csomós(kb 50km/h). Ez nekünk épp elég volt arra, hogy a 2-3 méteres hullámokon hajókázzunk, "kicsit" (?) imbolyogva miközben néhány utas társunk a reggelijét látta viszont maga előtt. A nagy hullámzás és balszerencse miatt egy bálnát se nagyon láttunk sajnos. Jó, volt messze egy nagy feketés valami, meg egyszer delfin, de azok is félig vízben. Közben a kapitány közölte, 99%-ban mindig látnak bálnákat, általában nagyon közel és általában mindenki megőrül a látvány miatt. Mi is megőrültünk :) Mindenesetre volt egy pillanat, amikor elcsodálkoztunk azon, hogy a nyílt víz mennyire más mint a part mentén. A beacheken kicsitkékesnagyonzöldespicitszürkés, nem a legszebb. De 3/4 óra hajózás után, az óceán az egyszerűen csodaszép volt. Olyan kék, amilyen nincs is. Ez a fotó (mármint az alsó:) amúgy ott készült.

A nem túl olcsó, közel 4 órás út végül késő délután ért véget, amikor is visszakaptuk a jegyünket, amivel ismét nekivághatunk majd a túrának, remélhetőleg nagyobb sikerrel. Talán még ezen a héten :)

A bejegyzést írta: CSABI

Dátum: 2011.08.01.

HÁROM +1

2011-07-22T23:33:00.004+10:00

1. Már több mint egy hete fájlalom a lábam. Viszont jól esik látni, hogy napról-napra jobban járok, kedden még alig botorkáltam, szerdán már nem fájt ha ráléptem, csütörtökön már bot nélkül jártam, ma pedig már hosszabb távot is sétáltam... Az viszont tuti, hogy ha a jövőben nem akarom a már így is meggyengült bokámat újra hasonló helyzetbe hozni, fel kell készülnöm valami rögzítéssel a meccsek előtt...

2. Ma egy szuperjó receptet találtam ki. Sütőpapír a tepsibe, rá sajtos keksz. Megkenem mind pestoval, rá egy szelet camambert, szelet paradicsom, szelet avokádó, pici só-bors, és reszelt sajt a tetejére. 2 perc grilles sütő után isteni nasi.

3. Ahol lakunk, a komplexum területén átfolyik egy patak. Azaz folyó az esős évszakban, patak most. Vagyis már az sem, mert csak holtágak maradtak meg egyes részeken, kisebb tavacskákat kialakítva. Az egyik ilyen tavacska körül (ami nem nagyobb mint 3-4 m2), igazi állatkert jött létre. Van egy nagy, hajlott nyakú fehér nagy madár, egy szürke foltos hosszú lábú madár, és egy fehéres-feketés hajlított csőrű szárnyas is (az az ibis, ezt ismerem történetesen). Aztán 3 kacsa szokott ott úszkálni még és (bár nem a víznél) csak arra felé a nem túl ritka kenguruk szoktak pihengetni. Fotó még nincs róla, ezért muszáj elhinni nekem :)

+1. Vettünk egy kicsi, de aranyos autót, amit ma már vezettem is. Hurrá :)

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.23

MERT A LABDÁT VISSZA KELL ÜTNI

2011-07-15T17:41:00.010+10:00

Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap lementem teniszezni. Nem volt sok időnk, hiszen már 5 óra is elmúlt, 6kor meg már szinte sötét van a játékhoz, ezért nagy vehemenciával bele is kezdtünk a játékba. Jó volt. A vége felé már csak a fele pályát használtuk, kisebbeket ütögettünk. Aztán jött egy szerva, amit én sikeresen visszaadtam majd a labda az ellenfél ütőjéről kis szögben indulva a térfelem távoli részére készült érkezni. El kell érnem -mondtam magamban, az ütő legvégét fogtam már, nyújtóztam mint egy tornász, ugrani készültem a labda után ami már a föld felé közelített. Az utolsó pillanatban a labda a zöld műgyep helyett az ütőmmel találkozott és ... ÁÁÁ ... Hagyta el számat egy ordítás. Kérdezi a játéktársam minden OK? Persze, semmi gond, csak kicsit rosszul léptem.

Percekre rá már otthon zuhanyoztam, ahol sűrű *** szavakat mondva a lábamra nézve kicsit elborzadtam. Duplájára dagadt, furcsán állt. Kis idő múltán már ráállni sem tudtam, egy lábon ugráltam ide-oda, de gondoltam, majd reggelre elmúlik. Csilla hideg borogatásának hála a fájdalom szinte eltűnt, de reggelre a járás továbbra sem ment, ezért a helyi kórházat célba vettük. Kérdések, tolószékes pillanatok, röntgen és egy konzultáció után mankóval a hónom alatt, gyógyszerrel a táskában jöttünk ki a kórházból. "Moderated ankle sprain" a hivatalos diagnózis, mely remélhetőleg 8-10 nap alatt tovatűnik.

Életem első (és remélem utolsó) kórházi élményével gazdagabban, sajgó lábfejjel ülök a gép előtt és beruházni készülök egy hasznos gumibandázsra, hisz a labdát majd vissza kell ütnöm megint.

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.15

BÉKA+FUN = CANE TOAD RACE

2011-07-09T15:26:00.006+10:00

Kezdjük az elején. Mindenki ismeri a varangyos békát, amikor gyerekkorunkban a patak partján sétáltunk, kidugta csúnya fejét a vízből, vagy amikor a kert hátuljában megállt vízben egyik este elkezdett kuruttyolni. Azok a békák rokonai mai főszereplőinknek, akikről korábban írtunk már, de akkor és ott a hang volt a lényeg.

Az egész 1935-ig nyúlik vissza, amikor is Venezuelából tudatosan hoztak be Queenslandbe 100 példányt az angolul csak cane toad-nak nevezett békából. Az ok az elszaporodott kártevők voltak, melyek a cukornádat és egyéb értékes növényeket károsították. A békákat abban a téves meggyőződésben hozták ide, hogy képes lesz megállítani a rovarok pusztítását. A biológia fegyverként bevetett cane toad viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kultúrnövényeket eszegető bogarak továbbrepültek (létszámukat nem is csökkentette a kétéltű jelenléte), de a 25 ceniméteresre megnövő varangy rendkívül gyorsan elszaporodott, és elkezdte elfoglalni a kontinenst. Az első 100 példány utódai mára gyakorlatilag egész Queensland tartományt megszállták, illetve az Északi Területek és Új-Dél-Wales tartományok nagy részében megtalálhatók. A cane toad bőre mérget termel, ha a szembe kerül a váladék, akár átmeneti vakságot is okozhat, a mirigyek hallucinogén anyagokat is termelnek. (ehhez tartozik egy legenda, hogy az aboriginalok nyalogatni szokták a hátukat, így ingyenes és természetes droghoz jutva -persze mindez csak mende-monda).

A lakosság ennek ellenére nem érzi magát fenyegetve, és a hatalmasra nőtt varangyot gyakran háziállatként tartják. Sőt! A nyers humor és az egyszerű ausztrál móka győzött, amikor a varangyok főszereplői lettek a pubok esti programjainak a CANE TOAD RACE-ekkel. A turisták imádják ezeket, hiszen csak Ausztráliában láthatnak ilyen őrült versenyeket, sőt néhány sör után akár részt is vesznek benne. De miről is szól a verseny?

Először is szükség van egy vödör békára, lehetőleg több féle méretben, így izgalmasabb és érdekesebb. A leendő verseny békák ideiglenes gazdáit valamilyen módon kiválasszák (esetünkben licitálással történt. Az ember benyúl a vödörbe, teljes természetességgel megcsókolja újdonsült barátját, és természetesen valami érdekes nevet is kell választani, hát legyen már mit ordibálni a közönségnek sörrel a kézben. Ezek után egy asztalra vagy a földre egy kijelölt rész közeépre teszik a békákat vödörrel letakarva, visszaszámlás után kezdődik a verseny. Innen már a "bíró" kedvétől és kreativitásától függ, mikor is ér véget a futam.

Van amikor a békák csak maguktól ugrálnak (és a vonalon kívülre leghamarabb érő gazdája a nyerő), van amikor egy asztalról kell lehuppanniuk, esetünkben egy papír síppal kellett letessékelni a földre az egyedeket. Hát mit se mondjak, voltak szerencsések, de voltak nagyon balgák is versenyben, de mindez nem is számít, hiszen a móka a lényeg az egészben. Hovatovább, a győztes általában egy jutalom sörrel öblítheti le az izgalmakat, sőt oklevél és célfotó is jár az esemény után mindenkinek.

Az alábbi videó alapanyagát egy helyi tradícionális cane toad verseny helyszínén csináltam pár hete :-)

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.09.

PÉNTEK DÉLUTÁN

2011-07-08T23:08:00.007+10:00

Bableves főtt, a füstölt hús illata betöltötte a lakást. A nap bekukucskált a teraszon keresztül. A kis kanapén ketten csak nagyon szorosan összebújva fértünk el, elaludtunk. Abban a rövid álomban meseországban jártam ..

Bejegyzést írta: CSILLA
Dátum: 2011.07.08.

STILE

2011-07-06T22:12:00.003+10:00

Valamikor régen egy barkácsáruházban dolgoztam. Nem volt könnyű munka, de egy nagy-nagy család része voltam, és ez így visszagondolva nagyon különleges volt. Aztán egy kreatív suli elvégzése után váltás következett az életemben. Nem húztam sokáig, 23-án vége lett a sulinak, a friss végzettségemmel jelentkeztem, pár nap múlva be hívtak interjúra. De izgultam, anyám. Magas torony épület, komoly iroda, komoly emberek. Az interjú utáni napokban hívtak is, hogy megkaptam az állást, 2-án már kezdtem is. Első ránézésre egy puccos fürdőszobaszalon volt, csupa lány kollégákkal, akkor még jó fizetési feltételekkel, hát kellett ennél több? :) A kezdeti megszeppentség után pár hónappal már az üzletcsoporttá fejlődött cég marketingese lettem. Szerettem. Kreatív munka volt, sőt a közbeni tanfolyamok mellett egyedi megrendelések is kezdődtek a magán pályámon... (pl. lelkes lokálpatrióta révén, szúrta a szemem, hogy a szülővárosom (Kistarcsa) rendezvényeinek plakátjai nagyon amatőrök. Fogtam magam, megkerestem az akkor polgármestert és térítésmentesen felajánlottam a tudásom. Ők kapnak megtrvezett, igényes anyagokat, nekem referencia és nem utolsó sorban remek gyakorlás. Ma is.).

A marketinges munkám során sok embert megismertem és sok új és érdekes tudásra tettem szert. Ez mind véget, amikor kijöttünk Au-ba, 2009 augusztusában. Azaz csak papíron lett vége, hiszen a munkám 95%-át helytől függetlenül tudtam csinálni, tehát ott folytattam pár hetes kihagyás után, ahol abbahagytam. Szerencsés voltam, mert volt egy kis fix bevétel, sőt még segítséget is kaptunk, amikor szükség volt rá. De ennek is egyszer véget kellett érnie. Pár napja meg is történt. Más lépett a helyébe. Hosszú része volt az életemnek, nekik köszönhetően jutottam el Svédországba, szerettem bele a minimal stilusba, tanultam meg miért jó a kétszeresen égetett padlólap, ismertem meg és már használni is tudom a baba szoptatópárnát, láttam életemben először olyan asztalt, amit előtte sohasem és még sorolhatnám.

Nem utolsó sorban megismertem sok jó és érdekes embert és szereztem néhány barátot.

Goodbye STILE.

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.06.

THE RED TAILED...

2011-07-03T14:18:00.010+10:00

Gondoltam a blog hasábjain is megörökítem azt a ritka fajta jelenséget, ami pár hete ritkaság számba megy állítólag a környékünkön. Nem oly régen megjelent egy 40-50 tagból álló kakadu csoport a közeli beacheken. Ez még nem is lenne olyan nagy szám, hiszen a sárgabóbítás-fehér színű fajból száz számra repdesnek mindenfelé. Az új csoport tagjai ellenben korom fekete színűek pici pöttyökkel a fejükön és tűzvörös tollakkal a farkukban. Ahogy a helyi híreket böngésztem, kiderült, hogy még a februári ciklon elpusztította a természetes élőhelyük egy részét a beljebb fekvő, szárazabb és hűvösebb területeken, ezért elegendő táplálék híján a hegyeken átkelve mifelénk találtak ideiglenes menedékre. Egyik napi biciklizésem során 15-20 egyed ette éppen a parti mandulafák termését, amit egy rövid videóban meg is örökítettem:

Gyönyörűszép madarak, és ami a lényeg, nem annyira zajosak mint a fehér társuk:)

Én még mindig elámulok az itteni állatokon, de hát ez már így marad örökre úgy tűnik... bár ezúttal Csilla is beléjük szeretett :)

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.03.

ENDEAVOUR

2011-07-02T13:54:00.007+10:00

Pár nappal ezelőtt érkezett James Cook hajójának pontos mása a kikötőnkbe, mely amolyan úszó múzeumként funkcionál. Gondoltuk mi is megnézzük, ha már a közelünkben van, el is mentünk és érdekes kis időutazásban vettünk részt, melyből szemezgetnék az alábbiakban.

James Cook történelmi kalandjait kezdeném onnan, röviden, mikor is a 18 század második felében Cookot parancsnokká léptették elő, az első feladata az volt, hogy a Vénusz bolygó mozgását megfigyelje. Erre ő egy korábbi szén szállító hajó átalakítását rendelte el, melyet a mindenki által ismert Endeavour névre kereszteltek. A hajóval később a déli féltekén hosszú-hosszú, kalandos utakat tett meg 72 fővel a fedélzetén. Az Endeavour később eladó sorba került, bálnavadászatra és újboli szén szállításra is használták, sőt a végén még meg is feneklett.

A hajó pontos mását 1988-ban kezdték el építeni, majd 5 évvel később indult első, nyílt vízi útjára. Azóta ez a hajó kétszer is megkerülte a Földet, rengeteg országban megfordult, több mint félmillió vendéget fogadott a kikötőkben.

A hajó maga nagyon érdekes, kialakítása nem mindennapos. A korabeli tervrajzok, képek és leírások alapján szinte élethű mását sikerült megalkotni, mely magán viseli a korabeli hajó minden egyes hiányosságát is. A szén szállító múlt miatt az alsó szinten kialakított rész belmagassága nem haladja meg az átlagos 130 centimétert, ezért a túra fele törpejárásban zajlott. Minden egyes érdekes helyszínen ülve figyeltük az előadó történeteit, a korhűen berendezett helyiségek kiválóan szemléltették az élet nehézségeit.

A WC például egy, a hajó testén kívülre logo, négyzet alakú falap volt, melynek közepén volt egy nagyobbacska kör kivágás. Egyszerű és otthonos, csak egy kicsit huzatos :)

A hajón néhol voltak az eredeti hajóról megmentett darabok, sőt néhány, eredeti, kézzel rajzolt térképek és használati tárgyak is ki voltak állítva (az eredeti hajónapló megmentett részeinek digitalizált változata online is megtekinthető).

Az Endeavour egyébként most Ausztrália körül hajózik, és az egyes állomások között 1-2 hetes, különleges élményt nyújtó utazásra is be lehet fizetni. A pár ezer dolláros kiruccanás alatt (bár korszerű, modern felszereléssel), de korabeli környezetben lehet tölteni az időt az óceánon.

A hajóval a főszerepben egy 6 részes dokumentum filmet is forgattak 2002-ben.Az eredeti történet és a 21. századi kalandorok útjának ötvözetéből készült sorozat életre kelti a nehézségekkel teli egykori utat. A mostani csapat minden tagjának úgy kellett viselkednie, mint az az eredeti hajós, akit megszemélyesített: egyeseknek úri szerep jutott, míg másokat kemény fizikai munka és kihívások hada várta a legénység soraiban.

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.07.02.

A SZÁGÓ KÉSZÍTÉS LEGJOBB MÓDJA

2011-06-30T21:19:00.004+10:00

Íme a soron következő mese egy távoli szigetről (előzmények ide kattintva). Mai főhőseink egy kakadu és egy varjú.

A szágó készítés legjobb módja

Réges-régen, amikor a világ még új volt, a kakadu és a varjú jó barátok voltak. Minden napot együtt töltöttek, úgy gondolták, hogy ez az élet rendje. Nagyon közel álltak egymáshoz, mindenben segítettek a másiknak, hiszen azokban az időkben mindkettőjük testét tetőtől talpig tiszta és érintetlen fehér tollazat boríttta. Együtt jártak vadászni, megvédték egymást az ellenségektől, szabadidőjükben egymás otthonaiban múlatták az időt.
Egy nap kitalálták, hogy csinálnak némi szágót, mielőtt az esős évszak beáll, hogy legyen ételük arra az időre is, hiszen akkor nem nagyon lehet vadászni. Elmentek a folyópartra kivágni néhány szágó pálmát a bambuszból készült szerszámaikkal (amit shil-nek neveztek). Ezt a szerszámot használták a a pálma törzsének belsejében lévő sárgás-fehéres hús kikaparására is. Mire kikaparták az összes húst, már esteledni kezdett. Az összes kikapart húst levitték ami folyópartra megmosni, a tiszta maradékot pedig beletették egy nagy tálba.
Minden dolognak egy a vége: a kakadu és a varjú nagyon jól dolgoztak együtt, még megbeszélniük sem kellett, mit és hogyan csináljanak. Viszont, amikor a szágó húsa elő lett készítve, a varjú megrázta fehér szárnyait és azt mondta: "Bulbul Salsa". Ezzel azt akarta mondani, hogy a szágót szimplán a napon kell hagyni, hogy az összes nedvesség elpárologjon és a tálban csak a kifehéredett, száraz por maradjon.
Ellenben a kakadu ezzel nem értett egyet. Rázta a fejét, amin a fehér taraja csak úgy lengett ide-oda és kiáltotta: "Bulbul Tautau". Ez azt jelenti, hogy a szágó húson tovább kell dolgozni, míg a az összes rész hófehérré nem válik. Ez túl sok munka vele -mondta a varjú. De ez a megfelelő mód -kiabálta a kakadu. Nem sokkal később nagy rikácsolás kezdődött kettőjük között. A kakadunak sokkal hangosabb hangja volt mint a varjúnak, ami nem tetszett neki ezért zavartságában megfogta a bambusz shilt és fejen vágta a kakadut -BANG, pont a taraját találta el. A kakadu ordított a fájdalom miatt, elfutott a közeli tűzhöz amit a közelben csináltak korábban. Megfogott egy fekete szén darabot melyet bosszúból a varjúhoz vágott, ami azon nyomban belepte a varjú hófehér tollait.

Ettől az időtől kezdve a kakadu és a varjú már nem voltak barátok, sőt még szomszédok sem voltak, a varjú a messze elköltözött a világ másik végére.
Ma már, minden varjú tolla teljesen fekete a rá dobott széntől, a kakadu taraja pedig sárga a hozzá vágott sárgás eszköztől.
Azóta az emberek amikor szágót készítenek, néha mondják "Bulbul Salsa", ami a könnyebb elkészítési módot takarja, de páran azt mondják: "Bulbul Tautu", amely a hosszabb és nehezebb utat jelenti.

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.06.30.

MUNKAHELY-HEJ

2011-06-25T22:44:00.004+10:00

A káosz már egy ideje tart, nagy a szálloda, kevés az alkalmazott, rossz a szervezettség és ausztrál a menedzser. A helyzet mostanra olyannyira fajult, hogy én tréningelem a jövőbeli felettesemet, aboriginál kollégákat vettek fel (jobb híján és nem utolsósorban mert ocsó pénzbe kerül a főnöknek alkalmazni őket), akiknek ez élete első munkahelye.

Velük próbálom megértetteni nap, mint nap, hogy az nem jó, ha csak nézi, amit én csinálok. Amúgy jól vagyok:) Egyetlen előnye a munkámnak, hogy annyira gyorsan eltelik egy nap, nincs is időm bosszankodni:)

Szóval az utóbbi hónap úgy alakult, hogy üresedés lett egy testvér szállodánkba, recepciós munkakörben, amire én azonnal jelentkeztem a szálloda menedzserünknél, mert az egész folyamat úgy működhet házon belül, hogy először a mostani menedzserednek kell áldását adnia, mielőtt megpályázhatnád a másik állást. Ez jobban ment, mint álmomban mertem volna hinni, nagyon pozitív és bíztató volt a főnök, megerősített önbizalmamban és good luck-ot kívánt. Szuper. Deeee másnap felmondott a supervisor, a csoportvezetőnk és őt követte egy munkatárs is:( Az amúgy is kis számú csapat és az egyre erősödő forgalom nem jó páros. Egyre nőtt a stressz, ki sem látszottunk a melóból, energiám nekem is fogytán volt. A főnöknek meg szüksége volt rám és visszavonja az áldását, miszerint nem pályázhatom már meg a recepciós állást. Hát kivoltam! Időközben felkértek engem a supervisor-i teljes munkaidős pozicióra, amit én udvarisan visszautasítottam. Fejlődni akarok és itt ilyen körülmények között visszafejlődöm címszóval.

Kiegyezztem hát a főnökkel, hogy igaz, hogy nem vállalom el a csoportvezetői poziciót, de happy vagyok casual-ként ugyanúgy dolgozni mint eddig, egészen addig, amíg nem találok egy számomra megfelelő munkát és betanítom az új embereket is, akit majd felvesz, köztük egy új supervisor-t is.

Túlélek ebben a munkában, de mivel egyik napról a másikra nem pottyan ölembe az álommeló és pr vízum sem ártana hozzá...

Ott tartok hát, hogy 7 napból akár 8-at is dolgozhatok, ha bírom... tréningelem az új csoportvezetőt és kulturális élményekben gazdag napokat töltök a kollégáim társaságában.

Nap végén meg azt játszom, hogy amilyen gyorsan tekerek a bringámmal hazafele, olyan gyorsan tekerek a jobb felé.

Idézet apumtól:

" Fiam, ne hagyd, hogy parancsoljanak neked, csak csináld, amit mondanak!"

:)

Bejegyzést írta: CSILLA
Dátum: 2011.06.25.

THE BEACH CLUB

2011-06-24T22:05:00.006+10:00

Egy kis reklám következik. A szállodáról, ahol a múlt hétvégén az évfordulónkat ünnepeltük Port Douglasban.

Peppers Beach Club, a Mantra Group szálloda lánchoz tartozik, ahol jelenleg is dolgozok, ezért esett így a választás és ezért volt megfizethető számunkra is, az amúgy pepper-es ár:) (jólvanna, borsos).

Szóval céges kedvezménnyel kaptuk meg a kis Spa szobánkat, amiben a Spa annyit jelent, hogy a teraszunkon volt egy kétszemélyes jakuzzi. Én annak örültem a legjobban, mert nagyon hiányolom a fürdőkádat a mostani lakásunkból, főleg a mostani hűvösebb estéken.

Csekély ausztrál munkatapasztalatom során szobalányként dolgoztam, összesen 4 szállodában, egy legpuccosabbnak számító 5 csillagos helyen is és mivel belátok a legkisebb részletekbe is nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt Cairns és környékén az 5 csillag ugyanazt jelenti, mint ami nekem lenne az elképzelésem. Elsősorban a higiéniára gondolok.

Bevallom emiatt voltak a legnagyobb félelmeim és, hogy ne ezen múljon a hétvégi kikapcsolódásunk vittem magammal a kis takarító-csomagot. Nem vagyok fanatikus tisztaságmániás, ez munkahelyi ártalom. Hallottam már olyat, hogy aki pl. húsiparban dolgozik, az nem bír ránézni sem a virslire vagy párizsira, nemhogy megenni.

Fura hasonlat tudom, de talán szemlélteti azt, amit akarok mondani ezzel. Szerencsére kellemes csalódás ért, amint beléptünk a szobánkba, makulátlan volt, csodaszép minden és igazán relaxáló hétvégét töltöttünk el. Nekem olyannyira tetszett az egész szálloda, a hangulata, hogy legközelebb is visszamegyünk és bárkinek merem ajánlani, aki olyan igazi utazási iroda hirdetésén látott, szép pálmafás, türkízkékvizes medencés, hófehér homokos, nyugágyas kikapcsolódásra vágyik.

Bejegyzést írta: CSILLA
Dátum: 2011.06.24.

EGY VASÁRNAP MARGÓJA

2011-06-22T22:26:00.002+10:00

Kora reggel van, még sötét minden, a Nap még sehol sincsen. Álmosan ébredek fel a zajokra, amiket az ágyból kikelve értelmetlenül hallgatok. Minek kelt fel ilyen korán ez a lány? -gondolom magamban. Talán valami baj van? Szomjas? Vagy pisilni kell? Tán történt valami? Dolgozni kell menni? ...menni.... igen... menni kell.. De nem dolgozni -ekkor döbbentem rá, hogy vasárnap reggel van, kirándulás következik. Nagy komásan a fürdőszoba felé veszem az irányt, álmos fejjel nézek a tükörbe, az előző esti bogrács vacsora után nem volt túl sok idő a pihenésre.

Fürdés, kajakészítés. Hopp, valami hiányzik, hol a fényképezőgép? Megvan -de az akkumulátor lemerülve, gyorsan dugjuk be. Rápillantok az órára, 25 perc van az indulásig, ezekbe ennyi idő alatt nem mászik át sok energia -gondoltam. Pénztárcámat magamhoz ragadva, biciklire pattanok, s már a hajnali hűs szellőben tekerek. Benzinkút a legjobb ilyen problémákra, gyorsan feltankolok, de az elemek mellé a reggeli újság és 2 energiaital is betársul -gondoltam, nehéz és hosszú napnak nézünk elébe. Hazaértem után már csak percek maradtak, egy rövid dilemma után utunkat a szomszéd irányába vezéreltük.

Még mindig reggel van. A kocsiban ülve azon gondolkozom, mennyire is jó lett volna az ágyban maradni. A következő másodpercben meg már az adrenalin tör előre, hisz kirándulás van, kaland és új vár ránk. És ez jó. Ez jobb. Kis idő múltán barátainkkal találkozunk, cseverészünk. Mindenkin látszódik a korán kelés, de a szemek is csillognak, hiszen valami új vár ránk. Három böszme nagy személygépjárművel indulunk neki az útnak. Nem telik el 20 másodperc, amikor a kerekded zsömléink teniszlabda módjára kezdenek el pattogni az úton, egymást követve 10 alufóliagömböc gurul mindenfelé. Becsuktuk rendesen a hátsó ajtót.

Jaj, megint a szerpentin -mondja egy lágy, csillogó hangú királylány mögöttem. De mire a mondandónk végére értünk, a hasforgató kezdet el is múlt.

Autókázás a végtelenbe. Hosszan nézem a tájat, egyenes, véget nem érő út visz minket előre. A nap már felkelt. Balra nézve hatalmas tó terül el, kicsit mocsaras, kicsit zöld, de az ég kékje mindent kárpótol. A tó szélén kiöregedett farönk áll mereven, az éltető napsugarak a megpihent madarakat melengetik. Csodaszép a természet itt. Ezt soha nem unom meg, soha nem mondom azt -ezt már láttam. Mindig más, mindig új, mindig ámulatba ejt a természet hihetetlen, leírhatatlan közelsége, ami engem, ami minket itt körülvesz.

Furcsa szag van. Ég valami. A távolban füst felhő gomolyog. Mindannyian nézzük a tájat, ahol a zöld fű helyett fekete hamu uralkodik el. Száraz évszak van. Nincs eső. Könnyen felgyullad a bozót, de van hogy direkt csinálják. Teljesen mindegy, hisz a táj egyik pillanatról a másikra másik arcát mutatja. A föld vörös. Ez viszont mindig ugyanolyan.

Már nem betonúton megyünk. Por van. Hatalmas por. pár száz méterre vagyunk egymástól, mert nem látni semmit. És az nem jó, hisz a természet itt is mutatja magát. Láss engem! -kiáltja nekem. Érezz engem! -simogatja kezem. Hall engem! -szól hozzám. Az a csoda, hogy 2 méter fesztávolságú ragadozó madár az utunk előtt marcangolja szét az elhunyt kisállatot, egyedi. Körforgás. Ez így működik, mindenki tudja. Ülök a kocsiban, a szárnyak miközben csapkodva halad előre a hatalmas sas -szinte a földet érik, majdhogynem porzik utána a vörös föld. Különleges és egyben csodálatra méltó.

Kapu már megint. Olyan kapu, mely a civilizációt hivatott elzárni a múlttól. Mely egy pici szeletet próbál távol tartani azoktól az emberektől, akik a vörös földet magukénak tudták. Ez a kapu talán az egész történetüket reprezentálhatná. Egy mozdulattal visszacsukva, magunk mögött hagytuk az elzárt civilizációt. Hogyisne -gondoltam magamban, ez is csak álszent kerítés, ami sokunkat körülveszi, ugyanolyan álszent, mint az az állat totem szobor, ami az út mellett fogadott minket. Kamu vagy sem, mindegy - tetszik. Már amennyit látni, hiszen az autóink porban úsznak, a vörös föld minket is uralmába kerített.

Eszünk... ismét. Már délutánba ugrottunk, de talán negyedjére emelek ma már a számhoz ízletes szendvicset. De nem baj, jól esik. A távolban hatalmas hegy figyel minket. Óriási kőtömb, mely ha otthon lenne, fél Európa csodájára járna. De ez itt csak egy hely, ami régen talán rítusok szemlélője volt. Mára egy őrszem maradt az őserdő és a végeláthatalan vörös sivatag határán. Lenyűgöző monstrum. Ezt azok is tudhatták, akik sok-sok évvel ezelőtt a gyomrában dolgoztak, akik egy szerencsétlen reggelen örökre ottmaradtak. Félelmetes falu maradvány, sírhelyek és egy emléktábla maradt már a több száz lakosú bányászfaluból. Kísérteties, ahogy a "bolt", "templom" és "iskola" táblákat olvasom. A jelzőoszlopok helyén egykoron házak álltak, tele élettel. Mostanra a természet visszafoglalta, ami a egykoron az övé volt. Buja növényzet, sikongató állatok.

Elmúlt a por. Az energiaital is elfogyott. A kávézó is bezárt már. Nincs mese, ez már a hazafelé vezető út.

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.06.22.

NEM MINDENNAPOS

2011-06-16T00:01:00.004+10:00

A legutóbbi pár nap nem szokványosan telt. Mondhatni a hétvége sem volt a megszokott, hiszen most voltunk 3 évesek, ezért kicsit kiruccantunk, kettesben. A város zajától (?!?!) elköszöntünk péntek délután, és utunkat a 70 km-rel távolabb eső Port Douglasba vettük.

Csilla munkahelye révén kaptunk kedvezményes szállást egy 5*-os szállodában, ezért kihasználván a lehetőséget, 3 napra elfeledtünk mindent és a semmittevés izgalmait kerestük. Nem volt a legszebb idő, a napok óta tartó felhők megmaradtak, szerencsénkre nem volt eső, bár esténként igencsak lehűlt az idő 13-14 fokra.

Délutánonként sétáltunk, biciklit béreltünk és bejártuk a környéket, tekertünk fel magas dombra és tekertünk a beachen. Az esti jacuzzizások előtt hol pizzát, hol igazi aussie steaket ettünk, de nem maradhatott el pici ajándékozás sem természetesen :).
Vasárnapra meg beterveztünk egy be nem tervezett programot is, az éppen ott állomásozó vándor cirkusz előadását néztük meg. Hol vicces, hol félelmetes de még inkább nagyon szórakoztató volt :) (Cairns-i barátainknak ajánljuk a helyben tartott előadásaikat a következő héttől).
Előző este egy pubba is ellátogattunk, ahol volt ám verseny, béka verseny. Ki nem találja senki, miket kellet csinálni, ezért ezt nemsoká leírom...

Utolsó reggel felkeltünk korán, nézni romantikus napfelkeltét, de a felhők továbbra is viccelni akartak, ezért nem sok napot láttunk. Imádni való hétvége volt...

A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.06.16.

A teknős és a sziget

2011-06-09T00:13:00.003+10:00

A nyelv az egész Ausztrál ittlétünk alatt (még most is) kiemelt szerepet játszott az életünkben. Most nem mennék bele mélyen, inkább kiragadnék egy részt az én oldalamról. Van hogy nagy erőbedobással, van hogy sokáig nem, de olvasgatok angol könyveket, pontosabban mese könyveket. Jó gyakorlás, nem nehéz és még vicces is. Munkám során is sok könyvet forgatok, és egyik nap (pár hónapja) kezembe akadt egy könyv, tele népies, vagy inkább tradícionális mesékkel. De nem Ausztráliáról, hanem egy északabbra fekvő szigetcsoportról, amit legtöbben a (félreértett) kannibalizmusról ismernek, amit úgy hívnak, hogy:
PÁPUA ÚJ-GUINEA.
Amikor elolvasok egy mesét, fordítom magyarra Csillának. Most viszont arra vállalkozom, hogy időközönként a magam módján lefordítva leírom az egyes fejezeteket. Íme az első.

A teknős és a sziget

Réges-régen, amikor a teknősöknek még volt foguk a szájukban, élt egy hatalmas nagy tengeri teknősbéka, a szülőanyja az összes teknősnek a nagy óceánban, aki idejét úszkálással töltötte, abban a nagy és végeláthatatlan tengerben, amit az ember Csendes Óceánnak nevezett el. Miközben komótosan úszkált a vízben, élelemmel látta el a halakat, akik szintén a tengerben éltek, táplálta a növényeket, amik a mélyben nőttek és figyelte a kagylókat, ahol a tenger a sziklákkal találkozott. Minden egyes nap elúszott az óceán egyik végéből a másikba. Ő az óceánban élt, de ki szokott menni a vízfelszínre is, ahol friss, tiszta levegőt és melengető napsugarakat talált. Ilyenkor felnézett az égre, látta az aranyló napot, éjjelenként pedig a virrasztó holdat, sőt állandóan köszöntötték őt az óceánt keresztül repülő madarak is. Egy alkalommal lenézett a mélybe, és látta a hideg és félelmetes sötétséget.

Néha a teknősünk megunta az úszkálást, ilyenkor egyszerűen felfeküdt a víz tetejére és pihent a meleg napsütésben. Gondolta, mily kellemes volna, ha lenne egy darabka szárazföld a végtelen óceán közepén, ahol ő éldegélhetne.
Egy sötét, titkos barlang közelében úszott a teknős, messze a tenger mélyén, ahol élt egy ember. A bőre fekete volt, az egész óceánban ő volt az egyetlen ember. Nem volt felesége, se gyereke, se törzs társai. Az ember magányos volt a barlangban, lent a mély tenger fenekén. A szíve nehéz volt mint egy szikla a tengerparton, rettenetesen magányosnak érezte magát.
Egy nap, a teknős olyan helyen úszkált, ahol az óceán mélyén egy óriási homok hegy magasodott. Annyira hatalmas volt ez a hegy, hogy majdnem elérte az óceán közepének tükörsima vízfelszínét.

"Ha én még több homokoz hoznék a nagy hegyhez, hamar kibukkanna a felszínre a hegy csúcsa," gondolta a teknős. "A nap minden egyes reggel kisütne, csodálatos hely lenne a pihenésre, élvezném a meleg és tiszta levegőt miután elfáradtam az úszásban".
A teknős elment az óceán fenekére, ahol köveket és homokot ásott ki, majd azokat a hegy tetejére hordta, ami csak nőtt és nőtt, egyre közelebb érve a víz felszínhez. Annyiszor fordult a teknős, hogy senki nem tudná megszámolni. A Nap és Hold folyamatosan váltogatta egymást, minden egyes nap után a hegy egyre magasabb lett. A végére teknős befejezte az építést, az egykoron tenger alatt lévő hegy egy óriás homok szigetté nőtt a végtelen óceán közepén.
Ezek után a madarak, amik mindig keresztül repültek az óceánon különböző fák és növények magjait dobálták le a szigetre. Füvek, bokrok, fák és színes virágok lepték el a sziklás és homokos szigetet, melyet kicsi és nagy ugrándozó halak vettek körül a kéklő óceánban.
A teknős lepihent a nap melengette homokban, a szigeten, amit Ő hozott létre. Többé nem kell az egész életét a hatalmas óceánban töltenie úszkálással, most már pihenhet a napsugarak alatt. Bár továbbra is úszkált, de sosem ment távol attól szigettől, amit már az otthona.

Egy nap, úszott, csak úszott lefelé a mélybe, sokkal mélyebbre és távolabbra, mint ahová Ő valaha is úszott. Nagyon hideg és sötét volt ott lent, messze a meleg napsugaraktól. Hirtelen a teknős beúszott a sötét, titkos barlangba, ahol a fekete bőrű ember lakott réges-rég óta, nagy magányban. Az ember nagyon meglepődött, amikor a teknős hozzá úszott. Könyörgött neki, hogy keressen egy feleséget számára, aki társa és gyermekei anyja lehetne. A teknős megszánta az embert, amiért akkora magányban élt, majd felkapta, feltette a páncéljára és elvitte az általa kreált szigetre. Majd ő átúszta a hatalmas óceánt, addig ment, amíg egy parton álló, gyönyörű nőt meg nem pillantott, akinek szintén fekete bőre volt. Sírva állt a parton, mert egyedül érezte magát, férjre és gyermekekre vágyott. A teknős felkapta a nőt, átúszott vele keresztül az óceánon a szigetre, ahol a férfi feleségeként élt tovább.
A férfi és a nő együtt élt békében és boldogságban a szigeten. Nevettek, játszottak a tengerben, néha veszekedtek de soha sem veszítették el az örömüket a szívükből. Boldogok voltak, hiszen gyermekeik született, csodaszép fekete bőrrel. Majd azoknak is gyermekeik lettek és azok gyermekeinek is, akik benépesítették a szigetet, növényeket termeltek és halásztak a part mentén. Ebben az időben, ez a sziget, melyet az óriás tengeri teknős épített, Pápua Új-Guineának neveztek el.

A bejegyzést írta: CSABI

HÉTVÉGE

2011-05-22T21:11:00.010+10:00

Rég írtam. Pedig zajlik az élet, csak úgy rohannak a napok, hetek. És amióta lehűlt kicsit az idő, azóta még nagyobb a nyüzsgés, amolyan tavaszi zsongást érzek. De az is lehet, hogy csak a jácint illata, ami egy héten keresztül olyan illatot árasztott a lakásban reggelenként, tudjátok, olyan tavasz illatot. És reggel nagyon gyorsan tekerek dolgozni, kicsit fázik is a kezem a kormányon és az olyan jó. Tavaszi jány vagyok nem tagadom és mindig is szerettem a tavaszt, annak ellenére, hogy gyerekként az első napsugarak mindig kicsalogatták a szeplőimet én meg durcásan viseltem őket.

Szóval zajlik az élet, nem unatkozunk, ha épp nincs program, kitalálunk valamit, ahogy azt ma is tettük miután végre délben szíveskedtünk felébredni.

Na de előszór mesélek a szombatról. Kezdtük egy korán keléssel, én egy fincsi kávéval, Csabi pedig egy még finomabb kakaóval a Gingerbread house-ban, ahová el is határoztuk, hogy legközelebb is betérünk. Már csak a frissen sült kenyerek, cipók, perecek illata és látványa miatt is. Varázslatos kis kávézó (falatozó, sütiző, reggeliző:).

10kor már a moziban ültünk, a Rio-t néztük amit már csak a matiné előadáson vetítettek, azért kellett abban az órában mennünk, de nagyon tetszett mindkettőnknek, aranyos sztori. Egy kis shoppingolás meg egy-két dolgunk intézése után már készülődtünk az estére, a Nox koncertre, vagyis Péter Szabó Szilvi előadására, ami szintén a német klubban lett megszervezve a HAC által.

Volt fincsi Hortobágyi palacsinta, kürtöskalács. Jól éreztük magunkat, éjfél is elmúlt mire hazaértünk. És most már értitek, hogy miért keltünk ma olyan későn, de bepotóltuk ám a napot, mert bringára pattantunk és tekertünk összesen 17 km-et. Meg is beszéltük, hogy annak ellenére, hogy bejártuk már a környék zig-zugát akad még hely ahol nem jártunk. Felfedeztük és megcsináltuk az Earlhill walking track-et, gyalogtúrát, ami egy elég meredek terep, de csak 2.2 km hosszú oda-vissza. A látvány a csúcsról nagyon szép, szóval, aki kedvet kapott annak hajrá, megéri.

Hazafelé gyorsan gondoskodtunk az elégetett kalóriák utánpótlásáról, egy-egy csokis Magnum segítségével:) Csabi még bevállalt egy óra teniszt.

Kívánunk mindenkinek tavasz illatot és szép hetet!

EZ A LEGJOBB

2011-05-17T18:43:00.001+10:00

Tyűűűűha, ha én azt meg tudnám számolni, hogy mennyi mindent elhatároztam az életemben. Szinte minden nap valamibe belevágtam, van hogy tanultam egy új receptet, van, hogy elkezdtem futni, de Ausztrália is egy elhatározásból ered természetesen. Mindenkinek megvannak a technikái, hogyan lehet valami újat, jobbat, érdekeset csinálni. Valaki újévre időzíti, valaki egy előre kitűzött naphoz. Valakinek nincs szüksége semmire, egyszerűen a felkínálkozó lehetőségekkel él. De a lényeg szerintem mindig ugyanaz, az elhatározás. Ha valaki komolyan gondol valamit, megkeresi a módját, hogy azt véghez vigye, minden egyes akadályon, fájdalmon és nehézségen keresztül. Csak elhatározás kérdése a dolog, melyre tudok egy friss példát "képzeld kedves naplóm".
Van egy lány, aki évek óta együtt élt valamivel. Nem határozta meg minden percét, de azért naponta párszor hozzányúlt, "ugyan már miért ne, mert az olyan jó megszokott dolog". Egy nap, megelégelvén a rosszat, fogta magát és elkezdtek a gondolatai egy más úton járni. Elhatározta magát. Nem telt el sok idő, többet nem ment ahhoz a bizonyos polchoz. Fellélegzett. És sikerült.
Nagyon-nagyon-nagy büszkeséggel tölt el, hogy Csilla már közel 3 hónapja a cigi felé sem nézett. És élvezi. Ez a legjobb. :)

JEGESMEDVE...

2011-05-14T13:08:00.000+10:00

...így hívtak engem otthon a barátaim közül sokan. Imádtam a hideget, amikor télen átjöttek hozzám, mindenki félig felöltözve maradt. De komolyan. Amíg kint tomboltak a mínuszok, nálam sosem volt több 20-21 foknál, mert ez volt a kellemes, imádtam :). Sosem hordtam sapkát, csak a legeslegeslegvégső esetben (olyan nagyon ritkán volt), sálat is csak azért, mert szerettem, kedvenc ruhadarabom (volt). Még alig volt tavasz, és a HÉV-en még sokan kabátban mászkáltak, addig én már pólóban flangáltam. Imádtam a tavaszt, nyáron, eges napokon majd megpusztultam. :)

Aztán lassan két éve kijöttünk a trópusokra. Ez is érdekes volt anno. Már javában a vízum ügyintézés zajlott. Tudtam én azt, hogy Cairns, meg hogy tenger, napsütés és északon van az országban, de a sok tennivaló és gondolat mellett nagyon későn jutottam oda, hogy felfogjam ez a trópus lesz. vagy ha még tisztában is voltam vele félig, az már tényleg nem volt a szemem előtt, hogy a trópus az lesz, amit általános iskolában tanultunk. Tényleg sok napsütés és sok eső. Igen, most már tisztában vagyok az esős- és száraz évszakkal. Elfogadom, hogy, decembertől márciusig ömlik az eső és amíg otthon fagyoskodnak a barátok, addig mi itt a magas páratartalomtól és döglesztő melegtől szenvedünk.

Mostanság Ausztrália déli féltekén már javában ősz van, közeleg a tél és hűvösödnek a napok. Itt is ez a helyzet ugye, a trópusukon csak úgy hívják, száraz évszak. Igen száraz, mert mostanában egy csepp eső sem esik már, és ami már engem is meglep, az az, hogy rohadt hideg van. Jó, oké csak este. És azért a rohadt hideg is túlzás, de tény, hogy én már betakarózok este. 4 napja volt eddig a leghidegebb a városban, éjjel, a 16 fokot sem érte el a hőmérséklet. Napközben sincs több szerintem 24-25 foknál. Pukkadjak meg, de az esti hűs szellő már nekem is hideg, pedig otthon éppen ezért rajongtam. Ennyire átállt volna már a szervezetem? Nem hiszem, nem lehet, hogy fogok én így hógolyózni?

Ahol Csilla született, télen megszokott a mínusz 20-25 fok, a kakasok álltukban megfagynak. Mondta, hogy Ő nem megy haza, csak ha nyár van otthon. Hogy lesz így közös karácsonyozás? :)

Jó persze, minden megoldható, de azért magamon meglepődni nem sűrűn szoktam, és amikor igen, akkor nagyon elcsodálkozom...

Ezért megyünk most a boltba, és két év után megveszem az első hosszú nadrágom. Ezt még leírni is vicces, de hát ha így van...

NÖVÉNY VAGY ÁLLAT?

2011-05-07T15:35:00.002+10:00

Már párszor esett szó a Nagy Korallzátonyról, ami Ausztrália keleti oldala mellett húzódik. Múlt héten már a közelébe is merészkedtünk, ennek kapcsán kaptunk 1-2 kérdést, amit inkább leírok ide.

De kezdjük egy kis biológiával, mi is az a korall? Sokan azt gondolják, hogy a korallok szép színekben pompázó, víz alatt növények. Pedig nem. Ahogy még többen, és jól tudják, a korallok azok állatok, ún. virágállatok, melyek a mérsékelt öv tengereiben, minden szubtrópusi és trópusi tengerben megtalálhatóak, ahogy a "közelünkben" is. Ezek az élő korallzátonyokat alkotó tengeri organizmusok mészkövet kiválasztva hoznak létre szilárd vázat.

A virágállatok a tengerfenékbe kapaszkodnak, és egyesével vagy több ezer korall polipból kolóniákban élnek és évente körülbelül 1cm-t nőnek. Táplálékuk állati plankton és alga, melyet tapogatóikkal fognak meg.

A leghíresebb korallzátony a hozzánk közel eső, és a már emlegetett, a Világörökség részeként nyílvántartott Nagy-korallzátony a Korall tengerben, mely Földünk legnagyobb korallzátonya. 2600 km hosszan húzódik, közel 350 000 km2-nyi területen, és még az űrből is látható. Nagyjából 3000 korallzátonyból és körülbelül 900 kisebb-nagyobb szigetből áll, de 240 madár faj is fészkel a zátonyokon.E terület legszínesebb és leggazdagabb állatcsoportja azonban minden bizonnyal a halak, melyből több, mint 1500 féle található. Számos élőlényt megérinteni is életveszélyes, mert testrészeik erős méregmirigyekkel kapcsolatosak. Kétségtelenül e vizek leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb állatai a cápák, amelyeknek évente több fürdőző illetve könnyűbúvár is áldozatul esik.

A Nagy korallzátony nyújtotta biológiai sokféleség szinte felülmúlhatatlanul gazdag. Ausztrália számára a tudomány mellett különösen fontos a zátony, hisz ez a korallgát óvja meg a kontinens partjait a Csendes Óceán pusztító hatásától. Általában.

Egy viszont biztos: meseszép képződmények a korallok és az a gazdag élővilág ami a környezetükben található. És igen, "Némót" is lehet látni ugyanúgy a korall közé bújva, mint a mesében. Remélem hamarosan én is tudok ilyen fotót csinálni... :-)

SEJNANANA

2011-05-03T21:59:00.006+10:00

A szombati hajós kirándulás után mondhatni vasárnap autós-túrás napot tartottunk. Néhány barátunkkal elhatároztuk, hogy északot vesszük célba ismét és egy kis erdős-patakon átkelős-dimbes-dombos kiruccanás erejéig mögöttünk hagyjuk a bárgyú Cairnst.

Reggel nagyon-nagyon korán, már hatkor gyülekeztünk, csomag elosztás, kocsi választás és útvonal egyeztetés után a napfelkelte alatt szeltük a kilométereket. A Daintree folyón nincs híd amerre mentünk, komp viszi az autósokat, így mi is felgurultunk rá, majd egy kis reggelit toltunk arcunkba. Csodaszép környezetben, a világ legősibb esőerdeje mellett mentünk, ahol szinte végig a fák a tengerrel egy az egyben találkoznak... Ilyen sincs sok ezen a bolygón... Ezek után hamar véget ért az aszfaltos út, egyszer csak a sima után kisebb-nagyobb göröngyök, gödrök, majd folyómedrek következtek (általában vízzel tele természetesen :). Itt-ott megálltunk gyönyörködni a természetben (tényleg legírhatatlanul szép helyeken jártunk), amikor is egy híd, azaz annak maradványai tárult a szemünk elé. A februári Yasi ciklon kissé megrongálta a környék egyetlen átkelési lehetőségét, természetesen a komp sem járt hétvégén. Percnyi tanácstalanság után egy emberke jött a kis hajójával, aki végén egy 15-20 perces hajó túrácskára is elvitt, még krokit is láthattunk volna, de végül egy rövidke séta után egy csodaszép vízeséssel "kellett beérnünk". Semmi korlát, semmi pad vagy tábla, a legtermészetesebb vízesés volt, amit valaha láttam.

A neve egyébként Wujal Wujal, ami nevét a környéken élő aboriginal közösség után kapta. A fentebb említett vízeséstől 1 kilométerre van még egy nagyobb vízesés, de azt fehér ember nem láthatja, mert a helyi "őslakosok" hagyományai szerint ezt a félelmetes természeti szépséget csak a közösség kiválasztott női tagjai látogathatják.

Ennek az aboriginal területnek egy nagy részére tilos bevinni alkoholt, melyet ha megszegnek, akár $75000-ral vag másfél éves felfüggesztett börtön büntetéssel is sújthatnak... Egyébként az út során találkoztunk egy öreggel és egy gyerekkel, teljesen olyanok voltak, mintha egy filmből léptek volna ki... A fenti képet róluk én csináltam, akkor...

A kalandok után hazafelé vettük az irányt, de hamar le is tértünk az útról, vágytunk egy kis extrém utakra is, hát rátértünk arra a 4WD terepre, ami a helyiek szerint a korábbi esőzések miatt még durvább lett, mint volt (pedig a sem volt ám kutya). Nem jutottunk ám nagyon messze, mentünk kábé 10-20 percet, amikor is az eső nyomaiba botlottunk. De innen inkább meséljen tovább az alábbi videó.

SZIGETI KALANDOK

2011-05-01T22:31:00.000+10:00

Szombat reggel korán keltünk, mert aznapra egy kis kirándulást terveztünk kettesben. Ezúttal nem hegyet másztunk, nem bicikliztünk, sőt még csak nem is autókáztunk. Hajóra pattantunk és egy közelben lévő szigetre mentünk.

A reggel már jól kezdődött, hisz a buszra várás során egyik kedves ismerősünk munkába tartva felkapott minket és bedobott a városba. Egy kis reggeli kávézás után irányt vettünk a hajóállomás felé, kiváltottuk a jegyünket, majd megkerestük a hajónkat. Már kígyózó sor állt a felszállás előtt, természetesen 98% ázsiai népség röhigcsélt, fotózkodott már korán reggel is. Felszálltunk egy egy emeletes hajóra, mely aztán hamar megtelt ezért átszállítottak minket egy két emeletesre... Rövid idő után már el is indultunk, reggeli teával és sütivel kínálgattak... Sokan ijesztgettek minket, hogy tengeri betegség az elég gyakori ilyenkor, vigyázzunk, ne együnk sokat, meg vegyünk be gyógyszert is. Mindennek tetejébe 35-40 km/h-s szél is fújt kint a vízen, szóval az extra mozgás is megvolt az útra... Szerencsénkre semmi gond nem volt, sőt élveztük az út minden egyes percét. Kifelé tartva beszélgettünk, milyen jó is lenne látni 1-2 teknőst (ez Csilla kedvenc állatkája), bíztunk benne, hisz a szigeten szoktak fészket csinálni állítólag, meg aztán ez is a jelképe a Green Islandnek. Az út kb 40-50 perces lehetett, kötöttünk ki éppen és vártunk sorunkra, hogy lejussunk fentről, amikor is a mellettünk álló kapitányhelyettes Csillának szól, hogy nézzünk le. Mi volt ott? Teknős! Nem is, egyből nééégy, olyan 50-60 centi nagyságúak kibuktak a felszínre levegőzni és napfürdőzni pár másodpercre, mint mesében, üdvözöltek minket :).

Beérve a szigetre felvettük a jegyünkhöz tartozó békatalpakat, úszószemüveget és pipát és pluszba még béreltünk lycra ruhát és mentő mellényt is. Most sokan szusszannak biztos, minek azt??

Akik nem ismerik a körülményeket, kifejtem. A Green Island egy szélső szigete a korallzátonynak, ahol turisták pihengetnek, családok úszkálgatnak, de persze snorkel- és búvár túrák is indulnak. A snorkelling az az, hogy a víz tetején úszkálsz (nem merülsz le mélyre) és egy pipával levegőt véve nézegetsz lefelé. Ez, a külső zátonyon csodaszép, hisz ott nincs ember áradat olyan formában mint itt szóval ezen a szigeten a snorkellingezés a tapasztaltabbaknak semmit mond. Nekünk viszont, ihajj... Az még hozzátartozik a történethez, hogy Csilla alig tud, én szinte egyáltalán nem tudok úszni. Ez volt az oka a mentő mellénynek, a biztonság érzet.

Soha nem próbáltunk még ehhez hasonlókat, szóval a sziget és környezete szuper megoldásnak tűnt nekünk kezdőknek, első alkalomnak. A felöltözés a lycra ruhával kezdődött (ezt nem mindenki veszi fel, mi felvettük napégés és a medúzák ellen (amik mondjuk a híradások szerint már alig vannak). Minden felszerelés magunkra öltése után úgy néztünk ki mint egy profik :), de a vízben már a levegő vétel is problémásnak számított, nem beszélve arról, hogy a víz is mélyült enyhén, ami szintén nem tett jót a lelkünknek... Sos-sok próbálgatás, vízbefolyás és úszás(hoz hasonló tevékenység) után elég jól belejöttünk, sőt én már a víz felszínén maradva nem letett lábakkal a hátamra "feküdve" le tudtam venni a szemüvegem... A gyakorlást a halacskák is meghálálták, hisz találtunk valami csövet a víz alatt, amit színes-bájos korallok sokasága nőtt körbe, amik között gyönyörű halacskák úszkáltak... Jó, lehet nem volt csodaszép, de mi annyira élveztük, hogy jó párszor megtettük ezt a 100-150 méteres kört. Víz alatt most nem fotóztunk, mert ez nem erről szólt, de tervben van a közeljövőben egy másik, kicsit komolyabb kirándulás is...

A reggel 9 körül elkezdett úszkálást végül délután kettőre hagytuk abba. A hajónk fél 5-kor indult vissza, a maradék időben még benéztünk a helyben tartott krokodilokhoz és még a szigetet is teljesen körbejártuk, közben sok-sok féle érdekes és mókás madárral is találkoztunk. A visszaindulásra várva már ültünk a székünkben, amikor az üdvözlő teknősök jutottak eszünkbe, megemlítvén, milyen jó lenne, ha el is köszönnének tőlünk... Nem telt el 10 perc, amikor pont egy felé néztünk Csillával és a vízben mellettünk egy teki kidugta a fejét és két lábát, pár másodperc után gyorsan alá is bukott. Elköszönt! Elköszönt! Mint a mesében, teljesen hihetetlen...

Este 7 körül hazaérve, fantasztikus és ingerdús élményekkel, új tapasztalatokkal és csodaszép képekkel a fejünkben vetődtünk bele a puha ágyba, hogy következő nap egy újabb érdekes, izgalmas kaland elé nézzünk ;-)

HÚSVÉTRÓL MÉG1X

2011-04-29T20:20:00.003+10:00

Kezdem a legfontosabbal: idén sem fogok elhervadni, köszönet érte Tomikának, aki hibátlan vasalt ingben adta meg a módját a locsolásnak és Csabimnak. Igaz ez utóbbi 10 dolláromba került és nem kevés unszolásba:))))

Idén úgy alakult, hogy majdnem végig dolgoztam és nem tudtam igazán készülni a Húsvétra, vagyis nem úgy ahogyan szerettem volna, de nem panaszkodom, a sonka+tojás+ piknik a zöld fűben mindezért kárpótol. Az ausztrál húsvéti hangulatról csak annyit, hogy furán kaptam fel a fejem a bevásárlólistáról, amikor a Coles-ban mellettem elhaladó anyuka a kocsit tolva a Jingle bells-t dúdolta. Ünnep és kész!:D

Névnapot is ünnepeltünk, nájmdájt:) És nagyon meglepett, hogy ilyen sok embernek eszébe jutottam és kis ajándékokkal kedveskedtek, pedig itt Ausztráliában sosem hallott dolog ez.

Gyönyörűszép képeslap érkezett Erdélyországból, szüleimtől. Nagyon szeretem amikor posta érkezik otthonról. Olyan, mintha az aki küldi bekopogna az ajtón.

Aztán végre eljutottam egy szemvizsgálatra, amit már halogatok egy ideje és örömmel jelentem, hogy félelmeim ellenére nem szükséges korrekció. Látok, mint a sas:), annak ellenére, hogy a doki szerint az egyik szemgolyóm kerekebb a másiknál és annak ellenére, hogy a családban mindenki szemüveges.

Most pedig hátradőlök és élvezem a három nap szabadságot, sok jó programmal és pihenéssel.

Mindenkinek szép hétvégét!

CHEERS

2011-04-24T19:50:00.013+10:00

Az elmúlt majdnem két hétben kicsit kibővültünk, hisz egy kedves család költözött be az üres szobánkba. Csongor, Judit és 11 hónapos kicsi Zara úgy döntöttek, hogy egy időre hazaköltöznek. A repülő indulásáig volt még két hetük a lakásuk elhagyása után, mi pedig tárt karokkal vártuk őket.

A tüneményes kicsi baba Csillát sokszor elszórakoztatta, mindig ő volt a középpontban. Tegnap, az utolsó előtti pillanatban, egy kis búcsú bulit is tartottunk, ahol a közös ismerősökkel múlattuk az időt, a gyerekeknek fűben és bokrok közötti tojáskeresés is volt.

Ezúton is jó utat kívánunk nektek hazafelé és sok-sok szerencsét a magyarországi élethez, reméljük hamar találkozunk majd itt vagy ott :)

Felénk most 5 napos szünet van, Csilla a húsvétra még locsolókat is vár, bár én nem sok reményt látok, de ő bizakodik... Majd holnap kiderül :). Ma nagyon szuper idő volt, elmentünk kicsit bringázni délután, egybekötve egy kis húsvéti piknikezéssel. Volt ám minden, ami ilyenkor "elvárható": bárányfelhők mögül kibukkanó égbolt, zöldellő fák, csiripelő madarak, kockás lepedő, piknik kosár telis tele minden jóval, többek között természetesen a sonka-tojás-torma trió sem maradt ki.

Ma még délelőtt volt egy nagy dolog. Annyira nem nagy, de nekem mégis fontos, életemben először ültem a kormány másik oldalán itt Au-ban, egyik kedves barátunk társaságában. Amennyire rosszra számítottam, annyira nem voltam béna, de még sokat kell gyakorolni, az tény.

Végezetül meg csak annyit, hogy kellemes húsvéti pihenést mindenkinek a hátralévő szabadnapokra. Mi két éve Hollókőn voltunk, ajánlom mindenkinek ilyenkor, nagyon vicces, nagyon jó és nagyon finom dolgok vannak ott ilyenkor.

CHEERS :)

AJÁNLOK EZT-AZT

2011-04-20T23:35:00.001+10:00

Néha kicsit kizzökentve a blogot a saját élmények és "uncsi ozzi mindennapok" írásából, jó dolog. Ez következik most is, ajánló következik.
Úgy alakult, hogy az elmúlt hetekben sok-sok filmet néztünk meg itthon (meg moziban is párat). Mi még azon a szinten vagyunk (legalábbis én, az biztos), amikor nem árt az angol felirat az angol beszéd mellé, hogy jobban megértsem a dolgokat, ezért itthon minden filmet, sőt tv-t is így nézünk. Moziba ez ugye nincs, de hát ott van más :).

Ezen esték egyikén került szemeink elé egy (a mozikban nem olyan régen játszott) film, a The King's Speech - A király beszéde. II. Erzsébet apukájának és egy nagyon szerethető karakterű ausztrál logopédus eleinte szakmai, később baráti kapcsolatáról szól. Unalmas filmnek indul, de a lényeg hamar kibontakozott, Csillával nem tudtuk abbahagyni a végéig. AJÁNLOM MINDENKINEK :)
Egy másik film, még friss az emlék, hisz tegnap láttuk a moziban, az a PAUL (aszem Mo-n még nem játszák, de javítsatok ki ha tévedek). Nem írnék sokat a filmről, nem lövöm le a poént, de a lényeg, hogy nagyon vicces, mókás ufó is van benne, meg ilyet még úgysem láttatok, szóval PAUL!
Maradjunk még a filmeknél. A BBC hosszú éveken át dolgozott 8x 50 perc miatt. Hegyek csúcsát, óceánok mélyét, sivatagi és esőerdei környezetben, hóban, vízben és levegőben dolgoztak, hogy összehozzák a HUMAN PLANET természetfilm sorozatot. Ez a HD kamerával készített film különleges élményt tár a szemed elé, új szemszögből mutatja meg az ember és a természet kapcsolatát. Csillával minden pénteken vártuk az új részt, nem bírtuk abbahagyni, imádtuk. Sajnos vége van már, otthon nem tudom mikor és ki fogja le adni, de neten otthonról a BBC szó, egy online csaornáján asszem megnézhető.
Megragadva az alkalmat, hogy ha már természetfilmről van szó, egy magyar kezdeményezést is ajánlanék. A VAD MAGYARORSZÁG premierje a napokban van Budapesten. Ez egy egész estét dokumentumfilm kifejezetten Magyarország természeti kincseiről, olyan tálalásban amiket még soha sem láttatok, az biztos. Itt egy kedv csináló videó, aki teheti nézze meg moziban, helyettünk is :).

A végére mardjon egy kis zene. Páran tudják, sokan nem, hogy kedvenc együttesem már sok-sok éve a Scooter. Tudjátok, hájpá-hájpá, hámácsizdefis? és a többi. Na már most én nem vagyok nagy bulizós, meg koncertre járós, de 2004-ben 3 baráttal voltunk koncertjükön az akkor Events Hallban, a Hajógyári szigeten. 2004 május 5., a jegy még mindig megvan az otthoni dobozomban (PETI! vigyázz rá). Hatalmas buli volt, anyám! Viszont utána úgy alakultak a dolgok, hogy nem jöttek Mo-ra koncertezni. Egyszer sem. Bécsben volt egy koncertjük 2009-ben, de akkor pont Velencében voltunk Csillával, lecsúsztunk róla. Abban az évebn jöttük ki Au-ba ugye, szeptember 4-én. Mit tudtam meg előtte szerintetek? Szeptember 12-én Sccoter koncert volt Pesten. Szerintetek hogy éreztem magam akkor? 5 és fél év várakozás után hoppon maradtam. És a legfájóbb az egészben, hogy a buli nagyon jó volt, melynek örömére azóta már 2x voltak Magyarországon. A barátaim és a Túró Rudi mellett ez a 3 koncert, ami nagyon hiányzik... És mit olvasok tegnap??? A messze földön híres Hegyalja ROCK fesztivál változás alatt van, melynek egyik része a Scooter is, már megint koncertezni mennek Mo-ra idén nyáron. MEGESZEM A KAPALOM! Evi, tudom, hogy Te szoktál menni Hegyaljára, kérlek számolj be a Scooterről is :) AJÁNLOM MINDENKINEK ezt is, hisz élőben annyira más, annyira jó, de annyira k. jó! :) Íme egy régi klasszikus, új köntösben (egy új film betétdalaként), még friss, pár napos:

KOZMIX A HÁZBAN

2011-04-16T20:15:00.002+10:00

Réges-régen, lehettem talán középiskolás, minden este a Juventus rádió kívánság műsorát hallgattam. Az egyik reklámban arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország leggyorsabb basszusával indul egy techno csapat, még hozzá magyar. Ők voltak a Kozmix. Akkoriban (és még most is) nagy kedvencem a német Scooter banda volt, akikhez hasonlították a Kozmix, egyfajta "magyar scooterként" megjegyezve. Sok év múltán is szerettem a zenéjüket, ma is kívülről fújok egy csomót, a fene tudja, hogy jegyeztem meg a szöveget :)

Soha nem voltam koncertjükön, úgy látszik, ilyen messze kellett eljönnöm, hogy ez megváltozzon.

A zenekar Ausztráliába jött, pár Sydney és Gold Coast között Cairns-be is ellátogattak, az újonnan alakul magyar közösség segítségével. A múlt péntekre tervezett koncert később kibővült még pár dologgal is. Csilla előző nap segített pár honfitársunknak, akik a helyi német közösséggel karöltve gulyáslevest főztek a koncertet megelőző vacsorára. A vacsora előtt Csilla és pár barátunk nekiállt a desszert elkészítésének is, fincsi kürtőskalácsot csináltak ők hárman, mint később kiderült mindenki hatalmas megelégedésére. Egyébként ahhoz képest, hogy kevés magyar van erre, rendesen összejött a csapat, babától kezdve a nagyszülő korú vendégig mindenki képviseltette magát, gyerek és felnőttek együtt buliztak. Már lehetett szerintem 9-10, amikorra a Kozmix is előkerült.

Azt érdemes tudni, hogy az egész dolog a helyi német közösség klubházában került megrendezésre, ami természetesen gyönyörű bajor mintás mindenhol, korsók és köcsögök vannak a polcokon, meg ilyenek. Ilyen környezetben, lufival, karácsonyi izzósorral és krepppapír díszítéssel megspékelve elég érdekesen hatott a Kozmix a házbaaaan. Na de mindez nem is volt lényeges, hiszen nagyon jó buli volt, a kezdeti megilletődötség után sokan táncra perdültek és ropták a techno alapokra. Én nagyon jól éreztem magam :)

Íme egy kis videós összefoglaló:

A HARMADIK PRÓBÁLKOZÁS

2011-04-09T17:18:00.003+10:00

Már jó pár napja nekiveselkedtem ennek a bejegyzésnek a megírásának, de az ablak túloldalán lévő emberek úgy döntöttek, még várjak pár napot. Nem is tudom hol kezdjem. legyen mondjuk a mese címe: Csabi és jogsi, avagy hogyan legyünk évekig a tanuló időszakban.

Az egész ott kezdődött, hogy a szüleimnek nem volt kocsijuk. Ez valahogy kimaradt az életünkből, ezért már gyerekfejjel sem kényelmesedtem bele az autóülésbe, és nagyobb fejjel sem éreztem kitörő vonzalmat a tuning Ladák és a optikai tuninggal felturbózott autócsodák iránt. Egy kis mellékvágány mondjuk kialakult az idők során, ez a Forma 1 szeretete, de az mégsem ugyanaz :).

Voltam már vagy 25 éves, amikor felötlött bennem, ideje lenne kényelmesebbé tenni az életet, szerezzük meg a jogsit. Nagy nehézségek árán beiratkoztam egy suliba, ahol a kresz vizsga után egy jó hosszú Opel Meriva gépjárművel és egy idétlen, ordibáló oktatóval akadtam össze. A részletekbe nem bocsájtkoznék, a lényeg, hogy másodjára sikerült a rutin vizsgám. Közben úgy hozta a sors, hogy forgalom vizsgára való felkészülés már egy jó fej sráccal törént, egy Toyota Yaris és Kispest kedves utcácskái jobban feküdtek a tanulást és gyakorlást tekintve. Itt se mennék bele a részletekbe, a lényeg, hogy másodjára itt is sikerült átmennem.

A fentiekből már talán levonható az a következtetés, hogy nem voltam egy túl jó söfőr, és ha egyszer jogsim lesz, én leszek az aki mögött ha mész, anyázni fogsz :) Azt hozzá kell tennem, hogy a kresz tanfolyamot valamikor 2007 telén kezdtem el, a legutóbb említett forgalmi vizsga pedig már 2009-ben történt, nem siettem, az tény.

No de térjünk vissza, a végére maradt az egészségügyi vizsga, ahol szinte mindent jól teljesítettem, de nem meghazudtolva magam, az utolsó kérdésre adott válaszommal elbuktam. Ez volt abban az évben, amikor már terveztük az ausztrál utunkat. Teltek-múltak a hetek, az érdektelenség addig fajult, hogy a már napokra megközelített repülőút időpontja miatt a magyar jogsi megszerzéséhez tartó utolsó lépcsőfok megléphetetlenné vált. Így jártam.

Ugorjunk az időben egy nagyot.
Ausztráliában szinte mindenkinek van autója, ez egy ilyen ország, a távolságok, a kényelem és egyebek összhatása ezt alakította ki. Lassan 2 éve, hogy itt vagyunk, eddig bicikliztünk és tömegközlekedtünk, egy-két esetet leszámítva sosem volt semmi gondunk ezekkel. Elsősorban az elszalasztott lehetőségeket nézve és Csilla unszolására (hisz neki van jogsija) én is fejbe vettem komolyabb szinten az autóötletet, melyhez az első lépés a jogsi ugyebár.

Ausztráliában (legalábbis Queenslandben) kezdő szintről a jogsi megszerzése máshogy néz ki mint otthon. Első lépésként kell írni egy 30 kérdésből álló tesztet, melynek első része az elsőbbségadásról szól képi formában, a második felében táblák és különböző szabályok jelentésének megválaszolása (a megadott lehetőségek közül a jó kiválasztása) a feladat. Ha 1+2 vagy kevesebb hibád van, átmentél. Múlt héten írtam a tesztet, 5 hibám lett. Jó jó, igazat megvallva előtte nem gyakoroltam napokat sőt még könyvet sem olvastam el. Nem sikerült, ennek fényében nekiestem az aktuális kreszkönyvnek, töviről-hegyire átbújtam és nagyon sok online tesztet megcsináltam. Tegnapelőtt nekikerekedtem, és újra próbálkoztam (ha nem sikerül a teszt, minden nap $19 ellenében megpróbálhatod). A tesztet megírtam, de most is elsültem, 3 (2+1) hibám lett. Kicsit elszomorodtam, hogy ez sem sikerült, hülye vagyok vagy sem, de a vezetést nem nekem találták ki :-). A későbbi gyakorlás alatt előjött az egyik rontásom, itt van alább, láthatjátok én az elsőre tippeltem... Mindegy...

Ha ez a vizsga sikerül, akkor egy ún. LEARNER LICENCE-t kapok, mellyel megkapás után azon nyomba autóba ülhetek és vezethetek. Annyi a kitétel, hogy érvényes jogsival rendelkező személy kötelezően mellettem kell hogy csücsüljön. Minimum 1 év után mehetek el egy következő vizsgára, melyet teljesítve a P1 provisional licence-t kapok, amivel már egyedül is vezethetek. Ezek után még kettő lépcsőfokot megugorva juthat el az ember a normál jogosítványhoz.

A csütörtöki, második sikertelen próbálkozás után elhatároztam, hogy gyakorlok még és ismét megpróbálom péntek reggel. Közben behívtak dolgozni péntekre, ezért a reggelből végül délután lett. Izgultam, a harmadik alkalmat látva az ablak mögött ülő hölgyemény elmosolyodva közölte, most sikerülni fog. Úgy legyen, mondtam magamban. A teszt végére érve 3 megválaszolatlan kérdés maradt, melyből egy jó lett, a maradék két hibám még belefért a keretbe, örömmel vettem át 5 perc múlva a tanuló jogsimat. Bár autó még a nincs nagyon a láthatáron, de talán majd lesz 1-2 alkalmam valakivel gyakorolgatni, bár a lényeg az, hogy elkezdtem (megint), de ezúttal be is fogom fejezni, az tuti.

A két hibám egyébként az utolsó alkalommal az alábbiak voltak, tippeljetek pár nap múlva hozzászólásban leírom a megfejtéseket :)

1. kérdés
Egy kereszteződéshez érve a sávomnál egy piros villogó és világító karikában világító zöld nyíl jobbra mutat, bekanyarodhatok-e jobbra?

1. igen, bármikor

2. nem

3. igen, de csak ha a piros karika zöld lesz

4. jobbra nem mehetek, de egyenesen igen

2. kérdés

Bármi féle autóúton (kivéve autópályán) mehet-e két biciklis egymás mellett?

1. nem

2. igen, de minimum 2 méter távolság kell lenni közöttük

3. igen, de minimum 1.5 méter távolság kell lenni közöttük

A TORRES SZIGETEK

2011-04-02T09:50:00.003+10:00

Páran valószínű ismerik, de szerintem több olyan ember van aki még talán nem is hallott Ausztrália legészakibb részéről. Vicces (?), de sok ausztrál sincs tisztában a ténnyel, hogy nem a Cape York félsziget az ország legészakibb csücske. Közel nem.
A "mainland" után egészen Papua Új Guinea-ig van egy 150 km-es rész, ahol a végtelen kéklő tengeren, korallok mentén 274 kisebb-nagyobb sziget és sziget szerű, lakatlan korallképződmény található. Ez a sziget csoport a Torres Strait Islands, magyarul a Torres szigetek, amelyek valószínűleg az ázsiai és ausztráliai kontinenst egykor összekötő földnyelv maradványai. A szigetek közigazgatásilag Queensland államához tartoznak, bár saját központi tanáccsal rendelkeznek kb 20 éve.

Ha európaiként a Torres-szigetekre tévednénk, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy lementünk a térképről. Már ha eljutunk oda, hisz a közlekedés sem túl egyszerű, időközönként hajó ingázik az egyes szigetek között, de repülővel is megközelíthetők az egyes szigetek (már amelyik rendelkezik leszállásra alkalmas reptérrel). Továbbá egy másik, de a legfontosabb tényező az az őslakosok jogai, hiszen a szigetek egy részének látogatásához külön engedélyre van szükség, melyet az ott élőktől kaphatunk meg. A 19. század végén volt az első fehér ember egy angol misszionárius személyében, aki betette lábát a szigetekre, sőt a második világháború környékén egyes szigeteken kisebb bázis állomásokat is kialakítottak. A 90-es évek közepén (amikor már mindannyian éltük) lett kinyilvánítva ennek a különleges szigetvilágnak a különleges autonómiája.

Az őslakosok legtöbbje a szigeteken született, de élnek ott aboriginalok és elvétve néhány fehér ember is, szigetek összlakossága 7-8000 körül mozog. A népesség drasztikusan csökkent az elmúlt években, a legtöbbjük átköltözött a "mainland"-ra a civilizált boldogulás reményében.

Kulturális életük teljes mértékben a hagyományaikra épül, mely minden egyes elemét a természetből meríti, akár csak a pápuaiak. Érthető módon a tengert és annak állatvilágát messzemenőkig tisztelik, rituális szerepe van náluk például a teknős elfogyasztásának, a (dugong) tengeri tehén értékes húsa mellett az állat egyes részeit ékszerként viselik vagy például a szigeteken élő madarak tollából a Torres szigetek jellemző (dhari) fejdíszét készítik. Ez a fejdísz minden szigeten más és más formavilágú, a nagyság, alakzat és színösszeállítás a férfiak rangját is megmutatja. Több évezredre visszavezethető történelmüket maszkok, szobrok és rajzok szimbolizálják a mai világban, de sok fontos történet szájról-szájra terjedt (és próbál terjedni ma is) énekek, dalok és egyedi táncaik formájában.

Manapság sok sziget rendelkezik az ausztrál állam által fenntartott iskolával, néhányon repülőtér, a legtöbbjén élelmiszerbolt is található. Az idegenforgalom elsősorban csak néhány szigetre összpontosul, a bevételek ezen formája mellett halászattal, gyöngyhalászattal tartják el magukat, de természetes módon az ausztrál állam pénzbeli támogatást is nyújt. Ez a különleges atmoszférával rendelkező szigetvilág egy nagyon érdekes és becsülendő része a nagy ausztrál olvasztótégelynek.

LAZA 7VÉGE

2011-03-27T20:51:00.023+10:00

Hát úgy kezdődött, hogy pénteken nem dolgoztam. Reggel korán (8kor) kikászálódtam az ágyból, ittam egy fincsi kakaót (ez is megérne egy külön bejegyzést), aztán felöltöztem (bár a kakaót sem meztelenül ittam) majd irányt vettem a pálya felé. BG sporttárs már ott várt, több mint 2 órát teniszeztünk, ami közben feleszméltem párszor, hogy mennyire rosszul játszok. Nem mintha bármikor is tudtam volna, de a körülmények, az időjárás és az időpont valahogy úgy hozta, hogy a szokásosnál is bénább voltam. Délután dolgozgattam otthon kicsit, este még tollasoztunk egy órát Csillával. Másnap reggel megint korán (8kor) keltünk, kis készülődés után Csilla felmarkolta szülinapi ajándékát és útba vettük a helyi libegőt. A házból kilépve konstatáltuk, hogy valaki ellopta a biciklimet. Mivel nem akartuk a napot elrontani, ezt itt le is zártuk.

Cairns egyik fő turista látványossága a Skyrail, mely egy 7.5 km hosszú libegő, a világörökség részeként nyilván tartott itteni esőerdő felett viszi a kíváncsi turistákat. 1987-ben fogalmazódott meg az ötlet, majd 7 év kutatás és 1 év építés után 1995-ben nyitotta meg kapuit ez a 32 millió dolláros projekt, amit azóta is rengeteg ausztrál és nemzetközi díjjal jutalmaztak. A Skyrail 7514 méter hosszú, 32 torony tartja a 4 cm átmérőjű acélsodronyt, mely egyszerre 700 utast képes szállítani max. 18 km/h-s sebességgel. A tornyokat orosz helikopterek segítségével építettek, amiket az előzőleg kézi erővel, 5 méter mélyre kiásott lyukakba betonoztak, próbálták a természetkárosítást a legkisebb mértékre csökkenteni. Az út tengerszinten kezdődik, a legnagyobb emelkedés közel 20 fokos, a legmagasabb pont ahol a kabin utazik az 545 méteren van. Az embereket egy-egy 383kW-os elektromos motor mozgatja.

Gyors becsekkolás után beszálltunk az egyik kabinba. Az út első harmada kb 10-15 perces volt, az első megálló egy, az erdő közepén kialakított állomás volt, ahol pár perces sétával a szokásos 8-10 centis erdőben lakó pókokkal lehetett találkozni, sőt láttunk hatalmasra növő fákat is. következő út kb 15-20 perces lehetett, amikor is a Barron folyó mellett álltunk meg. Pók itt is volt természetesen, de a lényeg pár lépés után tárult a szemünk elé: a vízesés. Már párszor láttuk, de mindig elcsodálkozunk rajta, hogy mennyire erős a természet, mennyire csodálatos a trópusi őserdő ilyen környezetben. Az utolsó része a libegőzésnek kb 10 perces volt, ami után Kurandán kötöttünk. Édes kis turista falu az őserdővel borított hegyek csúcsán, csak győzd pénzzel :). Sokszor voltunk már itt, de most valahogy úgy éreztem, más arcát mutatja ez a kis falucska nekünk. Szép idő volt, nem szenvedtünk az egyébként fél órán át tartó szerpentines út utóhatásától.

Célunk a Butterfly Garden, hiszen ott még nem voltunk. Most is kiderült, milyen kicsit a világ, hisz a pénztárnál 2 magyar családdal találkoztunk, akik itt töltötték a hétvégét.

Belépve, egy hálóval fedett, vízcsobogástól hangos, zöldellő kertben találtuk magunkat, ahol a sok száz pillangó repdesett mindenfelé. Kicsit, nagyobbak és még nagyobbak az elképzelhető összes színben ami a világon létezik. Csodaszépek voltak, próbáltuk magunkhoz csalogatni őket, de csak egy szállt Csilla ujjára, bár ez ugye nem meglepő :). Volt egy keltető ház is, ahol a kifejlett pillangóig tartó állapotokat lehet végigkísérni élő példányokon. Folyamatos az utánpótlás, ott létünkkor pont a kis hernyókat helyezték át egyik helyről a másikra.

Most pedig tegyétek egymás mellé a két mutatóujjatokat. ... Megvan?

Ilyen nagyságú hernyók is csüngtek a leveleken, gusztustalan rágó szerveikből nyálkás cucc folyt... Hihetetlen, hogy 6 hét alatt milyen szépséges élőlényekké változnak.

A pillangós kaland után beburkoltunk egy kis ebédet, feltankoltunk a legfinomabb cukorkából, majd a Skyrail utat visszafelé megtéve kiszállások nélkül késő délután hazaértünk. Aztán volt még tegnap estére egy kis fincsi tök (cukkini) főzelék és miegymás.

Vasárnap egy ismét laza nap vette kezdetét, de végre a korán kelést mellőzve nem sokkal dél előtt álltunk fel az ágyból. Piknik, tengerpart, fürdőzés, délután szomorú Forma-1 nézés, majd szomszédainknak köszönhetően egy kis utó szülinapozás is volt mostanáig.

Hát ilyen egy laza hétvége nálunk :)